Rendíthetetlen (2014) 81% 122★

Továbbra sem vagyok kibékülve a rendezőnek állt színészekkel tisztelet a kivételnek. Mindegyiküket kötelezném valami időgazdálkodós tanfolyam elvégzésére. Persze jelen esetben eleve nehéz volt a helyzet, mert olyan ember portréját kellett filmre vinni, akivel annyi minden történt, hogy még tíz embernek is sok lett volna. Biztosra veszem, hogy könyvben sokkal jobban átjött, ki is volt Louie Zamperini. A filmben jóformán „bárkivel” helyettesíteni lehetett volna, mert azon kívül, hogy gyerekkorában ütnivaló kölök volt, tudott gyorsan futni és az anyja nem tudott angolul nem sokat tudtunk meg róla. Kicsit az egész olyan népmese jellegű volt, ahol a legkisebb fiú elindul szerencsét próbálni, megküzd a cápákkal, túlél mindent, megküzd a gonosszal és happy end. Inkább tűnt valami hollywoodi fikciónak az egész, mint valós eseményeken alapuló történet.
A színészekre (akik valóban a szakmájuknak megfelelően dolgoztak) nem lehet panasz. Még Miyavi is jó lett volna, ha nem azt figyelem, mikor buggyan ki az egyenruhája alól egy tetoválás. Azért a vastag sminkjétől megszabadulhatott volna… számomra hiteltelen volt, sorry. De a sminkes alapból mondjon le (pl. azt tudtátok, hogy a tengeren hánykódva az ember fiának kecskeszakálla nő? És az is csak 3 mm hosszúságig…)
A Coldplay a végén meg feltette az i-re a pontot. Sajnos ezt a filmet nem tudtam komolyan venni, pedig Zamperini igazán megérdemelt volna egy monumentális filmet. (a 6 csillag a végén lévő archív felvételeknek jár, mert ott végre elérzékenyültem, ami a film 2,5 órája alatt egyszer sem sikerült).

(Nem olvastam a könyvet., nem tudom, mennyire jó adaptáció.)

Összességében tetszett.
Sajnáltam, hogy nem beszéltek benne többet olaszul, és japánul. A két idősík használata jól müködött, kár, hogy csak a film első felében használták.

A légi csaták jók voltak, a tengeres részek úgyszintén. Az olimpiás részért külön piros pont. (Főszereplőnk, és a japánok sportolókként odabiccentenek egymásnak, aztán később hogy alakult a történelem.. .) A fogolytáborba kerülésnél kicsit ellaposodott a film. Watanabe „Bird” egy frusztrált barom, ez nyilvánvaló, de kicsit jobban árnyalhatták volna a figurát. (Miyavi egyébként jól tud tenyérbemászó karaktereket alakítani… :D) + idegesítő volt, hogy főszereplőnk egy banális tettel kiprovokálta, hogy pikkeljen rá. (+A valóságban valószìnűleg heccből felszeletelték volna.)

A vége kicsit sután lett lezárva.

Mindegy, bele lehet sok helyen kötni, de én jól elvoltam vele.

Nagy hatást gyakorolt rám a film. Habár jobban örültem volna neki, ha több szerepet kap a futás, így is örök élmény marad.
A vége annyira aranyos volt, amikor spoiler. Ez a film is bizonyatja, hogyha küzdünk az álmainkért, akkor igenis sikerülni fog.

Olyan régóta váram erre. Mikor megjelent a hír, hogy Miyavi filmben fog szerepelni, már tűkön ültem. Hosszú hónapok teltek el… aztán eljött a premier és nekem nem volt lehetőségem moziba menni, utána pedig senkit se tudtam rávenni, hogy megnézze velem, egyedül pedig sose szerettem filmezni. Teltek a hónapok… elfelejtettem. Most, pár nappal egy Miyavi koncert után eldöntöttem, hogy ha egyedül kell, akkor egyedül kell… de megnézem.

Szóval ez a film valami zseniális. Sose kedveltem a háborús filmeket, de ez több, mint egy háborús film. Ez nem arról szól, hogyan robbantanak szét valakit és nem is azt nézzük végig, ahogy emberek elvéreznek vagy a beleiket mutogatják. Ez a történet a szellemi erőről és a kitartásról szól. Imádtam a főhőst, aki ingázott a küzdés és az elfogadás közt. Végül nem adta fel, nem vesztette el az életben valón hitét. Az elején nagyon tetszettek a flashbackek a gyerekkorról, a futásról, az olimpiára való készülődésről. Egyszerűen beleillettek a háborús helyzetekbe, ahová rakták őket. A kedvenc részem talán a vége felé volt, ahol Louie feltartotta a gerendát. Akkor tűnt először őszintének az arca. „Márpedig én itt és most nem halok meg.”

Watanabe. Muszáj kitérnem rá. Nem tudom utálni ezt a karaktert. Egyszerűen egyértelműen látszott rajta, hogy bizonyos nyomások ferdítették el a személyiségét ennyire. Külön durva volt Milyavi arcán ilyen kifejezéseket látni. Aki követi a zenész tevékenységeit, az tudja, hogy köze nincs ehhez a karakterhez, egy interjúban el is mondta, hogy hányt a forgatáson, annyira nehezen viselte, hogy egy szadista állatot kell játszania. Ennek ellenére zseniálisan hozta és egyszerűen nem látszik, hogy ez élete ELSŐ filmszerepe.

spoiler Szörnyen sajnálom, hogy már nem élte meg a róla szóló film premierjét. Azt hiszem, büszke lett volna a színésznőből lett rendezőre.

Meg kell mondjam így a végére, hogy ha Miyavinak köze se lenne ehhez a filmhez, akkor is 10 csillagot kapott volna. Zseniális, kedvencek közé ment.

Tetszett. Nem volt rossz. Bár egy kicsit megint éreztem ezt a csúnya, gonosz Japán, szegény Amerika üzenetet. Most nem is igazán voltam ráhangolódva a témára, meg egyébként sem szívesen nézek ilyen filmeket, mert elég szörnyű nézni a szenvedésüket, ahogy küzdenek az életben maradásért.
spoiler

Nem is tudom, hogy találtam rá, de ugyanúgy voltam vele, mint a Snowpiercerrel. Az első perctől kezdve lekötött, és bár kicsit hihetetlennek tartottam a történetet (főleg a mentőcsónakra való lövöldözésnél), végig szurkoltam a főszereplőnek.
Igaz, nála csak a Watanabe volt szimpatikusabb :D

Másodjára látom, és másodjára állapítom meg, hogy Angelina Jolie egy zseni. Volt benne nyilván hatásvadászat, túlzás, színezés, de mellette olyan mély élményt adott, hogy nem vagyok biztos benne, hogy harmadszorra is szeretném látni – és nem azért, mert rossz volt. Lehet, hogy Louis rendíthetetlen maradt, de engem ez a film megrendített. Különös élmény.

Az ember nagyon találékony, szívós és mindenekelőtt lelkiekben nagyon erős teremtmény.
Néztem mert érdekelt,de komolyabb érzelmeket nem váltott ki belőlem a film.

Érdekes történet volt, bár a főszereplő vagy a színész nem is tudom, annyira nem volt szimpatikus. Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy mi lesz a vége és inkább az érdekelt, hogy mi lesz a főszereplő barátjával, ő jobb fejnek tűnt.
De voltak benne nagyon furcsa részek is, ott a gumicsónaknál.. Hogy lehet, hogy nem lőtték teljesen szét, és nem találták el őket, és hogy lehet, hogy a viharban nem borult fel, vagy támadták meg a cápák?

Nagyon érdekes és izgalmas film, teljesen le tudja kötni az ember figyelmét, nagyon jók a képi megoldások (például a világos végtelen után a szűk sötétség spoiler); de nem bírtam el a végére ezt a rengeteg szenvedést…Bele akartam húzni, vagy kikapcsolni a filmet. Én nem bírtam el a szenvedését… El sem tudom képzelni, hogy Louie, hogy bírta ki! Gondolom, ő nem ennyire sűrítve kapta azért az egészet, mert így lehetetlen és megemésztehetlen. spoiler

Update: 16 napja láttam a filmet, és most, mikor visszanéztem, egyáltalán nem emlékeztem rá… Egyáltalán! Ennek fényében nagyon soknak tartom a kapott csillagjait…