A második világháborúban a keleti fronton harcoló alakulatok mellett csaknem százezer magyar katona teljesített szolgálatot a front mögötti területeken. A Természetes fény a Szovjetunió megszállt vidékein játszódik, egy kiismerhetetlen, mocsaras erdőségben. Semetka István, egy magyar földműves,… [tovább]
Természetes fény (2021) 22★
Szereposztás
Szabó Ferenc | Semetka |
---|---|
Bajkó László | Koleszár |
Garbacz Tamás | Szrnka |
Franczia Gyula | őrnagy |
Stuhl Ernő | Vucskán |
Szilágyi Gyula | Csorin |
Mareks Lapeskis | Mihail |
Kozó Krisztián | Kozó |
Nánási Csaba | Nánási |
Fodor Zsolt | Fodor |
Várólistára tette 79
Kiemelt értékelések
A szokványos háborús filmek bármennyire is koncentráljanak a szörnyűségre, azért mégis megteremtik a hősiesség helyzeteit, ezáltal a háborút többnyire kifejezetten akaratukon kívül egy embercsináló, azaz végső soron hasznos és szükséges folyamatként pozicionálják. Ezt a csapdát szinte lehetetlen elkerülni. Ennek a filmnek a nagyszerűsége ebben rejlik: nincs itt semmi, de semmi hősies. Még csak nagyon háború sincs. Hideg van, sár, totális elveszettség. Jelen idő és „láb elé nézz” perspektíva. Ehhez még hozzáveszem azt is, hogy a filmkészítéssel együttjáró nagyszerűségre törekvést is sikerült teljesen kihagyni, úgyhogy tékápé egy szavam se lehetne. Azért mégis van, mert a kevés megszólalás nagyon művi lett. Különösen a főszereplő autentikusságához képest. A tisztek kimért és hangsúlyozós beszédmódja nem igazán életszerű. A tökéletességet tehát nem éri el, de ajánlom mindenkinek, mert többnyire éppen ilyesminek gondolom a háborút egy átlagos katona nézőpontjából.
A Természetes fény egy kényes témával (a nácik oldalán harcoló magyar megszálló csapatok a Szovjetunió területén) akar szembenézni, de annyira kényelmessé teszi ezt a szembesülést, hogy a film célja végül nem teljesül.
A főszereplő egy ún. „átlagember”, aki szimpátiát ébreszt. Nem szereti a háborút, de ha már belekerült, próbál jót tenni annak ellenére, hogy többnyire csak sodródni tud az eseményekkel. Szóval könnyű azonosulási pont a néző számára, akinek a saját pacifizmusa e figura által úgymond el van játszva a filmvásznon.
A kényelmes helyzetet tovább erősíti, hogy a történelmi kontextusra alig utal valami, pedig egy emlékezetpolitikailag ennyire megterhelt témában (amellyel kapcsolatban egyébként a film történész szakértője, Ungváry Krisztián is sok vitában vett részt, ezért fura, hogy ennek a diskurzusnak a hatása itt nem érződik) a szembenézéshez azért minimum beszélni kéne arról, hogy itt nem csak egy random háborúról volt szó, ahol időnként meghalt pár katona és civil és igazából senki nem felelős semmiért, mert hát ezek a fegyveres konfliktusok már csak ilyenek. A történelmi utalások hiányában könnyen kiolvasható az is a filmből, hogy van a háborúnak egy univerzális (tértől és időtől független) forgatókönyve, amelyben csupán egy átlag történet volt az itt bemutatott esemény.
A film készítői a karakterek rezzenéstelen arcán sokáig időző kamerafelvételekkel inkább az unalmat, mintsem a feszültséget növelték. A konkrét háborús bűncselekmények bemutatása banális, bár ezzel a problémával több történelmi film küszködik, mert kevés mer olyan ábrázolást bevállalni, mint a Jöjj és lásd vagy a Saul fia.
A kevés pozitívum között említhető, hogy bizonyos (bár kisebb jelentőségű) részletekben nagyon figyeltek a történelmi sajátosságok kiemelésére, pl. a katonáknak tájszólásuk van, a hadsereg így nem egy homogén masszaként jelenik meg.
Iszonyú bajban vagyok ezzel a filmmel.
Kezdeném a pozitívumokkal:
A téma fontos, és személyesen is a szívemen viselem, szóval már eleve a vállalkozást, hogy ilyen film készüljön, nagyra becsültem. A pedig kifejezetten tetszett, hogy a háború egy olyan epizódját tárja elénk, ahol nem feltétlenül mi vagyunk a szenvedő fél. Oké persze ez így eléggé elnagyolt, mert ez a történet mélyebb. Hisz a főszereplőnk is egy háborúból kiábrándult, családja után vágyakozó honvéd, aki egyre inkább együtt tud érezni a megszállt oroszokkal. Ő is a háború gépezetének áldozata. Mindenesetre megrázó volt belepillantani az oroszok akkori helyzetébe, és azon járt az eszem, hogy tényleg menyire undorító, mocskos dolog volt a háború. Rettenetesen elborzaszt minden alkalommal, hány civil, ártatlan ember kellett meghaljon szerte a világon.
Ne is menjünk bele…
Tetszett a film alaphangulata is, a lassú sodrása, hogy zsigerig hatóan nyomasztó volt, nem pedig látványos, pörgő cselekmény. Számomra teljesen átadta az elcsigázottság érzését..
De most jöjjenek a problémáim.
Néha kivoltam az operatőri munkától… A rengeteg szuper plán számomra egy idő után inkább volt idegesítő, mint hatásos. Mert értem én, miért kell, és többnyire szeretem is, de itt néha úgy éreztem, hogy pont azt nem engedik látni, ami igazán érdekel. Mintha egy nálam nagyobb termetű ember előttem totyorogna, és sehogy sem engedné, hogy kikukkantsak mögüle.
A másik gondom a színészi játék. Sajnos ez olyan általános gyengesége a magyar filmeknek, ami miatt többször is meggondolom, beüljek-e magyar alkotásra. :( És igazán sajnálom, mert a szereplőgárda külsőre telitalálat. Olyan hiteles arcokat vonultat fel a film, hogy csak na! Viszont amint megszólalnak, összetörik a varázs. Szerencsére nem is volt sok dialógus, csak hát az a néhány is elég volt. :( Sajnálom, főleg, mert ez nálam túlságosan levett az élményből…. Így frissen legalábbis, később meg már úgyis csak a jóra fogok emlékezni.
Szóval erős alapanyag, nehéz téma, hatásos koncepció, közepes filmélmény. Mindenesetre Örülök, hogy készülnek ilyen filmek. Legyen csak több, és több.