Bosszú El Pasóban (Cat Stevens 2.) (1968) 72% 61★

Kevésbé véres, mint az előző rész, bár azért még itt is kapunk ízelítőt a mexikói igazságszolgáltatásból spoiler. A hangulata is valamivel oldottabb, Cat lágyul, többször hallunk tőlük cinikus, már-már humorosnak tekinthető megjegyzéseket, de azért ez még nem Az ördög jobb és bal keze (1970).
Történetileg összetettebb, hosszabb az első résznél, de ez számomra egyaránt vált előnyére és hátrányára is. Az első egy óra szinte maradéktalanul lekötött, aztán hirtelen nagyon elfáradtam és ijesztő volt a számlálóra nézni, hogy mégegyszer ugyanennyi van hátra. Kisebb hullámokkal végül, de azért nézhető második órát hagytam magam mögött. Az utolsó nagyjelenet koreográfiája viszont nagyon tetszett. Nem csak a spoiler, hanem spoiler. A színek, a zene, a hangulata, az egész.
Míg Terence igen kellemesen szólt Újrétivel, érdekes volt, hogy Budnak Vajda László volt a hangja. Bár a 2.szinkronban úgy tudom, megkapta Kránitzot, azért még úgy sem Bujtor.
Eli Wallach meglepően kedvemre volt a négyes tagjaként, függetlenül attól, éppen spoiler. Kevin McCarthy is jó választás volt spoiler, sosem kedveltem.
Cat pedig egyre inkább macskásodik, többet kapunk a Terence-től megszokott akrobatikus elemekből.

Hosszú évekig tartó filmes kalandozás lenne mélyen beleásni a spagetti-western történetébe és különböző rétegeibe, egyúttal megpróbálni felmérni, pontosan hogyan is viszonyulnak egymáshoz ezek a filmek: a felhozatal a kultikus/klasszikustól a rétegmozikon át egészen a vastagon elfeledettig terjed, és néha úgy tűnik, a valódi különbség köztük mindösszesen az amerikai sztárok és vendégszínészek alkalmazásának esetlegességében rejlik. Hogy még egyet csavarjunk a sztorin, tekintettel a Spencer-Hill duó erősen lokalizált népszerűségére, bizonyosan hatalmas nézőközönség számára éppen az ehhez hasonló, magyar szemmel néha meglepő és tőlük csalódáskeltően humortalan produkciók jelentik az etalont…

Tekintettel Wallach jelenlétére és a lényegében humortalan megközelítésre, ezt a filmet a maga tárgyilagosságában, spagetti-westernként terveztem nézni és értékelni. Mint ilyen, szerintem lehetett volna sötétebb és véresebb, de a végeredményre összességében nagy panasz így sem érkezhet. Bármilyen szemüvegen át nézve is elkerülhetetlen azonban az evolúciós fejlődés lekövetése: kedvenc Spencer-Hill filmem, a Mindent bele, fiúk! szintén Colizzi-rendezés, és úgy tűnik, végül ő is hozzájárult a duó ma már klasszikus vígjátéki irányba való elmozdulásához, ámbár a drámai hangvételt sosem adta igazán fel. Itt szintén szeretne megmaradni a hagyományosabb western formánál, így vígjátéknak tekinteni ezt a filmet nagy-nagy félreértés.
A filmnek konceptuálisan hibája azonban, hogy részben talán szakítva a Leone-i hagyománnyal, Hill karakterét akaratlanul is elmozdítja egyfajta romantikusabb, kalandfilmes főhős figurája felé, míg Wallachot némileg magára hagyja. Az a néző érzése, hogy Colizzi az amerikai vendégsztárral akarja eladhatóbbá tenni a filmet, Spencerben lát fantáziát, de nem tudja kiemelni őt a pótkerék-státuszból, és ahogy magát az univerzumot itt a Snitten is meghatározta a közönség, tulajdonképpen egy Cat Stevens mozit rak elénk az asztalra, szembemenve úgy az eredeti cím, mint az eredeti plakát sugalmazásaival. Ezt alátámasztandó, látszik jól, hogy Wallach azt és úgy játszik, amihez és ahogy éppen kedve van: néha jól érzi magát és derűs figurát hoz, néha kimondottan humoros és lezser az előadása, olykor sötétségbe és titokzatosságba borul. Össze sem lehet hasonlítani őt Hill későbbi nagy western-partnerével, Henry Fondával, pedig szigorúan színészi teljesítmények terén én mindkettőjüket nagyjából azonos polcra tenném fel.
Maga a rendezés olykor villant fel nagyon érdekes megoldásokat, rögtön az elején izgalmas és érdekes kamera-beállítással nyitunk, aztán Cat és Hutch bankban zajló párbeszéde didaktikusságában fájdalmasan életszerűtlen és butácska. A továbbiakban is egyfajta klasszikusabb kalandfilmes íz érvényesül, néhány szellemes technikai és dramaturgiai megoldással, és sokat ment az élményen a fináléban látható leszámolás is. A 132 perces műsoridő szerintem sok, bár a film hosszával kapcsolatban sok bizonytalanság: a 132 perces mellett emlegetnek még magyar források 126 perces olasz és 120 perces magyar verziót – ez van a DVD-n, és szerintem itt csak a hiányzó bevezető és egy esetleg hosszabb stáblista okozhatta az eltérést. De mint írtam, mindenhogy túl hosszúak vagyunk, még kétórás változatban is.
A magyar verzióról szólva, a Spencer halála után sorozatszerűen megjelentett, nagyon szép egyen-grafikás borítóiról ismert „Spencer-Hill gyűjtemény” DVD-je büszkén hirdeti, hogy az eredeti szinkront tartalmazza. Minősége miatt ez szerintem hiba, borzasztóan tompa és kifejezéstelen a hangsáv, a kópia pedig a legelején érezhetően hiányos. Meglepő módon Vajda László lett Spencer magyar hangja, ami elsőre furcsa, de nemcsak megszokható, de közel ideális is, alkatilag és karakterben ő is alkalmas a feladatra. Ha valaki emlékszik a szép emlékű TIR című sorozatra, ott is ő volt az echte Bud Spencer-utánérzés Renato D’Amore magyar hangja is. Kár, hogy az élményt itt is elrontja a hangsáv kérdéses minősége (bár ezzel még mindig nem a legrosszabb a legrégebbi Spencer-Hill szinkronok között).

A negatív megjegyzések ellenére nagy panaszra nincs okom. Feltételezem, számunkra ez a mozi is a Spencer-Hill kultusz miatt vált western-klasszikussá, és talán tőle jobban sikerült, de sztárszínészeket felvonultatni nem tudó darabok is kallódnak még olasz archívumokban, de maradjunk mindig a tárgynál. Amit egy spagetti-western ígérni tud, azt nagyrészt hozza a Bosszú El Pasóban, és ha elfogadjuk, hogy a műfaj nem a Dollár-trilógiából és a Volt egyszer egy vadnyugatból áll csupán, akkor rossz lóra már nem tettünk.

Igazi régimódi western. Lövöldözés, pofoszkodás,szerencsejáték, és minimális humor. Maga a történet nem nagy durranás, de leköti az embert.

Nekem ezek a westernek eddig kimaradtak a páros filmjei közül, most kihívásra direkt ezeket néztem. Fura volt látni őket ilyen komolyabb szerepben, főleg TH volt szokatlan Cat Stevensként. Amúgy a film igazi klasszikus és régimódi western. Szerintem eléggé rendben volt a történet is és a szereplők is. Kicsit talán hosszúra hagyott, időnként elveszítettem az érdeklődésem, de nem adtam fel, végignéztem. Láttam már jobb western filmet is, de nem bántam meg, hogy megnéztem.