Vörös hajnal (1984) 66% 18★

Sokkal jobb volt, mint amire emlékeztem, és még így is elég ambivalensnek bizonyult, igaz, nagyon sok szép pillanattal. Kezdetnek szögezzük le – bár ez a remake esetében sokkal inkább szemet szúr a nézőnek –, hogy maga a filmötlet tárgyilagosan nézve őrületes marhaság, de az is, hogy a háborúit idestova 160 éve „külső helyszínekre” exportáló amerikaiak kihagyták a lehetőséget, hogy egy ilyen témát felvállaló munkában kicsit szembesítsék saját közvéleményüket egy valódi háború valódi körülményeivel…

Szerintem legalábbis kihagyták. Nem egy sikeres drámai csúcspontot nem számítva a Vörös hajnal műsorideje javában megmarad akciófilmnek, felszínes tinikalandnak, illetve egy álmodozó, sosem volt, romantikus partizánmítosz feldolgozásának. Annak ellenére is, hogy John Steinbeck anno megírta a téma (az ellenálló erők és a megszállók között sarokba szorított civil lakosság nyomorúságának) közel tökéletes feldolgozását a Lement a Holdban, és a Vörös hajnal nem egy esetben maga is kikacsingat a konfliktus még komolyabb, még összetettebb vetületeire.
Ezek azonban sajnos sosem teljesednek ki igazán a filmben. Kiteljesedik viszont a dráma, ami nagy szerencse. A készítők bevállalták, hogy a sztori végkicsengése ne legyen happy end, még azt a sugallatot is, hogy ebben a helyzetben lehetetlenség happy endre számítani. Ennek is van azonban ellenpontja, méghozzá a színészi játék. Bár nincs a stáblista elején ma már ismeretlen név, egyszerűen döbbenetes, mennyire formátlanok még ezek a fiatal színészek: Howell és Sheen abszolút, Lea Thompsonra személy szerint rá sem ismertem, Jennifer Grey talán az egyetlen, aki már ugyanabban az „állapotban” lép a kamera elé, mint a sikerfilmjei idején, de neki meg a forgatókönyv nem ad túl sok lehetőséget villantani. Boothe rövidke berukkolása sem jár igazán nagy sikerrel, hisz a karaktere üres, mint egy zsák krumpli, a rendező pedig nem méri fel a benne és Thompson kettősében rejlő esetleges egyéb lehetőségeket. Egyedül Swayze viszi a hátán a projektet főműsoridős főhősként, de igazán nagyot ő sem mutat. Az egyébként hosszúnak tűnő 109 perces hossz nem is olyan sok – mennyivel érdekesebb lenne több beszélgetést, személyesebb, csendesebb, intimebb motívumot megmutatni az ellenállók belső kis társadalmából, hát még olyan tabudöntögető jelenetet, mint a spoiler! Pedig a cselekmény eleve in medias res kezdődik, előbb ismerjük meg magát a konfliktust, mint a konkrét szereplőket!
Az akciójelenetek sajnos nem túl jók, de kétségkívül eladja őket a különös hangulat, amit a nagyon amerikai helyszíneken oroszok és kubaiak ellen harcoló amerikaiak biztosítanak.
A magyar néző számára az utolsó koporsószög kétségkívül a szinkron: megdöbbentően félamatőr, noha a magyar szinkron aranykorából származik – elvileg. A fordítás és a hangmunka is borzasztó.

Van egy nagyon erős hangulata a mozinak, ezt nem lehet tőle elvenni. Szellemiségében tulajdonképpen süvegelendő, hogy a hősi helytállás ideálját valamivel hátrébb helyezi az emberi leépülés ábrázolásánál, bár mindkettő el is homályosodik olykor. Úgy adom a hatot, hogy egy hetes sem fájna nagyon, de nagyon sok minden „ráférne” még erre a cuccra, hogy igazán jó film legyen belőle.

Menő lehetett a 80as években, de néhány erős jelenetet leszámítva átlagos és – korához hűen – populista.
(Több évtizeddel később visszanézve azért ismét elgondolkodtató ez az évtized, szívesen hallgatnék ilyenkor beszélgetést erről a korszakról.)

Alaptéma szempontjából teljesen jó volt, mint afféle kifordított hidegháborús félelmek metaforikus megnyilvánulása. A klasszikus mi lett volna, ha. Sajnos a kivitelezéssel akadtak problémák. A játékidőt is túl hosszúnak találtam, abból lehetett volna kurtítani. Egyszer meg lehet nézni, de inkább a témája fog megmaradni, mint maga a film. A kulisszák mögötti információk annál jobban tetszettek viszont.
Milius töltött pisztollyal mászkált a forgatáson, a film nyitó-jelenetében meg pár ejtőernyős fenn-akadt a fán, akiknek magyarázkodniuk kellett, hogy ők nem ellenséges katonák. Még a CIA is rájuk szállt egy kicsit, mert annyira hihetők voltak a replikák. :D