Kiemelt értékelések
Kíváncsi voltam, hogyan visz el a hátán egy westernt a sherwoodi erdő legnagyobb selyemfiúja, Mark Damon, aki még Giuliano Gemma oldalán is képes volt hányingerkeltésig túltolni a szépfiúságot A tüzes íjászban. A legkézenfekvőbb választásnak tűnő Johnny Yuma meglepően jól vizsgázott, de ez messze nem miatta, igaz, nem is az ő jelenléte ellenére sikerült így.
Damonról szólva: nem akarok vele nagyon igazságtalan lenni, mivel színészként talán nem, de a kamera másik oldalán tekintélyes és figyelemreméltó filmográfiával rendelkezik, ha valakiről elmondható, hogy egész életét a filmgyártásnak áldozta, akkor az sokak mellett például ő. Színészként mégis kérdéses a teljesítménye, egyrészt mert pozitív kisugárzás ide vagy oda, macsó, latinos, vigyori nőcsábász külsején kívül másból nem építkezik, másrészt nem tud felmutatni semmi olyan egyedi stílusjegyet, ami megkülönböztetné őt a korszak többi fiatal olasz színészétől, nyoma sincs benne Terence Hill fanyar, vagy Giuliano Gemma szerethető joviális kiállásának.
A Johnny Yumában azonban szerencséjére olyan szerepet játszik, amihez ő is bőven elegendő, illetve körbeveszik őt kimondottan emlékezetes, kedvelhető és emlékezetest alakító színészkollégák, ráadásként még a film technikai oldala is tele van izgalommal.
A sztori rendben van, semmi különös, de az árnyalatok szépek: a megszokottól sötétebb, bevállalósabban kevésbé romantikus western világ ez, amiben ráadásul autentikus módon mintha mindenki kicsit mocskosabb és sötétebb bőrű lenne a spagetti-westernektől megszokott sztenderdekhez képest – kivétel a főhős Colgate-fehér fogsora, de ne legyünk telhetetlenek! A baljósabb hangulatot erősíti a végzetasszonya, illetve Johnny Yuma leplezetlen nőfaló mivolta – rögtön a felütés pisztolypárbaja után fogja a kis mexikói lánykát és elvonul vele szobára. Ilyesmit azért ritkán látunk ezektől a „csendes idegen” típusú figuráktól.
Üde színfoltja a mozinak Fidel Gonzáles alakításában a mitugrász kis mexikói oldalkerék, illetve a kissé talán partvonalra tolt, több képernyőidőt kívánó Lawrence Dobkin. A rendezés amúgy jó, a mozinak van saját hangulata, általában jók az akciószekvenciák (kivéve az istállóban kínzós részt), és akad pár igazán izgalmas kameraszög és vágás is. A zenét a multitalentum Nora Orlandi szerezte, és a bevezető nótát leszámítva jól is sikerült, kellemesen passzol a történet hangulatához, diszkréten támogatja azt.
Csak és szigorúan abból kiindulva, milyen western-hős Mark Damon, hat pont. A sok egyéb pozitívum miatt kaphatna egy hetest, mert ugyanez a film potensebb színésszel és icipicit összetettebbre írt főhőssel ütős lenne. De nem akarok minden spagetti-westernre hetest adni, így most marad a vasszigor.
Egyébként a műfaj kedvelőinek még így is ajánlom!
