Kedvencelte 22

Várólistára tette 85


Kiemelt értékelések

Sydney 

Kicsit gyenge, de azért 10 csillag, mert nem a sorozat „hibája”, hogy volt egyszer egy elit alakulat. A sorozat zenéje fantasztikus!!

Emerson 

Az elit alakulat magasra tette a mércét, azt nem is sikerült túlszárnyalni, pedig a séma (majdnem) ugyanaz volt: Először az igazi hősök meséltek, majd Tom Hanks tartott egy rövid összefoglalót, végül jött az amerikai módra kiszínezett sztori. Most mondanám, hogy a borzalmakat tökéletesen visszahozták, de honnét is tudhatnám, hogy milyen volt. Ami számomra hihetetlen, hogy aki részt vett egy háborúban (és olyanban, ahol harcolt is, nem csak homokot söprögetett), az hogy rázódhat vissza a civil életbe? A sorozat végén nem egy bizonyíték volt erre. Nagyon tetszett, ahogy a szereplőket és a valódi katonákat felsorakoztatták. És végre figyeltek arra is, hogy legyen hasonlóság köztük.
A színészek mindegyike remekelt, de Joseph Mazzello messze lekörözött mindenkit. Minden benne volt a tekintetében. Sajnálom, hogy nincs agyonfoglalkoztatva…
És akkor most jöjjön a negatívum (mínusz 3 csillag): a nyál. Mert az bizony volt. Két olyan epizóddal is elszöszöltek, ami másról sem szólt csak az enyelgésről. Nem értem, ez mire volt jó. Kicsit megpihentek az alkotók, mert túl sok volt az erőszak? A másik, hogy amíg az elit alakulat minden egyes karakterének sorsa érdekelt, itt – már bocsánat – de volt egy-két alak, aki már fárasztott (nem nehéz kitalálni, hozzájuk tartoztak a nyál részek).
Ez a sorozat is elgondolkodtatott, akárcsak a többi háborús alkotás. De a megvilágosulás – hogy mire jó az öldöklés – továbbra is várat magára.

csokidani 

Ha az Elit Alakulathoz hasonlitom, szamomra elmarad attol. A ritmusat tobbszor torik meg kulso helyszinekkel, tobb szerelmi szalat, romantikat vittek bele; ez talan tobb embert szolit igy meg, de nekem kevesbe tetszett. Persze igy is rendkivul eros, veres, brutalis amit mutatnak, elkepeszto,hogy ember ilyesmit tul tud elni. A szereplogardat is valamivel gyengebbnek ereztem; a szivemhez is kevesbe tudtak hozzanoni. Tobbek kozott azert is jo, hogy ez elkeszult, mert europaikent sokszor nem gondolunk bele, hogy mashol is brutalis oldokles ment, nemcsak a mi kontinensunkon. Minden egyes katonanak, aki reszt vett barhol is ebben a haboruban, orokke jaro tisztelet jar…

Rekaboni

Sokat gondolkoztam, hogy mit is írhatnék, mert az tény, hogy nagyon megfogott a sorozat, annak dacára, hogy a csendes-óceáni hadszíntér mindig is távol állt tőlem. A Kutatók Éjszakája keretében volt szerencsém meghallgatni egy előadást, a csendes-óceáni hadszíntér eseményeiről, ez adta meg a végső lökést, hogy végül megnézzem, és nem bántam meg. Hihetetlen dolgok történtek a nagy víz mentén és nehéz épp ésszel felfogni, hogy miken mentek keresztül azok a katonák. Ez az erőssége a sorozatnak, hogy olyat mutat, amit nehéz elhinni, pedig megtörtént. (Egy nagy adag amerikai cukormázzal, de azt már úgyis megszoktuk) A színészek és a zene is nagyon betalált. A könyvhöz nem volt szerencsém, de egy hasonlóhoz igen: https://moly.hu/konyvek/adam-makos-marcus-brotherton-az-ocean-hangjai ajánlom azoknak, akiket érdekel a téma.

L_Reggie 

Érdekes volt látni ezt a hadszínteret is. Eddig úgy tapasztaltam ezt a részét háborúnak ritkábban adaptálják, én legalábbis még kevesebbet láttam belőle. A csaták látványosan vannak megcsinálva, minden robban, repül, ég, hal, teljesen bele tudtam élni magam a szörnyű káoszba. A karaktereken jól érzékelhető volt a változás, ahogy részről része szinte más emberekké válnak a háború miatt. A két csillag levonás azért jár, mert sajnos néha vontatottnak érzetem a történetet, illetve a karaktereket nem igazán sikerült megszeretnem. Ez szerintem leginkább az írók sara, valahogy nem kerültek közel hozzám. A színészek sem voltak szerintem a legjobbak, perzse tisztes munkát végeztek, de például Rami Malek már itt is eléggé kitűnik közülük, hisz ő játszott piszok jól. Azért azt mondanám a világháborús műfaj rajongóinak mindeképp érdemes megnéznie a sorozatot.

Timi98 

Jó volt, de az Az elit alakulat (2001–2001) után nem 10*-os. Számomra nem volt annyira erős, de azért megközelítette. A karakterek nem nőttek annyira a szívemhez (kivéve talán Basilone-t, Snafu-t és Eugene-t). Kicsit kevésbé volt izgalmas, mint a Band of Brothers.
A látvány, illetve a zene viszont nagyszerű. Látványilag kifogástalan. Azt hiszem, Tom Hanks és Steven Spielberg igazán értenek a történelmi- háborús filmek készítéséhez. Igazán jó lett, néhány jelenet brutális, míg egyesek meghatóak. Ez a sorozat (átlagnál) többet foglalkozott a háború alatti kinti élettel, az eltávon történtekkel. Egyaránt megmutatta a háború több oldalát. Szörnyen szélsőséges; a legboldogabb pillanatokból csap át a legborzalmasabb részekhez.
Az utolsó rész igazán meghatóra sikerült… Tetszett, hogy a hazatérést is megmutatták. A háború utáni gyászt, az otthonba való visszatérés örömét, az újrakezdés lehetőségét, a társadalomba való visszailleszkedést.

Szencsike 

Kendőzetlen őszinteséggel mutatja be a Csendes-óceáni hadszíntér mindennapjait. A jót, a rosszat, a csúfat, az emberséget az embertelenségben. A véres valóság csalódását az elképzeléshez képest, ahogy lenyomhatják a japánokat. A fokozatos reményvesztést, de az újrakezdést is. A kontrasztot az európai és az apró, „jelentéktelen”, soseismert kis szigeteken való harc között. Valaki Párizsban „pihizett”, másnak csak az eső, a rákok, a szúnyogok jutottak, és hiába szép a tengerpart, ha a társak vérében kell a homokot taposni. Nagyon szép sorozat, bár kell hozzá gyomor is, mert nem finomkodnak a háborús sérülésekkel se. Érdemes elkezdeni, lehet néha átfordul túlzásokba, de az biztos, hogy elképesztő látványorgia is egyben, mert olyan rémisztő képeket mutatnak a harcokról, hogyha technikailag nézzük, akkor is profi munka minden.

Zoja009 

Nincs olyan jó, mint az Elit alakulat, de azért ez is elég élethűre sikerült.

Chibana

Az Elit alakulat után ez csalódás volt, főleg a hirtelen nézőpont váltások voltak számomra nagyon zavaróak, ami miatt sokszor nem éreztem egységesnek a sorozatot, csak mentek a harcok és kész.
Alapvetően azért nézhető és elmegy mint háborús film, de ne várjunk tőle túl sokat.


Népszerű idézetek

Ramada

-Még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy egy kanadai hogy a fenébe kerül ide
-Szerintem hajón

4. rész – Gloucester/Pavuvu/Banika

Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján