Milliószor láttam „darabokban”, most végre egészben. Csodálatos film arról, hogy a már meghalt családtagok is fontosak… – és nyilván azt gondoljuk, hogy persze, azok…, de néha rádöbbenek, hogy 11 éve ment el anyukám, 13 éve apukám és mennyire borzasztórégen volt már az és mennyimindenből kimaradtak. Számomra is… Ma ballagott el a fiam, és – karantén ide vagy oda – sajnálom, hogy a szüleim nem szenvedék végig teljes büszkeségükben az unokájuk ballagási ünnepségét, apukám nem hegedülhetett neki, anyukám nem süthetett méterest… De ez a film ráébresztett, hogy mégis „együtt” éltük át ezeket. Valahol ők büszkék rá, büszkék rám.