Yesterday – Vissza a gyerekkorba (1991) 82% 99★

Nagyon tetszett a hangulata, illetve a gyerekkori visszaemlékezések is. Ott különösen volt pár nagyon szép jelenet. A Japán vidékről nem is beszélve; még rajzolva is gyönyörű. Több szempontból is elég informatív alkotás, ami szintén tetszett. A zenéket is jól, erőteljesen használja. Jó élmény volt, olyan nosztalgikus és relaxáló, de számomra egyszernézős.

Kevéssé ismert, de nagyon hangulatos film a Studio Ghiblitől. Nagyon szép és elgondolkoztató üzenet az emlékekről és azok értékéről.

Visszaemlékezés. Néha nem is árt. Tisztába jön az ember egy kicsit önmagával…
Itt épp egy 27 éves lány emlékezik vissza tízéves korára, ami 1966-ban volt, és pakolja helyre magában a dolgokat. Amolyan rousseau-i vissza a természetbe kicsit másképpen. „Az ember harcol a természettel, de ad is neki, és még többet kap tőle.” Sok mindent megtudunk a sáfrányról, a biogazdálkodásról, a földművelőkről, a virágszedőasszonyokról, a rúzsról és a festésről, a gazdák és a természet viszonyáról… és még traktor is van benne!;) … és ha megtalálod önmagad, akár tíz nap is elég a spoiler.
Azért fura Brahms 5. Magyar Táncát hallani egy japán iskolai ebédlőben étkezés közben, vagy autórádión a vidéki japán utakon a Muzsikást. Már el is felejtettem, hogy ilyenek is vannak benne.:)

Hangulatos mese a visszaemlékezés erejéről. Néha jót tenne egy ilyen utazás az embernek, főleg ha valahol megreked az életben vagy egy szituációban. Taeko autokrata családban nőtt fel legkisebb gyerekként, volt mivel megküzdenie rendesen.
Nem feltétlenül könnyű a múltra visszaemlékezni vagy feldolgozni a velünk történteket, de előbbre visz. Talán átlendít a holtpontokon és egyáltalán nem biztos, hogy 10-12 éves fejjel butaságokra gondoltunk amikor elképzeltük felnőtt életünket. Valószínűleg egészen más perspektívát látunk. Az pedig biztos, hogy néha ki kell nézni a mindennapokból.

Nagyon szeretem ezt a filmet. A végen mindig sírok, de boldog sírással, mert annyira gyönyörű a zene és olyan jó látni, ahogy Okajima rájön mit is kell tennie.
A gyerekkori visszaemlékezések kedvesek és aranyosak, amellett hogy megismerjük Okajima múltját, az 1960-as évek japán mindennapjaiba is kapunk egy kis betekintést.
Ráadásul ez a film mindig arra ösztönöz, hogy saját gyerekkoromra is visszatekintsek, és megpróbáljak következtetéseket levonni belőle. Eddig ugyan még nem sikerült, de remélem egyszer rájövök a lényegre, ahogy Okajima is. ^^

Kevesek által felfedezett gyöngyszem.

Ha leszámítjuk, hogy néha azt éreztem, enyhén idillikusnak és tökéletesnek (ámde roppant munkásnak) állítja be a vidéki életet, akkor ez egy kedves, szerethető történet. Első ránézésre akár azt is mondhatnánk, hogy semmiről nem szól, pedig ha jobban végig gondoljuk, sok-sok elrejtett mondanivaló lappang ebben a 2 órában. Csak nincs annyira az arcunkba tolva, inkább csak úgy felsejlik.
Nekem Taeko 10 éves énje kifejezetten szimpatikus volt, néhány viselkedésében magamat láttam viszont :D.

Én jobb kedvelem azokat a részeket, amikor visszaemlékezik, bár a Muzsikás felbukkanása meglepő élmény volt. Mindenesetre bármikor meg tudom nézni, és szeretem a háttérzenéjét is.

Lassan hömpölygő, nosztalgiára sarkalló mű. Ráadásul ez egy olyan Ghibli film, amiben semmilyen varázslatos dolog nincs, csak a puszta élet… és mégis milyen megkapó (bár erősen hangulatfüggő… hangulat hiányában el tudom képzelni, hogy vannak, akik nagyon unalmasnak tartanák). Nem lett olyan nagy kedvencem, mint más Ghibli filmek, de mindenképp megérte megnézni.

Mindig elkap a nézése után a nosztalgia. Olyan kellemes, elgondolkodtató, s nem mellesleg rengeteg érdekes dologról mesél. De komolyan, vagyis szerintem érdekesek voltak.
Nagyon hangulatos, kedves. :)