Kedvencelte 1

Várólistára tette 82


Kiemelt értékelések

Rebarbara

Eléggé csalódott vagyok ezzel a sorozattal kapcsolatban. Megnéztem az első részt, a másodikra várni kellett és én nagyon vártam. Aztán megkaptam egyben 9 részt és nem tudtam ellenállni nekik, gyorsan ledaráltam őket.
Most így két nap elteltével azt tudom mondani, hogy sajnos nem sikerült remekművet csinálni belőle. Nem olvastam a könyvet, a sorozatról sem tudtam sokat, így nem voltak elvárásaim és mégis csalódtam. Úgy érzem nagyon sokat akartak az illetékesek, belezsúfoltak minden témát, a kizsákmányolástól, az elnyomáson keresztül a fajmegkülönböztetésik, szerelmi csalódást és még sokat és ennek ellenére mégis kicsit unalmas volt. Úgy érzem évek múlva elég kevés fog megmaradni az emlékezetemben belőle.
Mat Bomer és Lily Collins brilliáns elemei a filmnek. A díszletek, a ruhák mind csodálatosak voltak. Viszont a cselekményen és az arányokon lett volna még mit igazítani.

1 hozzászólás

Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján