Sötétkamra (2002) 74% 54★

Ez egy remek film. Csodálkozom, hogy ilyen sok – viszonylag – alacsony (4-7) kategóriás csillagszámot kapott.
Szerintem pazarul ábrázolja, hogy milyen jó érzékkel képesek sokan belerúgni a másikba, meg keresztülnézni rajta, holott szerencsétlen XY erre véletlenül sem szolgált rá. (Sőt, gyakran épp ellenkezőleg.) Döbbenet…

Igen, kedves emberek, ti, akik nem akartok erről tudomást venni, bizony, ez van. Ti teszitek ezt, miattatok lesznek normális / értelmes / kedves emberek konkrétan meg nem értett, mentális roncsok…

(S micsoda véletlen, hogy megint épp ma jött velem szembe egy igencsak hasonló témájú írás az úgynevezett „mentális magányról”, erre pont ezt szúrom ki mai filmemnek…)

És, hogy én mit gondolok Syról? Nem, ő nem rossz ember, csak megnyomorította az élet. Most komolyan, egyedül a kissrácnak esik le, hogy ez a mosolygós bácsi szarul van?… Hát, gratulálok, emberek. Ismét csak felület a köbön.

Rég vitt le az életről ennyire film. Nagyon lehangoló és szomorú, főleg a film második fele. Williams nagyon félelmetes és ebből adódóan taszító is, de inkább az elidegenítő kifejezés lenne a pontosabb. Mert azért jó lélek ő….csak hihetetlenül sérült. Erre aztán majd fény derül a filmben, hogy miért. Williams egyetlen apró grimaszából érződik az a fajta mély fájdalom, amit még ki tudja mikor szedhetett össze és ami meghatározza az egész karakterét.
Williams meg a fotográfiához való sajátos kapcsolat bemutatása miatt érdemes megnézni, de vigyázzunk, mert nagyon lehangoló film. :/

Egy film, amiben Robin Williams nem a vicces és kedves figurát alakítja. Főhőse, Sy egy visszahúzódó figura, egy fotólabor munkatársa, szakmailag elhivatott, ugyanakkor végtelenül magányos. A filmben ez a magány nyomasztóan és szomorúan van ábrázolva, és végig érezhető egyfajta feszültség. Aztán egyszer csak történik valami. Pszichopata-e főhősünk vagy sem?
A film tempója lassú, nyugodt, és ettől nyomasztó is. A végén van egy csavar, amire nem számítottam.

Mi tesz érdekessé egy zaklatót? Esetleg az, ha alaposan megismerjük a motivációját, anélkül, hogy percenként önsajnálattól csöpögő monológba kezdene. Mi teszi érdekessé a zaklató célpontjául szolgáló személyt/személyeket? Talán az, ha megértjük és átérezzük a zaklatóval kapcsolatos, visszás érzelmeiket. Ebben a filmben mindkét feltétel megvalósul. Egyetlen párbeszéd sem felesleges, és minden jelenet kulcsfontosságú mozgatója az eseményeknek.

Már a legelső jelenet biztosítja, hogy nem fogunk unatkozni: épp annyit árul el, hogy felkeltse a figyelmünket, és pont annyit hallgat el, hogy az utolsó képkockáig tűkön ülve várjuk a feloldozást. A történet végig ügyesen fokozza a feszültséget, a háttérzene, a színhasználat és a kameramozgások is gondosan vannak megválogatva, hogy minél jobban bevonjanak az alkotás nyugtalanító hangulatába. Vitathatatlanul olyan szakemberek dolgoztak ezen a filmen, akik megbecsülik és elvárják maguktól az igényes munkát.

Semmit nem tudtam a filmről, csak azt, hogy Robin Williams a főszereplő, és ez elég is volt ahhoz, hogy megnézzük. Hamarosan kiderült, hogy ebben a filmben nem a kedves, aranyos, szeretnivaló figurát hozza, de közben mégis… Mert miközben rájöttem, hogy tulajdonképpen ő most itt egy pszichopata, mégsem lehetett utálni.
Folytatás: http://konyvutca.blogspot.hu/2015/07/film-sotetkamra.html