Nevem: Senki (1973) 84% 144★

Terence Hill 78. születésnapjának tiszteletére úgy döntöttem, azt az általam eddig még nem látott filmet nézem tőle, amit saját bevallása szerint a legjobbjának tart.
Mikor elkezdtem, bevallom sokáig gondolkodtam, mit tart Terence annyira különlegesnek benne, vagy a rajongók körében miért olyan népszerű ez a film.
Persze Morricone, Leone és Fonda neve alapjáraton feltornáz néhány csillagot, de nem voltam biztos benne, hogy ez önmagában is elég az imádathoz.
Mert bizonyos zenei elemek variánsait már hallottam, bizonyos jeleneteket már láttam máshol.
Aztán ahogy figyeltem, egyszer csak jött a szikra és minden összeállt és értelmet nyert. A film végén Fonda monológja pedig igazolta a gondolataim.
Ez a történet egyszerre tiszteletadás a klasszikus westernnek, miközben átvezet mindannyiunkat az új világba. Teszi mindezt két zseniális színésszel, akik a két pólust képviselik, teszi mindezt a zenével és a képekkel, ami tökéletesen illeszkedik a két különböző, de egymás mellett ideig-óráig megférő stílussal és teszi mindezt azokkal a kiszámítható sablonokkal, amiket valójában valamennyien várnak a két típusú western kedvelői.
A két szereplő pedig két nagy igazságot is megfogalmaz, amin olykor-olykor mindenkinek illene elgondolkodni kicsit. Az egyiket a régi és az új világról, a másikat pedig az emberismeretről.
A műfajt tekintve pedig már most eljött a még újabb westernek ideje, új hősök jelentek meg. A kérdés, lesznek-e elég gyorsak, hogy legyőzzék a régi legendákat…
Nem úgy fogom elővenni a filmet, mint mondjuk Trinityt (amit akárhányszor, akárhol, akármikor), de biztos, hogy fogom még újranézni, most már az elejétől értéssel figyelve. A legjobbak gyújrták össze legjobb pillanataik egy kerek egésszé.

Remek színészek, remek zene, remek jelenetek.

Egy igazi western, amely a vidám hangulat mellett is egyszerre a műfaj méltó darabja, de ugyanakkor tiszteletadás és az új stílus megértése is. Két főhősét két legendás színész, Henry Fonda és Terence Hill alakítják, és bár két nagyon különböző kaliberű és stílusú alakról van szó, a forgatókönyv szinte hibátlanul összehozza őket. A történet igazából nem annyira bonyolult, és jellemző rá a régi westerneknél gyakran alkalmazott elhúzott jelenetek, képek, amik itt azonban nem is feszültek, inkább valami fura nosztalgia érződik belőlük. A szövegezés meg nemcsak nagyon okos, de rengeteg kifejezetten elgondolkoztató dolog is elhangzik.

Hiába, örök kedvenc. A zenéje pedig nem akar a fülemből kimászni!

Terence Hill, gyermekkori legelső „szerelmem”, eddig még nem okozott csalódást.
Most sem.

Jó volt újra látni Terence Hillt, sok jópofa dolog volt a filmben is, de ez a vágás teljesen értelmezhetetlen volt számomra. El lehetett volna ezt koherensebben is mesélni.

Imádtam! A színészek tökéletesek, a történet érdekes, a zene fantasztikus. Remek poénokkal és jelenetekkel van teletűzdelve, amiket öröm nézni. Nagyon jól lehet szórakozni a filmem. Kedvenc részem a végső, nagy párbaj. És a legfontosabb tanulság: aki nyakig ül a szarban az fogja be a száját.

A második legkedvencebb Terence Hill filmem. A történet nagyon jó, a zenék fantasztikusak. Érdekes és elgondolkodtató gondolatokat is tartalmaz a film, ami miatt szerintem egyszer legalább mindenkinek látnia kell.
És nem mellesleg azokat a gyönyörű kék szemeket is meg kell nézni:)

„Aki nyakig ül a szarban, az fogja be a száját.”

nagyon jó.Minden benne van.Terence tök jó.A temetős rész a kedvencem

Ha jól megnézzük, a történet nem egy nagy kaland, de a hangulata s a zenéje miatt mégis az egyik legjobb Terence Hill alakítás.