Soha ne mondd, hogy soha (1983) 55% 30★

Kétségkívül kiérdemelten a valaha volt legvitatottabb Bond-mozi, ám ez nem szúr szemet a nézőnek addig, amíg utána nem olvas, miért nem látja ott például a hivatalos összesítőkben, filmes listákon, netán a méregdrága dvd és blu-ray boxokban. Ezzel együtt is túlzásnak érzem a vele kapcsolatos negativizmust, és főleg pofátlan dolognak tartom, hogy kritikai és nézői diskurzusukon felülemelkedve maga a filmipar üzleti ágazata döntött a film státuszáról, helyéről az ő saját hivatalos Bond-panteonjukban – az idő múlásával nyilván ez a magatartásuk hozzájárult ahhoz, hogy maga a nézőközönség is megvesse a produktumot, tekintet nélkül arra, méltó-e a „hivatalos” (bármit is jelentsen ez) Bond-epizód szerepre.

Kétségkívül nem igazán jó a Soha ne mondd, hogy soha, de bőven nem a legrosszabb Bond-mozi. Nincs benne olyasmi, amit egy Bond-film ne vállalhatna fel, ilyen téren a lehetőségek ajtaját a Moore nevével fémjelzett érában eléggé szélesre tárták. Hogy ez jót tett-e a szériának, mindenki döntse el maga, én alapvetően szívesebben indulok ki a késő hetvenes, kora nyolcvanas évek stilisztikai elemeiből, amik sokszínűvé tették az univerzumot, felvállalva néha stílusidegen elemeket is, meg persze magát a kudarcot, adott esetben a retrospektív értékelések megsemmisítő értetlenségét.
Connery visszatérése, mint részben talán erre adott válasz, tulajdonképp felüdítő kéne hogy legyen, és látványosan örült is neki a korabeli kritika, megbocsátva, hogy a produkció tesze-tosza, konfliktusos alkotói folyamata nyomot hagyott magán a mozin is. A történet ismerős, a tempó kérdéses, akad bőven üresjárat és Connery Bondja, bár három évvel idősebb Moore-nál, idősnek tűnik a szerepre. Írjuk azonban javára, a film erre reflektál és megelőlegezi nekünk korunk nyolcvanas évekből visszamaradt akciósztárjainak reneszánszát.
Ahol a Soha ne mondd, hogy soha megkérdőjelezhetetlen, az a színészi oldal. Brandauer főgonosza szerintem működik a vásznon, Carrera és Basinger ugyancsak. Utóbbiak megítélését nehezíti, hogy a nyitott és sokszor az idiotizmusig tolt humorral is szívesen operáló Moore-filmekben kaptunk őket vastagon alulmúló és a széria egészében emlékezetes Bond-lányokat is. A kor moziját kedvelők egyébként értékelhetik, hogy M szerepét itt Edward Fox vállalta magára, sőt, még Rowan Atkinson első mozis szerepét is megtekinthetjük a film nézése közben. Connery azonban mindent visz: mint a maga korában, bizonyosan ma is (bár idővel szerintem az ő számuk csökkenni fog) sokan örülnek annak, hogy van még egy Connery-vel készült Bond-mozi. Tőle nagyobb kultusza érzésem szerint egyetlen Bond-színésznek sem lett, így ez tényleg lehet valid tényező a végső értékelésnél.

Ám ebben a végső értékelésben nem szabad eltekinteni attól, hogy a Soha ne mondd, hogy soha végül is megbocsáthatatlanul unalmas olykor, de nincsenek benne veszélyesebb üresjáratok, mint egy-egy Moore-darabban. A szériából való kisorolását helytelenítem, de ezzel együtt sem járhat neki több pont.

Jaj nekem… XD
Én azt hittem a James Bond filmek ilyen tök szigorú, bonyolult kémfilmek voltak, erre… itt van ez… XD
Eskü sokszor olyan volt, mintha valami Csupasz pisztoly típusú filmet néznék. X,)

Azokon a részeken kívül viszont olyan szinten untam, hogy közben Tetriseztem itt a gép előtt ülve és………. egyik pillanatban arra riadtam, hogy egy pillanatra bealudtam és közben lenyomva tartottam a lefele gombot és meghaltam 720 ponttal…….. X,)))
spoiler

De többször majd elaludtam ültömben, játék közben, úgyhogy a felénél eskü nagyon bennem volt, hogy kikapcsolom és inkább ellátom gyorsan a jószágokat, aztán alszok.
De aztán csak végigszenvedtem.
Igaz a szokásosnál is korábban „kellett” kelnem, + bennem volt egy jó liter tej, szóval az is közrejátszott a fáradtságban, de azért nah, nem véletlen az alacsony százalék a filmnél… X,)

Amúgy volt sok kiszámítható dolog, poén is, de csak azért mert mai szemmel nézve, főleg ennyi filmmel a hátam mögött néztem. Annak idején biztos érdekesebb volt. :)

Gyerekkoromban tetszett, most meg alig bírtam végignézni. Látványosan unalmas és infantilis mozi néhány jobb (pl. a film eleji kórházban játszódó szekvencia egész élvezetes), többségében azonban idétlen és rossz résszel (a kaszinóbeli videójátékozás, vagy az erődben játszódó lányszöktetés). A „főcímdal” egy rossz vicc, a főgonosz súlytalan, a Tűzgolyót pedig nem kellene ezredszer is rimékelni (tudom-tudom, egyedül ennek a regénynek nem voltak Broccoliéknál a jogai) az pedig, hogy a film végén spoiler hát eléggé szégyenteljes.
Ja, majdnem elfelejtettem: Barbara Carrera szép… ez a film fő pozitívuma.

Annyi kalamajka után összehozták ezt a filmet, de érthető, hogy nem számít bele a kánonba. Volt pát jó poén, de alapvetően elég felejthető egy film…