Koe no Katachi (2016) 96

A Silent Voice / The Shape of Voice · 聲の形
130' · japán · animációs, dráma, romantikus, anime 13

Ishida Shouya egy javíthatatlan bajkeverő és igazi vezéregyénisége annak az általános iskolai osztálynak, ahová egy új diák érkezik a siket kislány, Nishimiya Shouko személyében. Hősünk számára kezdettől fogva ellenszenves a jegyzetfüzetén keresztül kommunikálni próbáló lány, amit csak tovább… [tovább]

Japán
japán · angol

Képek 11

Szereposztás

Irino MiyuIshida Shouya 'Shou-chan, Yashou' (hang)
Hayami SaoriNishimiya Shouko 'Shou-chan' (hang)
Yuuki AoiNishimiya Yuzuru (hang)
Ono KenshoNagatsuka Tomohiro (hang)
Kaneko YuukiUeno Naoka 'Nao-chan' (hang)
Ishikawa YuiSahara Miyoko (hang)
Han MegumiKawai Miki 'Kawaiichi' (hang)
Toyonaga ToshiyukiMashiba Satoshi (hang)
Yukino SatsukiIshida Miyako (hang)
Hiramatsu AkikoNishimiya Yae (hang)

Kedvencelte 49

Várólistára tette 83


Kiemelt értékelések

Chriss 

Ezt az animét még emésztenem kell. De aztán írok róla… de még nem megy…

14 hozzászólás
Shad 

Nem egy könnyed téma, érzékenyebbeknek zsepi is javallott. Nekem nagyon tetszett, hogy nem erőltették rá a történetre a szerelmi szálat, mégis nagyon szép volt kettejük kapcsolata. Lassú, fájdalmas, mégis gyönyörű történet. Nem nagyon akarom túl elemezni, egyszerűen kötelező darab:)

3 hozzászólás
Mamuszy 

Egy nap alatt végeztem két elég nagy félelmemmel. A Kimi no na wa-val, és vele. Mindkettőtől féltem a túlzott érzelmek miatt, de mind a két alkalommal, hihetetlenül jól jöttem ki belőlük. Ugyan a filmek által, órákat sírtam végig, ezen az anime filmet, ténylegesen egész végig bőgtem..Annyi pihenést nem hagyott a lelkemnek, hogy a könnyek megszáradjanak az arcomon.
Egy csodálatos műalkotás ez az anime is. Egyszerűen nem lehet mást mondani rá. Egy olyan dolgot, vagyis inkább jelenséget dolgoz fel, amiről sajnos sok ember nem hiszi, hogy a mindennapi életben is hihetetlenül gyakori eset, és lehet igazából csak az az ember tudja átérezni, aki saját maga is átélte ezeket, vagy esetleg rosszabbakat is. Nem lehet parancsolgatni az emberek érzelmeinek…
Maga a film grafikája is csodálatos volt, teljesen magával ragadó, és elmondhatatlan mértékig varázsolta el az embert.
Zene világában kicsit másabb a megszokottnál, és pont ez tetszett meg benne! Nem olyan lágy, mint maga a történet, hanem egy teljesen más világba tartozó, ahol talán nincs ennyi érzelem.
Volt először benne egy-két olyan dolog amit nem voltam képes megérteni, vagy egyszerűen felfogni spoiler de egy kis idő után, meg ahogyan haladt előre a történet, olyan szinten egyértelmű volt, hogy ki és mikor hogyan érez/érzett, hogy utána ténylegesen elszégyelltem magam, hogy egy ilyen egyszerű dolgot nem tudtam megérteni… Viszont, sajnos ez a való életben nem így működik, hogy remélhetőleg a másiknak később majd beugrik, és imádtam, hogy az anime ezt is szemléltette. Azt, hogy nem egy teljesen más világba visz minket, hanem lényegében egy kegyetlenebbe, egy túlzottan őszintébe. Őszintén megmondva, fájt nézni, hihetetlenül fájt.
Nagyon megható darab, sok-sok társadalmi problémával, kegyetlenséggel, és igazságtalansággal. Én szívem szerint nagyon ajánlom,ugyanis nagyon együtt tudtam érezni szinte mindenkivel, mert valamennyire úgy éreztem, hogy ez a film, az én életemet mutatja be, tele az összes lejtővel….de figyelembe kell vennem szerintem, hogy mások lehet érzékenyebbek azokra a témákra mint, a bántalmazás, az öngyilkossági kísérletek, a halál, valamint a társadalomnak a felfoghatatlan kegyetlensége. Szerintem gondolkozzon el picit mindenki mielőtt belevág ebbe a filmbe, hogy képes lenne a végig nézni.

4 hozzászólás
molly_

A karma egy r**anc, ahogy mondani szokás, és Shouya ezt a saját bőrén tapasztalta meg, amikor az iskolában bántalmazóból egyszer csak kirekesztetté válik, akinek nincsenek barátai. Hihetetlen, hogy az elején még pofán vágtam volna a kis taknyost, a végén meg már nem bírtam betelni vele.
Nishimiya tündéri karakter, rá nem lehet rosszat mondani (minden elismerésem a seiyuunak, nekem teljesen hihetően átadta, hogyan próbálkozik a beszéddel egy süket ember).

Ez itt, fiúk és lányok, több mint 2 óra tömör gyönyör, imádtam, de tényleg, viszont a végével nem vagyok kibékülve. Nem értem, miért pont ott és akkor lett vége, mert hát a mangában ezután még van néhány fejezet. Így tulajdonképpen a szerelmi szál is beteljesületlen marad, ami itt elég idegesítő, mert spoiler
Ettől függetlenül nekem 10/10 + megy a kedvencek közé. <3

Bővebben: http://coffee-and-manga.blogspot.hu/2017/09/koe-no-kata…

mandu 

A manga kiegészítőkötetét még tavaly vagy két éve olvastam és az a pár oldal is olyan szívszorító volt, hogy el sem tudom képzelni könnycseppek nélkül ennek a két órás műnek a végignézését, így előre bekészítettem magamnak egy doboz zsebkendőt.
Végig olyan bőghetnékem volt, hogy az hihetetlen. A hetedik perctől próbáltam minél mélyebb levegőket venni, hogy ne törjenek ki belőlem az érzelmek (ezért nem előnyös éjszaka nézni ilyen megható dolgokat).
A saját bőrömön tapasztaltam, hogy indok sem kell ahhoz, hogy mások piszkáljanak. El sem tudom képzelni milyen lehet egy hasonló helyzetben lévő egyednek. Annak ellenére, hogy amúgy baromira nem csípem az embereket néha, azért szeretnék segíteni azoknak, akik rászorulnak. Olyan jól eshet nekik egy kis kedvesség a mindennapok során… :')
Ami még a bántalmazós dolognál is jobban bántott, az a „barátok” kétszínűsége. Olyan kellemetlen érzés fogott el a mártír jeleneteknél. Összeszorult a torkom.
Gyönyörű film, mély mondandóval, a szereplők között az ember kedvére válogathat, hogy kit kedvel meg és kit nem, viszont három dolog egyenesen irritált: a rajzstílus, a vége és a hosszúság. Ezeknek az „apróságoknak” nem tudok megbocsájtani, úgyhogy abszolút nem nevezném hibátlannak az animét. Ha valaki egyediségre és mélységre vágyik, annak nagyon tudom ajánlani. :)

2 hozzászólás
krlany 

Sorsok, ha összekapcsolódnak, egy életre hatással vannak egymásra…
Rengeteg fajsúlyos témát dob fel az animáció, és ebből talán a fogyatékkal élés a legkisebb, holott azt sugallja az egész, e körül forog a rajzfilm, pedig nem… Az önbecsülés hiánya, az, ami mozgatja ezt a történetet, de előkelő helyen van a serdülőkori útkeresés, a tartozni valahová és a bűntudat is. A 'más' mindig nehéz. Türelem, nyitottság és tolerancia kell hozzá. A közeledni/megismerni akarás az, ami előre visz, minden más csak újabb sebeket ejt…

Janus 

Rendszeresen meg kellett állnom a nézés közben, mert nagyon sok érzelem volt benne, és emiatt több, mint három órámba telt végignézni a kétórás animét. A bullying van a fő témának kinézve, ami szerintem az egyik legérzékletesebb és érzékenyebb téma, és valamiért mindig is közel állt hozzám. Elképesztő, hogy a gyerekekben mennyi gonoszság tud néha lenni, akár a főszereplőre gondolok, aki megalázott egy lányt, egy olyan dologra hivatkozva, amiről nem tehet, és soha nem is tehet, akár az őt zaklatókra. Ezt soha senki nem érdemli meg, mert nagyon sok dolgot előidézhetnek. A főszereplőt például pont pozitív irányba terelik az őt ért megaláztatások, de akit depresszióba küldik, azokkal ki foglalkozik azok után? Vajon a zaklatók fognak?
Mindenki volt már bullying áldozata, és szerintem mindenki járta már meg mind a két oldalt, ez sajnos elkerülhetetlen, de van a relative normális szint, ami kimerül gúnyolódásokban, és van az, ahol kiközösítések, súlyos megaláztatások, esetekben akár fizikai bántalmazások is tűnhetnek fel.
Ez az anime szerint azonban soha, senkinek nem késő a változás.
Shouya számára Shoko a történet elején „Shoko, a süket". Idő kell neki is ahhoz, hogy belássa, hogy ő bizony „Shoko, aki a süketség hátrányával született, de ennél jóval több". Amikor a bullying ilyen fiataloknál tűnik fel, szinte soha nem mondhatjuk, hogy gonosz az a gyerek. Idősebb korban, amikor már átlátja a dolgokat, akkor már igen, de egy tizenegy éves gyereknél ritkán.
Vannak elrugaszkodott dolgok az animében. Mármint, értem én, hogy szemléltetni kell ezt is, de könyörgöm, tanári kar, ha a lány süket, NEM olvastatjuk hangosan, és NEM énekeltetjük énekórán!
El sem hiszem amúgy, hogy képes vagyok 1445 betűt írni a film első negyed órájáról…
A teljes film megőrzi ezt a minőséget. Hosszú ideje az egyik legszebb dolog, amit láttam. A karakterek szerethetőek. Van itt rém nyomulós, de rosszindulatot hírből sem ismerő legjobb barát, aggódó, kissé fiús hugica, meglehetősen vad és gyerekes, de megnyílásra – nagy keretek között – hajlandó lány is. A két főszereplő egyértelműen a csúcs a movie-ban. Ishida az egész film alatt törtet előre. Nem hajlandó engedni a múltat, nem hajlandó megbocsátani magának. Mikor újra találkozik a lánnyal, akivel régen annyira kegyetlen volt, megszólalni sem tud, és retteg.
Shoko pedig hasonlóan gyűlöli magát, annak ellenére, hogy ő lényegében tényleg a körülmények áldozata. Ő igazság szerint nem fejlődik sokat a filmben, de az ő karaktere akkor is önmagában remek, és szerintem nála semmi szükség nem is lett volna erre.
A végén tényleg aggódtam a főszereplőkért, spoiler
Összességében ennek is teljesen random álltam neki, de ilyen anime élménnyel rég találkoztam. Őszintén, hajnali két óra van, de én nézgem volna még.

Kiskakukk 

Véletlenül bukkantam rá és milyen jó, hogy ez megtörtént! Láttam egy gifet, amin egy 18 éves srác sír a tömegben. Na mondom, mi kínja lehet, hogy nyilvános helyen így bőg…? Aztán olvasom, hogy a történetben az egyik főszereplő süket és jelnyelvet nyomatnak, meg iskolai szívatás körül bonyolódik minden, na mondom ezt látnom kell. Ez egy nagyon-nagyon jó anime.
És sajnos egyben ékes példája annak, hogy milyen gonoszak tudnak lenni a gyerekek (és közben milyen balf…ok a felnőttek…). Hogy hiába csinálsz egy csomó jó dolgot, állandóan a fejedhez vágják a régi baklövéseidet. Hogy mennyire kétszínűek az emberek.

Sokan felemlegetik ezzel az animével kapcsolatban, hogy milyen köcsög volt a főszereplő kisgyerekként. Én azt mondom: nem volt az osztály nagy része pont ugyanolyan rossz? spoiler És a felnőttek. Ők voltak a „kedvenceim”. A tanári kar úgy, ahogy van, leszerepelt, emberileg és pedagógiailag is. És a siket lány anyja… Remek ötlet, ha egy múltbéli sérelemért sok-sok évvel később verünk meg egy gyereket – Ishidát – (egy másik gyerek előtt) ráadásul a srác részéről pont egy abszolút önzetlen, rendes gesztust követően… Zseniális. Egyszerűen zseniális. Rengeteg építő jellege van a dolognak, tényleg.

Teljesen felhúztam magam azon, ahogy a családján kívül a többi ember bánt a főszereplő sráccal. Köcsög volt kicsiként, oké, na de mikor már benőtt a feje lágya, előnyére változott, tök rendes gyerek lett (Megtanult jelelni is basszus!), mi az Istenért kell rommá alázni?

Olyan álszent mocsok volt a fiatalok közül szinte mindenki, hogy ihaj.

A legfájdalmasabb jelenet az volt (a spoiler kívül persze), amikor már nagykamaszok és a siket lány végre erőt vesz magán és bevallja a srácnak, hogy spoiler, de mivel nem jelnyelvvel mondja el, hanem szóban (a csaj nyilván a siketsége miatt beszédhibás), a srác spoiler, áááh! :D Mondtam is magamban, hogy jajj, Ishida, nem lehetsz ennyire értetlen, Jézusom. :D

Elolvastam a MANGÁJÁT is, szintúgy remek. Nem vagyok egy nagy dráma rajongó, de ez telitalálat volt, már az első 20 perce teljesen kikészített… Jó volt, nagyon. AJÁNLOM MINDENKINEK – igen, azoknak is, akik utálják a drámákat.

2 hozzászólás
rapchee 

elsőre forgattam a szemem hogy persze hogy megint középiskolás gyerekek, de aztán olyan érzelmi hullámvasút volt hogy elfelejtettem
szívbemarkoló történet, szem nem marad szárazon
a haj és szemszínektől eltekintve realista, meg persze a karakter-design is stilizált, néha kissé darabos az animáció, de gondolom nem egy nagy költségvetésű darab

Törpepilla

Régóta szemezgettem ezzel a filmmel, aztán tegnap úgy éreztem eljött az ideje, hogy megnézzem. Nem is értem hol késlekedett ez az érzés, ugyanis ez az anime fantasztikus volt! Elég gyorsan a mély vízbe dobtak, csak ide-oda kapkodtam a fejem olyan sok minden történt egyszerre. Már a főcímdal is kicsit megbolondított, hiszen egy szomorú drámáról van szó és egy melankólikus csengésű dallam helyett egy igazi kis pörgős szám csendült fel, mindenesetre már ott megvettek. No de nézzük magát a történetet. Régebben is foglalkoztatott a jelbeszéd megtanulása, így evidens hogy vonzódtam Nishimija karakteréhez és foggal-körömmel védtem volna a szemétkedő kölyköktől. Ishida gyerekkori énje egy tipikus csapnivaló gyerek volt, bár nem vagyok erőszakos -annyira- de szívesen felpofoztam volna! Viszont a karma ereje és a változás, amin végig megy a középiskoláig az nagyon valósághű. Mindent visszakapott, amit ő adott másnak, kamatostul. Az öngyilkosság szélén dűlöngélő és sebezhető kamasz igazán a szívemhez nőtt. Azonban elindul a változás útján és pont ez az ami nagyon megragadt az egészben, hogy ahhoz, hogy kijussunk ebből a gödörből nem egyedül kell végig bukdácsolnunk, hisz visszaesünk, hanem barátokra kell támaszkodnunk és tőlük várni a mentőkötelet. A mellékszereplőket is nagyon megszerettem, főleg az új barátait, de be kell valljam, hogy az a vörös hajú srác, aki mindig Kawai-sannal lógott…no Who you are, boy?!
Összességében nagyon valósághű és megindító, viszont az ilyen töményebb részeket mindig felhiggították egy kis humorral. Mindenkinek csak ajánlani tudom, többszörnézős! ^_^


Népszerű idézetek

Ercsusz 

Nagatsuka Tomohiro: … a barátság túlmutat szavakon és logikán.


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján