Vita & Virginia – Szerelmünk története (2018) 67% 30★

Ismeretek hiányában nem tudom megítélni, mennyire korrekt a film, de az biztos, hogy elég unalmas. Nagyon lassan, nehézkesen indul, langyos hangulatú. A film első felében a zenék borzalmasak és egyáltalán nem illenek a korhoz, ami elég volt ahhoz, hogy teljesen kitaszítson magából a történet. Gemma Arterton sok volt, Elizabeth Debicki viszont nagyon jól megragadott bizonyos állapotokat. Igazából nem tudok mit kezdeni ezzel az egésszel, nekem kicsit csalódás, ennél hatásosabb alkotást vártam.

Nekem ez a film tetszett. Még a lassúsága ellenére is. A színészek szerintem remekül alakították karaktereiket, főleg Elizabeth Debicki brillírozott Virginia Woolfként. Nekem az ő sokkal jobban tetszett Woolfként, mint Nicole Kidman. Vitát nem sikerült megkedvelnem, de minden elismerésem ezeké a nőké, akik ebben a korban ennyire nyíltan felvállalták a vonzalmukat. Nem tartottam unalmasnak a filmet, és a zenéjével is kibékültem, bár az tény, hogy élénksége nem mindig illett a film hangulatához és a korhoz, ahogy ezt korábban említették. Összességében nem bántam meg, hogy megnéztem.

A teljes film alatt jóleső borzongás futkosott a hátamon.Amilyen lassan, olyan érzékien bontakozott ki eközött a két nő között az őszinte szerelem.
Két fantasztikus példaképpel lettem most gazdagabb.Mind szakmailag, mind nőiességben példát mutattak. Azonkívül, hogy elképesztő szókinccsel rendelkeztek, érezhető volt a perzselő szenvedély. A kosztümös film ellenére /kevés szexszjelenet volt benne/, de annál nagyobb érzékiséggel volt kifejezve. Gemma Artetont kifejezetten kedveltem Vita Sackville- West szerepében. Nagyon átadta magát a szerepnek. Elizabeth Debickit inkább a szóhasználatáért tartottam nagyra. mint nő annyira nem fogott meg. A bárónő karaktere számomra abszolút ellenszenves volt.

Nem az én filmem, túl elvont, mind megvalósításban, mind párbeszédben, mindenben. Virginia Woolftól még nem olvastam, de ebből kiindulva valószínűleg az írási stílusa nem nekem való lenne, egyszerűen túl földhözragadt? vagyok szerintem ahhoz, hogy az ilyet igazán megértsem és értékelni tudjam, ezt a filmet sem csillagoznám inkább.
Egyébként nem bánom, hogy megnéztem azért, mert most legalább kicsit képet kaptam az írónőről is, a szerelméről, az akkori helyzetről. Elizabeth Debicki játéka nagyon tetszett.

Olvastam, hogy sokan unalmasnak és lassúnak találták ezt a filmet, de nekem kellemes csalódás volt. Minden perce lekötötte a figyelmem és nagyon örülök, hogy megnéztem. Megérte.

Tegnap este jött szembe Netflixen, konkrétan teljesen váratlanul. És nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Virginia Woolf nevével sokszor találkoztam már, viszont tavaly került először könyve a kezembe. És, hát nem gondolom, hogy a legegyszerűbbel kezdtem. Nagyon sokáig gyűrtem A hullámok című könyvét, nagyon nehezen haladtam, de természetesen közben néha utána-utána olvastam Virginiának is. Szóval amikor tegnap felugrott Netflixen, azonnal el is kezdtem nézni, pedig tudtam, hogy csak ma fogom tudni befejezni. Valószínűleg valami nagyon jó pillanatomban kaphatott el a film, mert nagyon tetszett, nagyon élveztem, sokszor visszatekertem, több idézetet ki is írtam. Nyilván az is közrejátszik, hogy évek óta falom a könyveket és az irodalmat, és elég hevesen égek, ha valami ilyesmiről van szó. Teljes csodálattal néztem, ahogy ezek a nők az 1920-as években ezt totálisan nyíltan vállalták, és kb. a férjükkel és a barátaikkal is teljesen normális volt, hogy kitárgyalják, hogy mit éreznek, vagy hogy milyen testi vágyaik vannak. Nem ismertem a Bloomsbury kört, úgyhogy erre is rákellett keresnem, és így egy picit érthetőbbé vált, mert amúgy egyáltalán nem értettem, hogy ezek milyen világban élnek, ahol ezt így ilyen lazán kezelik. Nagyon tetszett a zene, tetszett ahogy a leveleket felolvasták bele a kamerába, tetszett, ahogy az egész mindenség ábrázolva volt. Jól lehetett érezni Virginia problémáit is, és örülök neki, hogy ennél mélyebben nem mentünk bele. Az Orlando-t viszont még nem olvastam, úgyhogy most gyorsan kívánságlistára is rakom.

Hű, nagyon nem hozta azt, amit szerettem volna. Egyik főszereplő sem volt szimpi, színészileg is elég egyhangúak voltak, a filmnek sem volt számomra igazi íve. Nem hittem el a szerelmet se.
De Virginia Woolftól illene most már olvasni.

Elég absztraktra sikerült ez a film, véleményem szerint. A fényképezés csodálatos benne, a kompozíciók, a plánok, az egészen közeli felvételek, a nagylátószögek, a színek, és a fények. Kivéve a napfogyatkozás jelenetének fényjátékát. De ahhoz látni kell egyet, hogy utána reprodukálni lehessen, s szerintem ez itt nem volt a tarsolyban. Filmzenében először csalódtam úgy rendesen: fogalmam sincs, hogyan lehet jelenetektől ennyire eltérő hangulatú zenét, időnként mesterkélt időzítéssel megkomponálni. Igazi hibaként csak azért nem tudom felróni, mert mi van, ha ez direkt történt így. A levelezés filmben történő megjelenítése ellenben briliáns. A bevágott eredeti(nek ható) levelek képei teljesen plasztikussá teszik a kapcsolat írásos-irodalmi részét. A színészi játékok remekbeszabottak, a két színésznő magával ragad és nem enged egészen a végéig. A művészi párbeszédek szárnyaltak, öröm volt hallgatni (eredeti nyelven legalábbis). Nem klasszikus vezetésű film, annak ellenére, hogy lineáris, ugyanis néhol úgy ugrik egyik jelenetből a másikba, ahogyan egyik levél követi spoiler a másikat. Virginia szobáját pedig annyira jól megcsinálták, hogy néha azt vártam, Nicole Kidman köszön majd vissza Az órák-ból.

sajnos egyáltalán nem tetszett. anno Az órák c. film sokkal jobb választásnak bizonyult. de az Orlando-t most már tényleg el kellene olvasnom.

A filmet Elizabeth Debicki vitte a hátán. Minden más unott és túlnyújtott volt. A zenék az elején egyáltalán nem passzoltak. Szép lett volna, mert a fényképezés fantasztikus, de annyira lassú volt a történet, ettől függetlenül nekem a végkicsengése abszolút pozitív.