Férfi a férfihoz (1966) 75% 10★

Ismervén pár meghatározó alakítását, sokáig nem értettem, John Phillip Law miért nem vált saját kora szexszimbólumává, amerikai Delonná. Jó ideig annak tudtam ezt be, hogy Law karakterformálásának középpontjában mindig egy letörölhetetlenül meghatározó szigorúság áll – a fickóról alkotott legelső benyomásunk valamiféle szúrós és nyomokban kellemetlen feszült komolyság, bármiféle könnyed elegancia, lazaság hiánya, ami egy megfelelő jelenléttel, a néző szemét és a kamerát ösztönösen magához vonzó személyiséggel párosulva is lekorlátozza a színészben rejlő lehetőségeket. Ez a bizonyos Law-i szigor ebben a filmben bizony végre kiteljesedhetett…

A Férfi a férfihoz egy viszonylag egyszerű logikai vonalak mentén megkonstruált bosszú-western, megfejelve egy kis mester és tanítványa/öreg és fiatal/tapasztalt és tapasztalatlan páros szituációval. Talán érdemes lehet hangsúlyozni, hogy humormentes spagetti-westernről beszélünk esetében, amit több tényező is nyomatékosan aláhúz. A zene például egyáltalán nem a tipikus Morricone-giccsparádé, hanem egy jóval visszafogottabb, a drámai pontokat látványosabban felerősítő, sötétebb tónusú aláfestés – tragikus módon a meglehetősen alacsony színvonalú magyar szinkron ezt eltorzítja, de az erejét és a szépségét nem tudja elvenni.
A rendezés is bővelkedik jó megoldásokban: a műsoridő nagyjából felénél eljutunk egy ponthoz, ahol azt hisszük, közeleg a finálé, sőt, meglepően egyszerűen túl is estünk rajta, de az igazi kaland még csak ezután kezdődik. A szokásos olasz logika itt is megvan, a hősök bizony elbuknak, a gonosz karmai közé kerülnek és csak külső segítséggel tudnak újabb sanszot szerezni a bosszúra. Ugyan Bill vérgőzös bosszújának a megerősítése a vörösben úszó visszaemlékező jelenetekkel meglepően esetlen, azt jól kifejezik vele, mennyire befeszült idegállapotban van maga a karakter. Ehhez Law kőarcú, beszűkült pupillával bambulása elég, ámbár nem egy nagy élmény. A fickóban rejlő lehetőségeket érezzük, a kisugárzása betölti a képernyőt és mi illedelmes nézőként lenyalogatjuk azt, de a színészi teljesítménye ettől még bizony kérdéses marad…
Lee Van Cleef abból a szempontból jobban járt, hogy Ryan karakterét majdnem annyira rászabták, mint Angyalszemét, itt sokkal inkább hitelesen szerepben van, mint mondjuk az egyébként filmként kimondottan jól működő Barqueroban, vagy a meglehetősen túlértékelt Sabata-mozikban. Az ellenségek hosszú és tartalmas sora teljesen rendben van, jó pár ismerős figurával találkozhatunk Leone Dollár-trilógiájából.

Jó film a Férfi a férfihoz komoly, sötétebb tónusú olasz western. A műfaj kedvelőinek teljes mértékben megéri foglalkozni vele!

Nagyon tetszett.A rendezès ès a szinèszek is jok voltak .Nincs semmi kifogàsom.Volt benne nèhàny meglepo fordulat…

Egyszer jó volt megnézni, de azért nem egy hatalmas durranás. A színészi játék valahogy hiányzott belőle.