Kedvencelte 20

Várólistára tette 235


Kiemelt értékelések

Ik4r0s

Május elején az első két részről szóló kritikámnak egy olyan címet adtam, ami még sokkal több rejtély mögé bújt. A Silo a szezonnyitó óta egy olyan sorozattá vált, amit több külföldi oldal is a jelenleg futó legjobb sci-fik közé sorol. És közel sem alaptalan ez a jelző. De tovább megyek a széria iránti érdeklődésemben. Öt éve, amikor volt szerencsém A siló regényfolyam első kötetéhez, egyáltalán nem gondoltam, hogy ebből az én tempómban is három óra alatt átfutható sztoriból ilyen történetet készítenek. Mert az, amit az Apple TV+ idén alkotott, az bizony egészen elképesztő teljesítménynek tudható be.

A teljes kritikámat itt találjátok: https://www.kritizator.hu/milyen-arat-fizetnel-azert-ho…

enesbcs 

Egy nyomasztó disztopikus történet a jövőről, amit reméljük soha nem kell megismernünk a valóságban. Tízezer összezárt ember egy bunkerben, rengeteg szabállyal, ami biztosítja a túlélésüket, mi baj lehet? Mondjuk az, hogy mindig lesz, aki nem ért egyet ezekkel a szabályokkal, és felteszik a kérdést: Miért?
Persze, érthető módon leginkább az izgatja mindenki fantáziáját mi lehet kint, de aki ki akar menni, az kimehet… takarítani! (Aki túl sokat akar tudni, az is kimehet.) Ami egyenlő a halálos ítélettel.
Rebecca Ferguson nagyon jól alakítja a Siló legutóbbi kétszáz évének legjobb seriffjét.. vagy legnagyobb veszedelmét?
A 2. évadot berendelték, ám az utolsó rész után engem egy kérdés nyomaszt: hova tovább?

2 hozzászólás
Kriska_Attila 

Izgalmas és gondolatébresztő poszt-apokaliptikus disztópia, megérinti a nézőt a jelenlegi társadalmi és környezeti problémák tükrében (mint a klíma szorongás, a politikai korrupciótól való félelem, az összeesküvés-elméletek, önmagunk elvesztése). Az alapvető ötlet, miszerint egy zárt közösségben zajlik az élet a szennyezett föld alatt, ahol az osztályok közötti megkülönböztetés és a történelem manipulációja mindennapos, erőteljesen valóságossá teszi a világunkkal kapcsolatos félelmeinket és aggodalmainkat. A Silót sok mindennek lehet értelmezni. Így az osztályrendszer kritikája élesen rajzolódik ki (a mélyben élőket és dolgozókat megvetik a magasabb szinteken lévők, annak ellenére, hogy az ő képességeiken múlik mindenki túlélése), a karakterek sorsa mélyebb jelentéseket hordoz. Morten Tyldum erős rendezései után enyhe lassulás következik be az évad közepén, ami nem válik kárunkra, egyrészt a finálé felé információadagolás, pont annyi, amennyit a rejtély megkíván, másodsorban pedig jobban átérezhetjük a sorozat alkotta atmoszférát és karakterfejlődést, amely által a történet tartalmilag válik teljes egésszé. A cselekmény kiválósága mellett a részletek is nagyon fontosak, mint a fényképezés és a szcenográfia is kiemelkedő a sorozatban, hozzájárulva a disztópikus világ megteremtéséhez. Útóbbi mesterség egyáltalán nem könnyen transzponálható díszleteket tesznek rendkívűl hitelessé. A szovjet építészet találkozik a korai steampunk-kal, a szereplők lakhelyei egyfajta haldokló Ikea modell-lakások hangulatát árasztják, kopottak, de tiszták és kényelmesek, még akkor is ha sötét repedések látszanak a siló falain (hello szimbolizmus!). Az alkotók jellegzetes terrakotta szinpalettja körülölei a silo futurisztikus belterét és visszaköszön a lakók ruhájában is, mind-mind a történet mélységét hangsúlyozzák. A Heath Robinson-féle rendetlenség alatt, a lezárt emberi páncélszekrényben a CGI-varázslók összehangolt munkája létrehozta ezt a lenyűgöző, futurisztikus környezetet a hidroponikus farmoktól az egészségügyi központokig, szinte önmagában is karakterré varázsolja a helyet.
A Silo egyedi stílusa és karakterei által fűszerezett története egyértelműen érdemes arra, hogy a sci-fi rajongók megszeressék. A sorozat nemcsak vizuálisan lenyűgöző, hanem mély és szuggesztív üzeneteket is hordoz, amelyek a nézőt gondolkodásra késztetik a társadalomról és a jövőről.

snowden

ELSŐ ÉVAD

Végülis nézhető és valamennyire izgalmas évad volt ez, de a kidolgozatlanságán el is csúszik: a karakterek zöme papírmasé, a párbeszédek rettentő egyszerűek, és persze lehet mondani, hogy itt nem ez a lényeg, hanem a világépítés.. de amúgy azt se vitték túlzásba. Van egy érdekes alaphelyzet az első pillanattól kezdve, amit elég lagymatag módon jár körbe a sztori.

Tényleg, tudja valaki, hogy egyébként a Silóban hogy zajlik a mindennapi élet? A gyerekek mit csinálnak? Milyen foglalkozások vannak a küldöncökön, gépészeken, na és persze a sokat emlegetett IT-sokon kívül? Hogy a francban nem golyózik be 10.000 ember egy ilyen zárt helyen? Gondolom, mindenkinek kell valami hasznos tevékenység. Hogy mivel múlatja a napot a nép, arról elég kevés info jut el. Jól hangzik, hogy van egy több mint száz emeletes földalatti bunker, de alig sikerült érzékeltetni ennek a volumenét.

Túlságosan ki lett hegyezve a sorozat a “maradványokra”, a rejtélyeskedésre, meg az olyan rohadt hangzatos, valójában totál tartalmatlan kifejezésekre, mint pl. a Alapítók meg Lázadás (utóbbi több, mint 100 évvel a jelen eseményei előtt történt, és messze a legjelentősebbként emlegetett történés a múltból… alig esik említés másról).

De hogy milyen is a Siloban élni, milyen kihívásokkal szembesül egy zárt helyre kényszerített, napfényt hírből se ismerő társadalom, hát arról valahogy nem sikerül beszélni. És nekem itt el is hasalt ez a sztori.

Szóval van hiányérzet. Rebecca Ferguson viszont odarakta magát, jót tett az alakítása a sorozatnak – még ha nagyjából annyira gépész vagy sheriff, mint én.

Roboraptor 

A Silo nem egy lendületes sorozat, de a remek atmoszférája és a történet rejtélyei izgalmassá teszik. Nem sieti el a világépítést, vagy a titkok kibontását, folyamatosan fokozza a tétet. Az évadzáró a történet során felvetett kérdések egy részét meg is válaszolja. Csak azért, hogy aztán a legizgalmasabb résznél fejeződjön be, felvezetve a második évadot. Mindenki megnyugodhat, az Apple Tv+ már berendelte a második évadot!

Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2023/07/04/silo-sorozat-kritika/

piciszusz

Nagyon erős kezdés, izgalmas. Aztán voltak részek amiket untam, szóval vegyesek az érzések. De nagyon tetszik az alapja, esz a fene mi fog történni, mi az igazság, aztán meg ott az utolsó két rész, ami nagyon erős. Várom a következő évadot.

Ramada

Nem teljesen olyan , mint a könyv (amit imádok) de nagyon tetszett az 1.évad. Remélem a sorozat sokáig népszerű lesz és végre kiadják magyarul is az utolsó könyvet!

mandu 

Vegyes érzésekkel állítottam le az évadzárót, ugyanis pár epizódnál fontolgattam, hogy abbahagyom a sorozatot, néhánynál viszont tövig rágtam a körmeimet az izgalomtól.
A szereplők egytől-egyig irritálóak és a történet sokszor ellaposodik, de mégis azt érzi az ember, hogy mindenáron tudni akarja, hogy mit tartalmaz az utolsó pár képkocka.
Amint véget ér a 10. rész, csak néztem a sötétedő képernyőt és nem akartam hinni a szemeimnek… Szerintem nem éri meg végigszenvedni a majd' fél napnyi screentime-ot ezért a cliffhanger-ért.
Az első könyvet olvastam évekkel ezelőtt és most komolyan fontolóra vettem, hogy beszerzem az összeset és binge olvasásba kezdek.

STVN 

Annak ellenére, hogy nem egy eredeti ötlet, nagyon is nézetteti magát a sorozat. Jól kivitelezett, lassú tempójú, de feszült bő 9 órányi képernyőbámulást eredményező sci-fi/thrillert kaptunk… a végén egy pici csavarral.
Jöhet a második évad.


Népszerű idézetek

Ramada

-Te komolyan ezekkel dolgoztál?
-Adminisztrátor voltam, nem ilyen túlkompenzálós fasz.

-Mi az? Tudok káromkodni.

Ramada

Önnél még a fiam is jobban ismeri az Egyezményt.

1. évad 6. rész – A maradvány
Ramada

Azt akarom kinyögni, hogy önzőségből javítottam meg, mert szeretem azt az érzést, amikor örömet okozhatok neked.

1. évad 6. rész – A maradvány
Bogesxd 

– And who the fuck are you? The old guys at least had the decency to identify themselves.
– I'm Deputy Billings, the new Deputy Sheriff.
– Like I give a fuck.

1. évad 6. rész – A maradvány

Hasonló filmek címkék alapján