A New York Times bestsellere alapján készült film történetének középpontjában az amerikai elnök fia, Alex és Henry brit herceg áll, akiknek régi viszálya az amerikai-brit politikai kapcsolatokat is veszélyezteti. Mikor a két rivális tűzszünetre kényszerül, a köztük felolvadó jég alatt végül… [tovább]
Vörös, fehér és királykék (2023) 231★
Képek 94
Szereposztás
Kapcsolódó zónák
Kedvencelte 56
Várólistára tette 140
Kiemelt értékelések
Túlzás nélkül az egyik legaranyosabb romantikus vígjáték, amit láttam. Az egész szirupos, és idealista, néha kicsit butus, de pontosan ettől annyira imádnivaló. A regényt nem olvastam – szeretném majd, bár elsőre a narráció stílusa sajnos nem igazán tetszik – de csak mint film is tökéletesen megállta a helyét.
Az első, és legjobb eleme, hogy a fő páros egyszerűen működik. Az egy dolog, hogy a színészek között nagyon jó a kémia, és teljesen átélik a szerepeket, viszont a forgatókönyv is végig mellettük áll. Henry és Alex párosa ugyan kölcsönös ellenszenvvel kezd (spoiler), de utána végtelenül szupportív és normális kapcsolattá növi ki magát. Nem követjük el azt a hibát, amit rengeteg mai LMBTQ páros esetén látok, hogy az egyik tagot sztereotipizálják és feminizálják (igen, MXTX, rád nézek, te is csinálod!), itt mindkét srác teljesen hiteles huszonéves fiú, és a kapcsolatukban is egyenlőek: hol Henry az, aki kezdeményez, tapasztaltabb, erősebben flörtöl, hol viszont pont alóla csúszik ki a talaj, és Alexnek kell összeszednie magát és küzdeni értük. Mindeközben van humoruk, néha kicsit bolondok, és mindent megbeszélnek. (spoiler) Végig tudtam szurkolni nekik, hogy együtt tudjanak maradni a kihívások ellenére.
A másik, hogy bár egyértelműen a két fiún van a fókusz, a mellékszereplőgárda is szerethető. Az elnökasszony néha túlhajtott politikus, de amikor összeszedi magát, fantasztikus, szupportív anyuka, akinek minden interakcióját öröm nézni a fiával – és a fő pároson kívül az ő kapcsolata a férjével is végtelenül bájos. Henry húga cuki, a bátyja idegesítő, de jókat lehet derülni a nagy arcán, Zahra minden kommentje, és az, ahogy támogatja a fiúkat, aranyat ér. Még a királyon is jól tudtam szórakozni, nincs olyan, akinek az ábrázolását eltolták. A zene nem kiemelkedő, de kellemes, a helyszínek sokszor nagyon szépek, és a politika is, érezhetően jelen van a cselekményben – Henry csak próbálja elkerülni, és megszabadulni a státusztól, amit nem választott, Alex viszont látványosan élvezi az egészet, részt akar venni benne, és kifejezetten vezető alkat, és ez is egy érezhető konfliktusforrás kettejük között. És igen, persze idealizált az a világ spoiler, de abszolút nem érdekel, mert kell néha reménykedni is.
Bátran merem ajánlani bárkinek, mert tényleg igényes, cuki romantikus vígjáték, amitől az ember kicsit vigyorog és visszanyeri a hitét az emberiségben.
Először is, mekkora az esélye annak, hogy ugyanaz a betétdala a két filmnek, amiket egymás után néztem meg, ráadásul az egyik 1999, a másik 2023-as alkotás? :D
https://youtu.be/bbQXeRnwNF0
Amúgy ez egy elég jó kis adaptáció lett. :) Nyilván nem tökéletes, nekem is hiányoztak bizonyos karakterek, de összességében szerintem jól eltalálták a hangulatát és megfogták a lényegét. A színészekre sincs panaszom, mindenki szépen hozta a karakterét. :)
Nem voltam a könyv nagy rajongója, a film szinte még jobban is tetszett egy hajszállal. :)
Felíratkoztam-e a Prime-ra csak azért, hogy találkozzak az egyik legcukibb párossal filmben is, nem csak könyvben? Fel biza.
Alúlmúlta-e az elvárásaimat, amik amúgy sem voltak nagyon magasak tekintettel arra, hogy adaptációkhoz sosem fűzök nagy reményeket? Picit igen, de szerintem alapból nehéz egy könyvet filmbe gyömöszölni, eldönteni, hogy mi maradjon meg belőle s mi menjen, de itt azért összeválogathatták volna másképp is ezeket a jeleneteket és karaktereket.
Megyek-e újraolvasni a könyvet s majd egyszer talán újranézni is fogom a filmet? Igen, és lehetséges, hogy igen, hacsak nem ragadok le ismét a doramák világában úgy, hogy csak néha zökkenek ki belőle
Azt kell, hogy mondjam, ez egy elég jó adaptáció lett! ^^
Több mint 2 éve olvastam a könyvet ami tetszett szóval már nagyon vártam az adaptációt. Sok minden homályos már de az feltűnt, hogy pár karakter ki lett hagyva a történetből. :( Amit azért picit sajnálok. De szerencsére ezen kivűl nem érzékeltem olyan nagyon nagy változtatásokat a történetet illetően. Még a híres mondat is benne volt! *-* History,huh?♥
Illetve nagyon szép jeleneteket is kaptuk amiket pont igy képzeltem olvasás során.
Egy dolog zavart nagyon. Az Alexet alakitó színésszel nagyon nem vagyok elégedett. Nekem ő annyira nem Alex. :( A Henryt alakitó viszont egyszerűen tökéletes!! ♥♥ Viszont nem tudom ki, hogy van vele lehet csak velem van valami gond de én nem igazán éreztem a kémiát a két színész között. :(( Ettől függetlenül tetszett a film, jókat mosolyogtam rajta és nagyon szórakoztató. :D Főleg Alex és Henry párbeszédei. :'DD
Nem tökéletes de szerintem jó lett! :))
A könyv felénél tartok, szóval fogalmam sincs, adaptációnak milyen. De szimplán, mint film, nagyon tetszett. Vannak hibái, és a vége nekem kicsit giccses, kicsit nyálas, mégis azt tudom mondani, nagyon tetszett, újranézős lesz.
A legjobb rész az spoiler, azt a könyvben is szerettem.
Aranyos volt és vicces is, de azért ahol kellett komoly is tudott lenni. Nem olvastam a könyvet, egyszer talán az is a kezembe kerül és lehet hogy az sokkal jobban fog tetszeni, de nekem így kb. 0 elvárással egészen tetszett.
Én rémesen egyszerű ember vagyok, ha filmekről van szó: ha imádtam, nem érdekelnek a hibái (ha vannak, akkor sem). Ennek a filmnek ugyan meg voltak a maga hibái, amennyiben a könyvet is ide veszem. De annyira odáig voltam érte, hogy nem érdekel egyetlen apró hibája sem. :) Számomra 10/10 ez az élmény.
Egy nagy kliséhalmaz maga a film, de azért szerintem aranyos volt. A könyvet ismerem, de nem olvastam, szóval nem akarom megítélni az alapján. Bőven vannak hibái, viszont engem teljesen ki tudott kapcsolni, lehet, hogy később is elő fogom venni, ha éppen valami ilyen cukormázas dologra vágyok. Oké, nem csak cukormáz az egész, nyilván vannak benne konfliktusok, de azok beleesnek a kliséhalmaz alá. Szóval aranyos, kikapcsolja az embert, de nekem nem okozott wow élményt.
Népszerű idézetek
Alex: Beleszerettem valakibe. Aki történetesen egy férfi. Aki történetesen egy herceg.
Zahra: Look, I know we said we'd only use this phone in an emergency. Well, welcome to that emergency. I've got the first son in my office, mooing over the prince like a cow in labor, and I'm not gonna get any work done until you put this two lovesick homosexuals on the phone with one another.
Alex: Hey, they still love you.
Henry: They loved the idea of me. And now they are faced with the reality.
Oscar Diaz: Sometimes you just got to jump, hope you're not standing on a cliff.
Henry: Your speech was beautiful. It made me very proud to be your boyfriend.
Alex: I'm always proud to be your boyfriend.
Henry : Oh, sorry, I'm white and upper class, so my affection comes with strings.
Henry (SMS-ben): Henry vagyok, amúgy. integető király avatár
Alex (SMS-ben): Honnan szerezted meg a számom?
Henry (SMS-ben): MI6. Nem viccelek.
Zahra: Mióta tart ez köztetek?
Alex: Újév óta.
Zahra: És ki tud még róla?
Alex: Rajtad kívül senki. Csak a titkosszolgálat.
Henry: És Percy.
Alex: Igen, és Nora.
Henry: Ó, a húgomnak is mondtam!
Alex: Nem is tudtam!
Henry: Igen, és nagyon örült a hírnek.
Alex: Alig várom, hogy újra lássam, olyan kis…
Zahra: Elég volt, sok is, csend legyen!