Én bírom ezt a sztorit. Jóféle kis marhaság, ami abszolút kikapcsol – holott nem vagyok oda a hazai filmekért általában. A többiek nem szeretik, ha nézem, mert aztán napokig éneklem, hogy
„Két szoba közt a csend, de végtelen nagy távolság.
S mi otthonunknak hívtuk egykor ezt a két szobát.
Esténként úgy vártalak, tudnod kell ez nem panasz,
és nem sírok csak bánt a cigaretta füst, attól könnyezem.”