Isten megbocsát, én nem! (Cat Stevens 1.) (1967) 71% 102★

Bud Spencer és Terence Hill első valóban közös munkája még nem tükrözi a későbbi filmek hangulatát. Komorabb, tipikus spagetti western, inkább azok számára lehet szórakoztató, akik kedvelik a műfajba tartozó filmeket. Külön figyelmet érdemel a Bud Spencer által kitalált ütés, aminek történetét Hill máig előszeretettel meséli. Ezen kívül érdemes még megfigyelni Cat macskaszerű, akrobatikus mozgását, hiszen ez Terence Hill későbbi szerepeiben is visszaköszön.

Annyira nem tetszett mint a többi közös filmjük, talán ezt mondanám számomra a leggyengébbnek. Terence Hill mozgása valami bámulatos volt.

Tipikus spagetti western. Egy semmilyen történet, de jó köntösbe burkolva. Nem nagyon izgalmas, nem vicces, de mégis lekötött. Valószínűleg a BS-TH páros miatt. Ha mások a főszereplők nem biztos, hogy ugyanezt a véleményt írnám.

Számomra közepes alkotás, de nem bánom, hogy szántam rá időt. Lassan csordogáló történet, jellegzetes spagetti western, nem túl kiemelkedő, de korrekt alakítások jellemzik Spencer és Hill első közös filmjét, elsősorban miattuk néztem meg.

Elsősorban azoknak ajánlom, akik a klasszikus western rajongói és/vagy a Spencer-Hill életművet szeretnék teljessé tenni. Ez az első olyan közös filmjük, amiben már új nevükön szerepelnek és nem csak véletlenszerűen keveredtek egy filmbe, hanem valóban párosként funkcionálnak. Még akkor is, ha itt elsősorban Hillé a vezető szerep (aki ráadásul hideg és komor – és A szél dühe óta tudom, hogy ez mennyire jól tud állni neki) és Bud csak másodhegedűs mellette. Jeleneteiben véres és komoly spoiler, senki ne számítson vicces csihi-puhira.
Szerencsémre a filmet azután láttam, hogy olvastam Hill és Spencer életrajzi könyveit is, így azt a jelenetet, ahol először találkoznak, már a háttérinformációk tükrében tudtam nézni. :)

Az első rèsz a sorozatból, kicsit döcög, a màsik kèt rèsz picit izgalmasabb.

A Spencer-Hill páros eddig látott filmjei közül ez volt a legkomorabb, nem számoltam meg, de talán ebben akadt a legkevesebb vizuális és verbális poén, ráadásul itt nem is alkottak igazán párost, mert a történet nagy részében külön utakon jártak. A műfaji besorolásból következően nem lepett meg a lassú tempójú elbeszélés, ahogy a westerneket jellemző történések, karakterek feltűnése sem, sőt még tetszett is az autentikus hangulat. Mindezek ellenére hiányzott a megszokott humor, egymás állandó ugratása, jókedvű bosszantása, a végén pedig a megsokszorozódott átverések is elfárasztottak kicsit. Egyszeri délutáni filmnézésnek azonban pont megfelelt.