A film remekül bemutatja, hogyan élték meg az életet a gruftik, mivel magával a szubkultúra tagjaival készült az interjúk nagy része, így az ő nézőpontjukból kaphattunk betekintést a „színfalak mögé” (pontosabban a lelkükbe). A felvételek közeliek, így jól láthatóak a szereplők arcán az érzelmek. Melankólia és tragédia színezi ezt a világot egészen különösen sötét árnyalatúra, de a fény nyomokban megpillantható az alagút végén.
Mellettük megszólalnak még például „átlagos” osztálytársak és együttes tagok is.
Hiányoltam belőle a gruftik által kedvelt számokat, dalrészleteket, ha már gyakran szóba került a zene; ez csak hozzátett volna az alkotáshoz.
Ajánlom azoknak, akiket érdekel egy nem igazán rivaldafényben tündökölt, letűnt szubkultúra a 80-as/90-es évek Magyarországának sötétebb dimenziójából.