Sukitte Ii na yo. (2012–2012) 77% 65★

Ez is egy olyan anime, amitől úgy éreztem, hogy hullámvasúton ülök. Legalábbis a vérnyomásom hol a normális értéket verte, hol magasan az egekben volt…
Sablon sztori igen, sablon szereplőkkel, de mégis végig nézette magát. Mei helyébe nem volt nehéz beleképzelnem magam, átéreztem mindent, amit érzett és gondolt, meg tudtam érteni, hogy mit miért tesz és gondol úgy ahogy. Yamatoval más volt a helyzet, vele nem igazán tudtam azonosulni, sőt néha meg tudtam volna ütni, de legalább ő is próbálkozott, még ha nem is magától jött rá arra, ha hibázott, legalább belátta, ez azért ad hozzá pozitívumot is.
A szerelmük nekem kicsit gyors volt, mármint az, ahogy egymásbaszerettek, és néha a kémiát sem éreztem igazán, de nem zavart annyira, mert szépen, reálisan volt ábrázolva a kapcsolatuk többi része, a bonyodalmak, a kis lépések egymás felé, ahogy megismerik egymást, megoldják, megbeszélik a gondjaikat. Az, hogy egy kapcsolat két emberen múlik, mindkettejüknek oda kell tennie magukat, adniuk kell, és kompromisszumot kötni, odafigyelni a másikra, a másik érzéseire, ez mind-mind szépen átjön.
Külső szemlélőként beleestem és esek abba a hibába, hogy azt mondom, „de megütném” vagy „nem igaz, hogy nem tudod kinyitni a szád”, vagy hogy a másik srác/csaj szimpatikusabb, de belegondolva a helyükbe magam, elgondolkozok, hogy én mit is tennék.
A többi szereplőt is jobban megismerhetjük, és mindegyikük nagy jellemfejlődésen megy át, ami szintén egy pozitívuma az animének. A grafika is szép, és a zenék is passzolnak. Az opening külön tetszett, főleg mert kicsit hasonlít a hangzása a 2001-es Fruits Basket openingjére. (Megnéztem és azért, mert ugyanaz énekli :"D)
Negatívumnak egy dolgot tudok felhozni, az pedig a 13. rész, ami teljesen felesleges volt, mert bár aranyosan szerencsétlennnek próbálták beállítani a főszereplőket, pont az ellentétjét érték el vele. Mint valami jellemvisszafejlődés. A sorozat elején/közepén ez a viselkedés elment volna, de a végén már nem, amikor Mei és Yamato kapcsolata már elért egy bizonyos pontra. Ezt így nagyon elcseszték. Ezért is a pont levonás. Ettől független bárkinek ajánlom, aki egy kis romantikus drámára vágyik.

Második érzésre is felemás érzéseim vannak. Régen 7-8 pontot adtam rá, de akkor még nem sok romantikus sorozatot néztem, lehet azóta szigorúbb lettem a műfajjal. De ennyi nekem nem elég a szórakozáshoz, csak az idegességhez… Egyrészt értem én, hogy ki kellett valahogy zökkenteni Mei-t a kis vilgából, de nekem akkor is furcsa hogyan jöttek össze. Mármint túl gyorsan spoiler meg Mei-t egészen kedvelem, egyrészt mert együtt tudok vele érezni, másrészt pedig örülök, hogy elkezdett magára találni. Nagyon sokat fejlődött, és ez Yamato-nak is köszönhető, akit viszont nem igazán tudtam megkedvelni. Néha annyira fel tudtam volna képelni, persze, próbálkozott, meg minden, de ha a többiek nem rugdossák a helyes irányba, pl.: Aiko és Kai, akkor elvesztette volna Mei-t… Van az, hogy az ember túl kedves másokkal, de azért igenis kell húzni egy határt, hogy ne történjen az, mint Mei-jel, aki meg szenvedett azért, mert a pasiján állandóan fürtben lógtak a csajok, és Yamato csak mosolygott. spoiler
Sajnos a romantikus animék szinte minden sablonját felvonultatja a sorozat, gyakorlatilag mintha egy shounen lenne, jön egy rossz arc – szerelmi rivális –, kavarja a problémákat, amik megoldhatóak lennének, ha rendesen beszélnének egymással, aztán megbeszélik egy csomó szerencsétlenkedés után, és a rossz arc jó arc lesz, hogy jöhessen egy másik.
Külső szemlélőként nagyon idegesítő volt, és értem én, hogy próbáltak reálisak lenni, de nekem ebből csak az jött át, hogy idegesítenek a főszereplők. A mellékszereplőket viszont egészen megkedveltem a végére, főleg Aiko-t, bár nem sok teret kaptak, pedig ők jobban érdekeltek volna.
A befejezés meg olyan volt, mintha rossz sorrendben adták volna ki a részeket, mert teljesen visszafejlődött a kapcsolatuk az elejére, amikor Mei azt hiszi kevés Yamato-nak, Yamato meg szokás szerint későn lép, aztán meg rohangál. spoiler

Második nézésre sem volt rossz ez az anime. Mei és Yamato kapcsolata igazán aranyosan indult, habár véleményem szerint túlságosan hamar jöttek össze. De ez legyen a legkisebb baj.
Mei az anime során nagyon sokat fejlődött szerintem. A zárkózott és visszahúzódó lány szép lassan megnyílt az embereknek. Igaz, csak azoknak akikben megbízott. Ez főleg Yamatonak volt köszönhető. Az ő karakterét nagyon szeretem, mert soha sem élt vissza azzal, hogy népszerű volt. Próbált segíteni másokon, igaz, ezt a saját, múltjában elkövetett hibájából tanulta meg.
A lányok közül (Mei, Aiko, Asami, Megumi) választani kellene, hogy kit kedveltem leginkább, az Aiko lenne. Bár hűvösnek mutatta magát, de törődött a barátaival. Mindent megtett azért, hogy Mai és Asami ne legyen szomorú. Segített rajtuk, főleg, amikor Yamato kicsit eltávolodott Mei-től. Ugyanis ő hívta fel a fiú figyelmét a hibáira.
Összességében nagyon tetszett mind a 13 rész. Az Openinget nagyon megszerettem, fülbemászó dallama volt. Illetve szerintem a grafika is elég szép volt. :)

Szerettem, mert sok olyan problémát felvetett, amikkel a középiskolások küszködnek, és még megoldásokat is adott rá, ami azért dicsérendő… Persze, vannak benne tinihülyeségek, de ezek sokkal szerethetőbbek, mint az amerikai párjaik. Pl. Mei az utolsó részben, hogy mit összeszenved, az valami félelmetes, néha úgy megráztam volna… Mert ha még az első részben csinálja oké, de az utolsóban, spoiler
Viszont van élőszereplős változata is… az is érdekel.:)

Nagyon tetszett. :) Mei sokszor felhúzott a szótlanságával. Viszont nagy fejlődésen megy keresztül a részek alatt. Próbál kilépni a csigaházából, és többé-kevésbé sikerül is neki. Yamato pedig egyszerűen imádni való, és helyes, úgyhogy én nagyon odáig voltam végig. ^.^ Csak 56 idézetet írtam ki a 13 részből. :D
Kicsit búskomor, de nem kifejezetten szenvedős, a végére pedig jó hangulatú és vidám. Nem hosszú, így egyszeri megtekintésre mindenképpen ajánlanám a műfaj kedvelőinek. Maximálisan szerethető. ♥

Nehezen jutok szóhoz, főleg a csalódottság miatt.
Nagyon nagyon régóta volt tervben nálam ez az anime, és ezért talán túl nagyok voltak hozzá az elvárásaim.
Őszintén szólva, aranyos egy anime volt, de ténylegesen egy basic sulis love story…és nekem ez már ennyi év animézés után túl kevés.
Az elején még tetszett, meg nagyon kíváncsi is voltam rá, hogy hogyan fog kibontakozni ez a történet, de ahogy haladtam a részekkel, egyre jobban kezdtem elveszíteni az érdeklődésemet az anime felé. Viszont nagyon tetszett az a 2012-es vibe, ekkor kezdtem el kb én is animézni, és sok akkor még friss animét néztem, és a hangulat, meg az érzelmeket nagyon vissza adta, szóval az jól esett..
Az openingje, az konkrétan annyira lehozott az éltről, hogy az valami hihetetlen, az nagyon nem tetszett, de az ending sem nagyon fogott meg.
Nekem a grafika is tetszett, igaz nem a leg frissebb, de nagyon jó hangulata volt, és 2012-höz képest szép is volt.
Így nagyon röviden, nekem sajnos csalódás volt, de ez lehet, hogy csak a sok halogatásból adódott, és lehet, ha hamarabb jutottam volna el hozz, mikor még nem láttam ennyi animét, vagy mikor még fiatalabb voltam, kevesebb csalódással, jobban bejött volna.

Igazából nem tudok annál többet mondani mint amit előttem is mondtak néhányan :P
A karakterek fejlődése jó volt, Mei-é kifejezetten tetszett *-* Egy kicsit a Tonari no Kaibutsu-kun-ra hasonlít ez az egész, de nekem sokkal jobban tetszett ez :D Szerintem az ilyen slice of life, szerelmes történeteket, igaz az utolsó résznél csak néztem kb hogy„ ez most miért van?", de amúgy megvoltam vele. Az op és az ed tetszett talán a legjobban, nagyon szép volt mindkettő és szerintem illett a történethez is :)

Az anime az első részével megvett és egészen a tizenkettedik epizódig meg is tartott.

Főszereplője Mei, egy introvertált, zárkózott lány, sok gátlással. Az iskola különcének tartják.
Az aktuális lovag pedig Yamato, az iskola legsármosabb pasija, akiről rengeteg pletyka terjeng.
Kapcsolatuk érdekesen indul, mivel egy félreértés miatt Mei egy köríves rúgással lerúgja Yamatot.
Ahogy a történet halad előre, Mei úgy nyílik meg, Yamatoval együtt fokozatosan hangolódnak egymásra.
Érdekes volt látni, hogy Mei mindenkin tud segíteni, csak saját magát nem ismeri eléggé. Sajnos ő az egyetlen, akinek nem láthatunk bele a múltjába, jó lett volna megismerni az előzményeket.
Végre egy kevésbé cukormázas anime! Egyik szereplője sem tökéletes, gátlásokkal, problémákkal küzdenek. Yamato például hamar elveszti szőkeségét, páncélját és lovát.

Kicsit sok a szereplő, így nem mindegyikre jut elég idő. spoiler Aikonak egyáltalán hogy lehet pasija, hogy képes őt elviselni?
Még egy problémám volt. A 12. résszel gyönyörűen lezárhatták volna a történetet, az utolsó rész nagyon könnyed volt, nem éreztem az igazi katarzist.
Yamato és Mei kapcsolata is érdekes volt, nem igazán tudtam eldönteni, hogy mikortól fordult komolyra a dolog.

Oké, bocsánatot kérek mindenkitől, tudom, hogy ez egy nagyon népszerű anime. Nos, én ezzel az értékelésemmel nem leszek az, de sebaj, nem lehet mindenki az. Na szóval, hogy miért rühellem ezt az animét?
Ez hosszú lesz.
Na szóval, ez a sorozat feldühített. De ne szaladjunk ennyire előre! A történet a tipic női főszereplős romantikus történet. Ez nagyon szexistának hangozhat, hogyha eleve úgy kezdem az értékelésemet, hogy a női főszereplős romantikus animéket egyből általánosíthatom, de valahogyan az összes, amivel eddig találkoztam, pontosan ugyanarra a sémára épült. Valahogyan a fiú főszereplős romantikus animék több egyediséget tartalmaznak, de lehet, hogy csak én találtam rá a rossz animékre. Persze vannak kivételek (Nana), vannak olyanok, amik ebben az általam nem kedvelt romantic sémában aránylag tetszett is a maga módján (Fruits Basket), olyanok is, amiket az első rész után feladtam (Kimi ni Todoke), és olyanok is, amiket az első résznél fel kellett volna adnom. Bizony, az utóbbi kategóriába tartozik a Sukitte ii na yo, avagy a Say I love you.
Kezdjük a karakterekkel, ahol már kezdődnek a problémák, sőt, a problémák itt gyökereznek. Nem arról van szó, hogy gyenge lenne a karaktermegírás, ó, ha csak ennyi lenne! Nem, a karakterek jól vannak megírva, részletesek és érdekesek. De nincs – szó szerint – egyetlen egy karakter sem, akit minimálisan is lehetett kedvelni. Kivel kellett volna szimpatizálnom? A fiúval, aki a sorozat második felében szisztematikusan megcsalja a barátnőjét? Oké, nem volt igazi megcsalás, de azért egyértelmű volt, hogy ő is érez valamit a vörös hajú fruska iránt. Tehát, míg a szerelme türelmesen vár rá, addig ő a vörös lány HÁZÁBAN van, és vele vacsorázik, nap mint nap! De persze, amint a barátnője szóba áll egy másik fiúval, azonnal dühbe gurul. Amúgy el van mondva, hogy Yamarake, akinek nem vagyok hajlandó leírni a nevét, azért viselkedik így a vörös lánnyal, meg azért ment bele egyből abba, hogy lefeküdjön az egyik barátjával, mert túl kedves, és nem bírja látni, ha a lányok rosszul érzik magukat körülötte. Aha. És ugyanez az ember teljes erejéből behúzott a barátjának, aki éppenséggel ránézett a barátnőjére, még a negyedik rész környékén.
Tovább! Van itt Akio… Akoi… Aki… Nem, nem vagyok hajlandó megnézni a karakterlistát ottan lent, eszembe fog jutni magától is! Szóval az a lány egy idő után szimpatikusabb lett (holott ezt a viselkedést nem indokolta semmi), de az akkor is a levegőben van, hogy amint egyszer volt egy rossz napja, az Yamamishire ugrik, és felteszi a kérdést: „Ha tényleg nem tartasz csúnyának, akkor lefeküdnél velem?" Konkrétan kihasználja Yamedoki fent említett lányok iránti kedvességét. (Megvan! Aiko volt a neve.)
És még ott van a vörös hajú lány, aki először ANNAK TUDATÁBAN, hogy Yamehamehának barátnője van, ráhajt, és megpróbálja becserkészni NYÍLTAN. Mikor Yameshiro visszautasítja, akkor pedig konkrétan szépen lassan megcsalatja magával Meit. Magyartalan lenni volt előző mondat, de értitek.
És még ott van… eh, fogja a fene felsorolni az összes tetves karaktert, sokan vannak, és egyikről sem tudom, hogy ki.
Az egyetlen szimpatikus karakter talán csak Mei volt. Vele lehetett szimpatizálni végig. Lehetett sajnálni az elején (a bullyingot jól ábrázolta az anime, ezt kár lenne elvitatni tőle) és lehetett sajnálni az anime közben is. Nem szól egy szót sem, amikor megtudja, hogy a barátja korábban lefeküdt egy lánnyal, akivel még mindig szoros kapcsolatban van. Nem szól egy szót sem, amikor a barátja és a vörös fejű $@!#% egyre közelednek egymáshoz, és még a készítők is úgy írták meg, hogy több a kémia köztük, mint Mei és Yametattaram között. Csöndben van még akkor is, amikor megtudja, hogy a barátja többször is járt már a vörös csij-csaj lakásán. Mindezek mellett szüntelenül vár a barátja üzenetére, aki viszont meg sem próbál tenni semmit azért, hogy ne veszítse el Meit.
És még Kai is egy jó és kedvelhető szereplő volt, de neki kb kettő vagy három részben volt szerepe, úgyhogy sokkal gazdagabbak nem lettünk sajnos vele.
És hogyha a karakterektől eltekintünk, akkor mit kapunk? Szemet bántó animációt, nem túl emlékezetes soundtracket (meg egy nagyon jó openinget, jegyzem meg), és minden klisét valaha. Amikor a csávó az iskola legmenőbb pasija, aki okos, népszerű, jóképű, kedves, gazdag, ráadásul pont a főhős lány tetszik neki. Ó, hol is láttam ilyet? A kérdés az, hogy hol nem. Melyik női főszereplős romantikus anime VAGY könyv nem erre a karakterklisére épít?
Meg a szerelem a karakterek között ahogyan szövődik… Mei tökön rúgja Yame-t a lépcsőn. Forever love. Mei legalább nem első látásra szeret bele Y-ba.
Meg van a nagymellű csaj (azért így jellemzem, mert nem ugrik be a neve, és konkrétan az az egy karakterjegye van, hogy nagyok a mellei. Ezt nem úgy értem, hogy annyi maradt meg belőle, hanem ez a karakter JELLEMÉHEZ hozzá tartozik) meg a perverz fiú kapcsolata. A lány éppen maga alatt volt, mert nagyok a mellei (??). A fiú odamegy hozzá, és azt mondja, hogy „Szeretem a nagy melleidet." Forever love.
Ú, erről most miért jutott eszembe az egyik sztori, amit a töritanárunk mesélt? Valahogy úgy volt, hogy diszkóban volt, és szem és fültanúja volt annak, ahogyan egy csávó így hívott el táncolni egy lányt. „Na? Akkor jössz?" A töritanárunk hatalmas arc amúgy.
Az imént említettem, hogy jól kezeli a bullyingot az anime. Nos, ezt valószínüleg a forgatókönyvírók is látták, mert baszus Yamatot kivéve minden egyes fontos karakternél eljátszották a bullying kártyát! Mei-nél, Aikonál, Kainál, a nagymellű csajnál, Yamato húgánál és a vörös ribancnál is. Ezt már nem tudom így bevenni. Én elhiszem, hogy írás szempontjából ez volt az egyetlen jól megírt szála az animének, de ez így sok lesz! Egy animénél, akármilyen jól animálják meg a harcokat, ha végig harc lesz CSAK benne, akkor megunja az ember, nem?
Vannak pozitívumai az animének. Például a negyedik részben a világtérképes-jelenet vicces volt. Meg az ötödik részben is volt egy mondat, amin nevettem. És amikor pozitívumoknak ilyeneket hozok fel, akkor látható, hogy milyen mélyen vagyok már.
A vége felé az anime minősége is emelkedik, ott volt jópár rész, amit élveztem is, de a befejezés olyan pocsék lett, hogy végül is nem változtattam a pontozáson. Úgyhogy ott tartunk, hogy az opening a legjobb része az animének. Nagyon szép openingje van, de ez azért nem túlságosan pozitív dolog.
Fú, borzalom ez az anime. Unalmas történet, ütnivaló karakterek, égetnivaló és kimondottan dühítő erkölcs, klisé klisé hátán
Az biztos, hogy többször nem megyek a közelébe.

Annyira nagyon cuki anime, hogy öröm volt nézni. Főleg ez a kedves, egymást (és magunkat) jobban megismerős tinédzserszerelem vitte a hátán a sztorit, de azért voltak benne komolyabb témák is.
Mei egész szépen kinyílt a végére, Yamato meg Yamoto, hát lehet őt nem szeretni? A mosolyával, a kedves, gondoskodó természetével? Na ugye, hogy nem :))
A mellékszereplők is érdekesek és többrétűek voltak, talán Megu háttér története volt a legérdekesebb számomra.
A végével nagyon nem vagyok elégedett, olyan szép ívet járt be az anime, erre fogták, és az utolsó részt egyszerűen lecsapták. Azért ez eléggé fájt, sokkal szebben is véget érhetett volna.
Azt hiszem pont az egyszerűsége és a kisebb-nagyobb hibái tették számomra nagyon szerethetővé az egészet.