Wayward Pines (2015–2016) 108

Ethan Burke titkosszolgálati ügynök azzal a küldetéssel érkezik Wayward Pines városába, hogy megtaláljon két eltűnt szövetségi ügynököt. Ám minden egyes lépés, amely Ethant közelebb viszi az igazsághoz, eltávolítja korábbi hétköznapi életétől, mígnem kénytelen lesz szembenézni a szörnyű… [tovább]

magyar

Képek 13

Szereposztás

Matt DillonEthan Burke
Carla GuginoKate Hewson
Toby JonesDr. Jenkins
Shannyn SossamonTheresa Burke
Charlie TahanBen Burke
Melissa LeoPam nővér
Reed DiamondHarold Balinger
Terrence HowardSheriff Pope
Hope DavisMegan Fisher
Kacey RohlKerry Campbell

További szereplők

Kedvencelte 19

Várólistára tette 146


Kiemelt értékelések

Törpillaa 

Tetszett, habár csak az első részt olvastam még, de így is tetszett. Főleg az első évad volt, ami nagyon, és pár részt fel is fedeztem benne a könyvből. Az első évad után már kértem volna a harmadikat is. De ez a második évad pfff… Inkább meggondoltam magam. Az első három rész, még elég érdekes, sőt rejtélyes, de aztán jön a kavarás, és a rinya… Voltak kedvelhető érdekes karakter, és némelyik színész elég jól is alakított.
Ethan Burke és Dr. Theo Yedlin karaktere nagyon tetszett nekem, érdekesek voltak számomra, sőt talán ők ketten voltak végig a legjobbak a sorozatban.
Fú, de utáltam az elejétől kezdve Megant, na meg Jasont, Daviddel együtt, meg a hatalmi játszmát. Nem mondom, hogy a második évad nem volt izgalmas, mert az volt, de nagyobb volt az ijedtség, mint az, hogy spoiler De megint csak a végére tartogatták, mint az előző évad végén, és az a vége…

3 hozzászólás
AniTiger 

Az eleje szinte egy az egyben a könyv, bár akadnak eltérések, de az évad végére totál más irányt vesz a dolog. Érdekes volt a dolog az iskolával… :/ Mindenesetre sokkal jobb annál, amit vártam a rengeteg „fúj”-vélemény meg „ne nézd meg” tanács után. :D

1. évad még OK, bár a vége—> Hagyjuk. Értékeltem a keretezéses módszert, maradjunk ennyiben.
2. évad – kell az nekünk?

NannyOgg 

Azon kivételek egyike, amikor a film(sorozat) jobb, mint a könyv, de tekintve, hogy a könyv mennyire pocsék, ez önmagában nem jelent semmit.
Azt hiszem, mindent kihoztak belőle, amit ki lehetett. Nem rovom fel a sorozatnak, hogy nem simították el azokat az orbitális logikai bukfenceket, amik a könyvben szerepelnek, mert az egész alapszitu egy nagy logikai buborék, ha ezen leállnak problémázni, neki sem kezdenek a sorozatnak. Ezen túllépve szerintem alapvetően jól egyszerűsítették le a sztorit, pl. a röhejes szerelmi sokszöget nagyon bölcsen vágták ki a fenébe, bár azt azért sajnálom, hogy itt spoiler. Pam átformálása szintén nagyon jól sikerült, sokkal összetettebb karakter, mint a könyvbeli klisés tököscsaj alteregója, és Theresa is kapott személyiséget, nem az a teszetosza lábtörlő, aki volt. A háromszáz oldalas menekülős jelenetek helyett, amiken hajlamos voltam bealudni, a sorozatban ráfókuszálnak a fiatal generációra, ami jó ötlet, csak ez a zavart tekintetű és faarcú kiskölyök volt borzalmas színészválasztás, borzalmasan irritált. spoiler
Viszont azt is meg kell mondjam, hogy ami a könyvben jó volt – és nem sok ilyen akadt…-, azt a sorozatba nem sikerült áthozni. Amit nagyon meghúztak és felhigítottak, az a megfigyelőrendszer működése volt, ami a könyvben baromi precíz, mindenütt ott van, és nagyon kell bűvészkedni, hogy az ember kijátszhassa, ráadásul véres megtorlás jár mindenféle nyelvbotlásért, amit lehallgatnak. Itt a sorozatban mindenki azt szajkózza, hogy így figyelnek meg úgy, de halál nyugalommal meg lehet beszélni bármit, ha az ember suttog, vagy ki lehet iktatni a kamerákat, sima ügy, nem gond, senki sem veszi észre. Így az egyetlen dolognak adtak egy pofont, ami a könyvben működött: a feszült hangulatnak. Egy pillanatig sem jött át a „felszínen minden rendben van, de borzasztó titok lappang” feeling, és ezzel nagyot vesztett az egész.
És még két dolog: 1) Antal Nimród rendezése messze kiemelkedik a többi rész közül, és 2) Shyamalan neve nekem már rég nem garancia semmire. Ezért nem ért meglepetés itt sem.

csartak

Sokkal jobbra számítottam. .. A szereplőket úgy általában nem bírtam, idegesítő hülyefejű karakterek, pl. a bárgyú fiú, Ben, a nehéz felfogású anyja, na meg Kate. (tényleg, Shannyn Sossamon-t csak ilyen béna ruhába lehet öltöztetni? Kinyúlt kardigán, alaktalan szoknya, rémes frizura – azóta egy másik filmben is láttam, tök ugyanígy nézett ki)
De hogy itt senki nem tud rendesen kommunikálni, ezenkívül értetlenek is… lehet nem tett jót nekik a spoiler :D
Elég sok béna jelenet, nem életszerű párbeszéd és persze logikátlanság volt.
A végén tetszett a csavar, amit beleraktak, legalább volt egy kis meglepetés a könyvhöz képest.

moszat

Asszony! Hozd a puskám!

A misztikum a fantasztikum egyéb kategóriáiba be nem sorolható fantasztikum. De filmes közegben inkább egy zsáner, aminek a lényege az információ visszatartás, a dezinformáció, illetve sok esetben a fogalmunk sincs mi lesz ebből, de majd a következő epizódban kitalálunk valamit. (egy zsáner klasszikus: http://snitt.hu/filmek/twin-peaks) Itt soha sem a kérdés megválaszolása a lényeg, hanem az egyre nagyobb és nagyobb kérdés feltevése.
A csökönyös fenyves csak annyiban érdekes, hogy mindezt sci-fi elemekkel fűszerezi. De nem mondanám, hogy ettől fogyaszthatóbb lett számomra.

Blissenobiarella 

Nem igazán értem a sok negatív értékelést, szerintem nagyon jó kis sorozat volt. Matt Dillon egy ripacs, a gyerekét akárhányszor mutatták, felsírtam: „hogy nééézel kiiii?!” de ettől eltekintve kiváló volt. A rendezés finomságait már méltatták eleget nálam sokkal hozzáértőbb személyek, egyszerűen egy élmény nézni, ha ilyesmire is figyel az ember.
Maga a történet a 4-5. részre bontakozik ki, és bár sok minden logikátlannak tűnhet, de utánagondolva minden a helyén van. A vége kicsit csalódást okozott, de aztán azon is morfondíroztam 5 percet és rájöttem, hogy az is jó volt így. :) Nem feltétlenül egy egetrengető sztori, de a maga műfajában szerintem igényes és kiváló munka. Csak ajánlani tudom.

Avilda

Jól indult, de szerintem hatalmas marhaság. Mondanám, hogy bűnös élvezet, de a második évadot meg nem nézem. A könyvnek azért nekiállok.

3 hozzászólás
vöri 

Háát, azért ennek elég butára sikeredett a vége. Nem állítom, hogy nem volt szükséges bizonyos változtatásokat meghozni, illetve olyan új szálat beletenni a könyvhöz képest, aminek potenciálisan volt helye a sorozatban, illetve úgy általában a történetben, de sajnos közel sem sikerült elég értelmesen felvezetni és megvalósítani mindezt. Sajnálom, mert nem indult rosszul, sok mindent egészen jól sikerült eltalálni, de nem bántam volna, ha valami erőteljesebbet hoznak ki belőle – azért a könyveket még mindig erősen ajánlom, érdemes olvasni őket… Az esetleges folytatás kapcsán felvetett koncepció az utolsó rész végén meg egyenesen rémisztő…

1 hozzászólás
Szencsike 

Ha csak az első évad lenne, megkapná a kilenc csillagot. Kifejezetten jó adaptáció volt, nekem legalábbis bejött mint sorozat. Jól ment előre a cselekmény, igaz lehet hetiben nem biztos, hogy néztem volna, de így ledarálva egészen jól pörgött. Ami változás tetszett az Pam karaktere, sikerült neki egyéniséget adni. Megan karaktere a maga gyűlölnivaló módján zseniális, engem kifejezetten irritált a mézesmázos, behízelgő stílusa, de pont ettől működött a karaktere. Tetszett a kis család is, szerencsére itt elég „egyszerűre” sikerült az ábrázolásuk így sok bajom nem volt velük. Ami nagyon nem tetszett az a lakók megfigyelésének az elbagatellizálása. A könyvben állandóan hangsúlyozták, hogy a rendszerellenességet nem tűrik és a lakók állandó megfigyelés alatt álltak, itt viszont gyakorlatilag bármit tehettek, mondhattak következmények nélkül. Az első évadnak volt egy jó történetvezetési fonala, ami talán a könyveknek is köszönhető, ugyanis mindazt, ami értelmes volt és működött, azokat a második évadban eldobták…
A második évad miatt csak nyolc pont, ugyanis ekkor már a bentlakók vezették a bolondokházát. Az értékelhető karakter Dr. Yedlin volt, mindenki más kukázható. Jött a miniHitler és a zűrös családi élete, a logikátlanságok (egy 11 éves először menstruáló kislányt máris beraktak volna a nemzési programba, csakhogy egy kis apróságot emlegessünk). A szerelmi szál borzalmas volt, alig volt néhány érdekes, értelmes dolog. C.J. visszatekintő része ezek közé tartozott. Sajnos Megant elviselhetetlenül későn írták ki, de legalább megérdemelte amit kapott. Sajnos ami igazán érdekes lett volna, azzal egyáltalán nem foglalkoztak, ami viszont hülyeség azzal rengeteget. Kár érte, mert lett volna benne elég potenciál, hogy valami jó dolog süljön ki belőle, de sajnos egy hatalmas butaság lett belőle. Szóval kár érte, de a legalább jókat lehetett nevetgélni a hülyeségeken.


Népszerű idézetek

Kontra_Judit 

A választásaink sokszor számításba nem vett következményekkel járhatnak.

Deirianz

Egy hazug világban az igazmondás forradalmi tettnek számít.

Szencsike 

Szorgoskodj, légy boldog, élvezd az életet Wayward Pinesban!

Imoran 

Ethan Burke: – Az én művemnek tűnik? Ha meg akarok ölni valakit, lelövöm, nem rágom meg!

Kopaszkutya 

When humans are united by a cause, they can achieve almost anything.


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján