A történet Dick és Rick Hoyt életének „átszerkesztett” verziója. Legalábbis a vége. Mert a film elején apuci igencsak őstulok szerepkörben mozgott és nagyon messze volt az „évszázad apukája” címtől (amivel Rick illette az apját). Bár nem hosszú a film, azért nem kapkodták el a váltást, nem ment egyik pillanatról a másikra, hogy az unszimpatikus családfő hirtelen körbeugrálta az addig ignorált selejtesnek vélt fiát. És persze nem is csettintésre lettek Ironmanek. De tulajdonképp nem is ez volt a lényeg. A gyerek-szülő kapcsolat érzékenységét olyan szívbemarkolóan ábrázolták, hogy bizony megérdemli a 10 csillagot. Egyetlen jelenetnél sem éreztem azt, hogy túlzás lenne. Talán Sigur Rós és honfitársa, Barði Jóhannsson zenéje egy kicsit sok volt. Fölösleges volt ilyen érzelem dús dallamokat nyomni a háttérben, mert anélkül is működött volt a dolog.