Ez volt a harmadik filmem Anders Thomas Jensentől, és akik csak ezt látták, talán meglepődnek a kijelentésen: ez volt a legvisszafogottabb, legrealistább közülük. A meghökkentés nagymestere a groteszk történéseket egy különleges emberi vonással, a végtelen elfogadással gyúrja egybe. Az adott emberi viszonyon belüli tisztelet minden racionalitástól függetlenül állandó és maximális marad. Sőt folyamatában a tudatosságtól, a ráébredéstől csak még stabilabbá válik. A jellemvonásból felvállalt életeszmény lesz. Döntés erősítette kitartás az én egy része mellett.
Mikor azt írom, hogy a másik két filmélmény ennél meredekebb sztorit dolgozott fel, akkor azt is le kell írnom, hogy azok mégis nagyobb tetszést váltottak ki bennem. Hogy közelebb állnak-e hozzám érzelmileg, nem tudom. Azt hiszem, a szerzői ethosz mindenütt egyformán erős, és bennem ezért mindegyik film egyformán mély nyomot hagyott. Ezek zseniális filmek egytől egyig.