Wanted (1967) 70% 1★

Vérbeli „semmi különös” kis spagetti-western a hatvanas évek közepéről, egy immáron érettebb és értékelhetőbb Giuliano Gemmával, illetve a Spencer-Hill filmekből unásig ismert tucatnyi olasz epizodistával a fedélzeten. Élvezeti faktorát egy leheletnyi sötét, baljós tónus adja, ami megmutatkozik egyrészt a cselekményében, másrészt a hangulatában, de nem kell persze A halál csöndje kaliberű drámára számítani.

A Wanted legfontosabb érdeme „Giuliano Gemma westernként”, hogy a tőle alig két évvel régebbi Una pistola per Ringohoz képest történetszövésében, hangvételében, technikai megoldásaiban és Gemma oldaláról is érettebb megvalósítást prezentál a nézőnek. A mozi szép, sokféle helyszínt ját be és tele van akcióval, főként komolyra, de nem vészesen komolyra megkoreografált bunyóval. Emlékezetes szekvenciája még az első felében egy üldözéses jelenet, amiben lovasok próbálják elkapni a főhős aranyszállító szekerét, itt aztán repkednek a dinamitok, száll a por, szinte repülnek a csikók – élvezetes és érdekes élmény nézni, az efféle felvételek mindig emlékeztetnek rá, mennyire nagyot szakítana egy kortárs akciómozi, ha bevállalna egy hasonló jelenetsort CGI és idegrángástól szenvedő operatőrök-vágók közreműködése nélkül.
Gemma hála égnek nem vigyorogja végig az egész cselekményt, sőt, meglehetősen vert helyzetbe kényszerített karaktere elég sokat kínlódik, mire a sztori végén fejest ugorva egy disznóól fekete mocsarába spoiler. Ez a bizonyos, jelképességében méltatlan záróakkord azért elgondolkodtatóra sikerült, nem nehéz benne valamiféle western esztétikát becsmérlő sugalmazást felfedezni. Szintén a főhős javára írandó, hogy karaktere is életszerűbb, mint a rácsok mögött is tejet kortyolgató Ringo figurája, illetve ő maga is komolyabban veszi a húzósabb helyzeteket – ezzel együtt természetesen mérföldekre vagyunk még mindig a késő-hetvenes évek drámai hangvételű mozijaitól.
A zene ellenben baljós tónusai ellenére is pocsék már mai füllel, ilyen téren a spagetti-western műfaja azért elég gyakran túllőtt a célon, bár néha az is érthetetlen csodának tűnik, miként tudott némely De Angelis-soundtrack közel kultikus státuszt elérni.

Hetes, mint az első Ringo-mozi, de érződik a fejlődés!