Carrie, Samantha, Charlotte és Miranda készen áll az új kalandra! Szükség is van rá, hiszen a szinglilét megtestesítői az első mozifilm óta révbe értek. A nász persze csak a kezdet, köztudomású, hogy a boldogító igen kimondása után jönnek a házassággal, az anyasággal járó édes, ám egyhangú… [tovább]
Szex és New York 2. (Szex és New York 2.) (2010) 221★
Szereposztás
Kedvencelte 51
Várólistára tette 46
Kiemelt értékelések
A sorozatot szerettem, több részt újra is néztem és bár az első filmért sem rajongtam, ez mindent alulmúlt. Semmi szerethető nem maradt a szereplőkben, a viselkedésük miatt pedig már a néző érzi kellemetlenül magát. Az egész film tiszteletlen és nem is bugyuta, hanem egyszerűen hülye. Inkább nézzetek újra pár sorozatrészt.
Azt gondolom, hogy ez a film sem rosszabb, mint a sorozat vagy az első rész, ugyanúgy vannak benne idegesítő részek, ahogy mindegyik feldolgozásban, szórakoztatónak szórakoztató, Abu Dhabi miatt baromi látványos és izgalmas, szóval nálam jól szerepel a film.
Szeretem ezt a filmet de néha Samantha és Charlotte nyavalygása idegesítő volt néha még Carrie beszéde is irritált mikor nyávogó hangon megszólalt. De egyébként nagyon szeretem vicces és szórakoztató a film. Sorozatban sose néztem csak ezt és az első részt. Kicsit többet vártam volna ettől a résztől az első egy kicsivel jobban tetszett. Mirandát nagyon bírtam ő volt az egyetlen aki nem irritált még az okoskodásával sem, hogy mit tudott meg Abu-Dzabiról és a szokásokról. :)
Nem azért írok ilyen rövid értékelést, mert lusta vagyok, de szerintem elég ha csak ennyit írok. A lényeget szerintem mindenki megérti. SZ@R volt. Ennyi.
Ebből a részből nem sok maradt meg, lehetett rajta nevetni. Ja, tényleg a kotonos részre emlékszem. :D
A filmek hangulata már nem hozza vissza teljes mértékben a sorozat feelingjét, de azért mindig jól esik kalandozni egyet ezzel a 4 nővel. A második film még rátesz egy lapáttal azzal, hogy Abu-dabi pompájából és furcsaságaiból is kapunk egy szeletet. Szóba jön a házasélet ellaposodása, hogyan tartsuk fenn a szikrát, úgy hogy közben megőrizzük önmagunkat, az anyaság, méltósággal megőrizni nőként az öregedést. Komoly témák azzal a kellemes Szex és New York ízzel vegyítve.
7 csillagnál többet nem adok, mert egyik film sem adott sokkal többet a nagy egészhez, mint amit a sorozat nyújtott. De legalább kicsit továbbgondolhattuk a történetet és ez mégis jól esett.
Ui: Szerintem elkoptatja a tv, annyiszor tűzik műsorra, hogy úgy érzed: „ már megint?”. De azér rendszerint még mindig leragadok rajta :-)
A sorozatot is nagyon szerettem, ahogyan a filmeket is. Eszembe jutnak olykor részei, elgondolkodtató…
Népszerű idézetek
Carrie: Abban a pillanatban, mikor megcsókoltam, eszembe jutott, milyen voltam, amikor éjjel-nappal csak buliztam, mint egy eszelős… miközben csak Bigbe voltam szerelmes.
Carrie: Élvezem a fekete-fehér filmeket, de megnyugtató, hogy egy párkapcsolatba sokkal több szín belefér.