Talán ez az eddigi legkedveltebb és hozzám legközelebb álló Almodóvar-film. Nagyon intim, nagyon mély és a rendezőhöz képest talán kevésbé harsány és nyugodt. Bár a harsány díszletek némileg visszaköszönnek a lakás-enteriőrökben, azért közel sem hozzák azt a mennyiséget, mint a régebbi filmjeinél. Jól állt neki ez a tempó és a múlt beszűrődő képei is szép (még ha elcsépelt is) húzás volt.
Banderas öregkorára olyan jutalomjátékban részesült, hogy nem is tudom, mikor játszott utoljára ilyen jól és ilyen komolyan, éretten. Kellett neki nagyon egy ilyen szerep.
A film maga többször-nézős, elő fogom majd még venni valamikor később. A tempója, hangulata nagyon tetszett, igazi szerelmes levél volt az élethez.