Öt különböző, spontán improvizáción alapuló történetet mutat be a sorozat az igaz szerelemről, mely a modern világban is jelen van.
Várólistára tette 56
Kiemelt értékelések
Londonna
01x01 – Nick (David Tennant): Nagyon izgalmas és megrendítő is egyben. Tudva, hogy a színészek játéka improvizáción alapul és hogy emiatt még emberközelibbek a közvetített gesztusok és érzelmek, hihetetlenül ütős alkotás. Ahogy néztem, sok helyen teljesen ismerős helyzetekkel találkoztam és sokkal egyszerűbb volt átélni/átérezni. Más kérdés, hogy én inkább a „sötéthajjal” szimpatizáltam, ezt betudom annak, hogy ilyen szempontból nálam rossz volt a casting – túlságosan is emlékeztetett a szőke hölgy egy személyes ismerősömre, aki nem a szívem csücske… :) Ettől eltekintve tényleg nagyon ajánlom, hiszen ha valamibe, akkor ebbe bele tudjuk élni magunkat, nem megjátszott, nem túljátszott, ez pont olyan és annyi, amennyinek lennie kell. Se nem több, se nem kevesebb.
01x03 Holly (Billie Piper): Személyes véleményem szerint Billie fantasztikus alakítást nyújtott, egyik kedvenc sztorim az övé. Kiábrándultság, csalódottság… Szeretetéhség… Meg nem értettség… Engem könnyekig meghatott. Egyáltalán nem csapta ki nálam a biztosítékot a történet, sőt. Annak ellenére, hogy nem vagyok erre „fogékony”, együtt tudtam érezni, meg tudtam érteni a diáklányt és a tanárnőt is. Emlékszem, annak idején, amikor leadta a BBC és megnéztem, eléggé földhöz vágtak (pozitív értelemben) a látottak. Napokig kattogtam rajta, a hatása alá kerültem. Nagyon szép lett, na.
A másik három történet is jól sikerült, de az abszolút kedvenc Nick és Holly sztorija a számomra. Lehet, hogy ebben van egy adagnyi elfogultság is, lévén, mindkét színészt nagyon kedvelem, de ez van. (Nem mintha Morrissey nem lenne egészen fantörpikus fickó!)
Bárhogy is, már eleve az alapelgondolás, hogy IMPROVIZÁCIÓS legyen a sorozat… Merész, de kreatív. És hátborzongatóan zseniális lett az összes végeredmény, amihez nyilván kellettek ezek a tehetséges művészek is a maguk spontaneitásával.
