Egy lyukas dollár (1965) 67% 3★

Gemma westernfilmes karrierjének záróakkordja után most a nyitány egy fordulata, az egyik Montgomery Wood film került terítékre. Úgy érzem, Gemma ezen korai mozijainak elég komoly kultusza van azok között, akik a spagetti-westernt nem okvetlen Leone egymást hosszú percekig bambuló koszvirág hőseivel azonosítják, mégis fanyalogni fogok: miként a két, a kritika által máig jobbnak/fontosabbnak titulált Ringo-filmben Gemma még érezhetően fiatal és túlságosan magabiztos hősfigura volt, addig az Egy lyukas dollár esetében épp mintha fordított lenne a helyzet. Ez a film bizony kissé vérszegénynek tűnik, illetve a westernek sorában mintha a kalandosabb, akár romantikusabb vonulatot erősíteni, ám az idő bizony fogott rajta.

Nem mondhatom azonban, hogy nem korrekt spagetti-western. A története atombiztos sablonokból felépített, éppen ezért nem nagyon megkérdőjelezhető alapot ad neki, hacsak nem számolunk néhány logikai bukfencet. Gemma fiatal kora ellenére mindent elkövet, hogy hiteles legyen egy nagy élettapasztalattal, katonai rutinnal bíró, de elfáradt és immáron csak a családi élet üdvéért dolgozó férfiember szerepében. Ezt a teljesítményt is talán elsősorban az árnyalja, ha összevetjük a prezentált karaktert Ringóval, az abszolút kortárs másik ikonikus szerepével, ahol meg vigyori, energikus, szinte ugrásra kész bakmacskaként domborít túlságosan is magabiztosat.
A sztori a fent említettek szerint bír néhány furcsa fordulattal, van néhány nyitva hagyott kérdés is az emberben ezek kapcsán, de nüánszokról beszélünk csak. A rendezésben nincs semmi extra, izgalom, eredetiség, de a mai néző számára vélhetően már furcsa és újszerű élmény lehet ez a fajta dinamikus western, amiben a cselekmény kényelmesen kitölti a másfél órát, és anélkül épül ki egy stabil, átélhető miliő, hogy időhúzáson kapnánk az egyébként feszültségre vágyó alkotókat. Giorgio Ferroni egyébként pusztán a Snitten elérhető filmográfiája alapján logikus utat járt be: Gemmával közös munkáinak végpontja a hetvenes évek elején A tüzes íjász lett, ami bár sokunk szívmelengető kedvence és komfort-klasszikusa, valójában szintén kissé ízetlen-színtelen produkció már objektív szemmel nézve. Nem mellesleg azonban a szintén általuk közösen elkövetett Wanted már jobb darabja a vadnyugati szcénának!

Szórakoztató, nem bántó, nevetségessé sosem váló, szép sablondarabja a műfajának – de tulajdonképpen ez minden, ami elmondható az Egy lyukas dollárról.