A CIA minden ügynöke lebukik az ellenségnek köszönhetően. A cég feje jobb híján az elemzőjét, Maxwell Smartot veti be a bolygó megmentésére, aki világ életében ki szerette volna próbálni, milyen ügynöknek lenni. De a verhetetlen 23-as ügynök helyett kénytelen a halálos veteránt, a 99-est mellé… [tovább]
Kedvencelte 9
Várólistára tette 79
Kiemelt értékelések
Fárasztó és nem igazán vicces. Steve Carell pontosan ugyanolyan, mint mindig, ami elég hamar irritáló tud lenni számomra. Voltak azért értékelhető próbálkozások, de mégsem állt össze úgy, hogy igazán szórakoztató vagy humoros legyen. Anne Hathaway szempontjából sem lesz ez a kedvenc filmem. Nézhető, de felejtős.
Kételkedve kezdtem el nézni, de mivel két kedvenc színészem is szerepelt benne, ezért úgy voltam vele, miért ne. És nem csalódtam. Rengeteget nevettem rajta, főleg Maxwellen. Okos fickó volt, akinek a tervei nem mindig sikerültek, sőt inkább viccesen balul sültek el. Viszont a szíve hatalmas volt.
Illetve ott volt a két tudós palánta, akik bár mellékszereplők voltak, mégis emeltek a film színvonalán.
Senki ne nézze meg ezt a filmet, hacsak nem muszáj valamilyen okból kifolyólag (én egy kihívás miatt vetemedtem erre a dologra… sajnos). Mérhetetlenül unalmas, gagyi, semmitmondó, erőltetett poénokkal van teletűzdelve, de ahelyett, hogy nevethetnék törne rám, csak ideges leszek, mert ilyen idiótaságokat kell néznem. Arra számítottam, hogy ennyi hírességgel legalább egy elfogadható filmet kapok (hiszen nem volt hype-olva, így azt nem is feltételeztem, hogy esetleg jó lehet), ehelyett kaptam ezt a foscsikupacot. Sajnálom, hogy végignéztem, mert semmi pozitívumot nem tudok mondani róla, pedig igyekeztem. Még csak el sem mosolyodtam egyetlen jeleneten sem. Borzalmas.
Nem a legjobb kémparódia, de amit Steve Carell leművel, arra nincsenek szavak.
Néhol kifejezetten vicces, főleg Smart és 99-es párosa.
Imádtam. Eddig A kém volt a kedvenc kémfilmem, de per pillanat nem tudok dönteni a kettő között.
Kész ez a film, imádom! :D A humora kicsit fárasztó lehet, de szerintem remekül sikerült, nem tudom megunni! :D
20 perc után eljutottam arra a pontra, hogy elkezdtem beletekergetni, mert unalmas, és a rossz fajta kretén humor van benne, szóval fel is adom.
Harmatgyenge, és nagyon fárasztó, alig tudtam végignézni. Talán csak Anne dobta fel kicsit a filmet.
Kiégtem a filmen.Igaz voltak benne klisék, de ezt leszámítva tökéletes programm, amikor az ember már nem akar semmit csinálni, csak kikapcsolódni.
Népszerű idézetek
-Sütit?Ingyen?
-Köszönöm,nem.Engem más érdekelne.
-Kenyér?
-Valami ..meleg.
-Van zsömlénk az most sült ki.
-Annál is forróbb.Sokkal forróbb.
-Van állandó barátom.