A szokványos háborús filmek bármennyire is koncentráljanak a szörnyűségre, azért mégis megteremtik a hősiesség helyzeteit, ezáltal a háborút többnyire kifejezetten akaratukon kívül egy embercsináló, azaz végső soron hasznos és szükséges folyamatként pozicionálják. Ezt a csapdát szinte lehetetlen elkerülni. Ennek a filmnek a nagyszerűsége ebben rejlik: nincs itt semmi, de semmi hősies. Még csak nagyon háború sincs. Hideg van, sár, totális elveszettség. Jelen idő és „láb elé nézz” perspektíva. Ehhez még hozzáveszem azt is, hogy a filmkészítéssel együttjáró nagyszerűségre törekvést is sikerült teljesen kihagyni, úgyhogy tékápé egy szavam se lehetne. Azért mégis van, mert a kevés megszólalás nagyon művi lett. Különösen a főszereplő autentikusságához képest. A tisztek kimért és hangsúlyozós beszédmódja nem igazán életszerű. A tökéletességet tehát nem éri el, de ajánlom mindenkinek, mert többnyire éppen ilyesminek gondolom a háborút egy átlagos katona nézőpontjából.