Napsugár fiúk (1975) 73% 17★

Ez egy nagyszerű kamaradarab. Színházi eredetét letagadni sem lehet, hiszen az egész cselekmény három-négy helyszínen játszódik és jószerével kizárólag párbeszédekből áll – azok viszont zseniálisak. Remek példája ez a film azokban a vígjátékoknak, ahol nincsenek gegek, a szöveget nem egymásra fűzött viccek és vicces szituációk alkotják, hanem egy folyamatosan fenntartott és gerjesztett hangulat.

Megdöbbentő lehet a felismerés, hogy az ekkor még csak 55 éves Matthau már itt is egy házsártos, szenilis öregurat alakít, pontosan ugyanazt a karaktert, ami a kilencvenes években majd sikerre viszi a Dennis, a komiszt és a …szomszéd nője filmeket. A beskatulyázás persze valahol érthető, Matthau óriási kaliberű színész, de a vígjátéki környezetben helyezhető el a legjobban, ráadásul körülbelül harminc éves korától következetesen ugyanolyan öregnek tűnik szinte mindig – kvázi kortalan fickó, csak talán nem a legjobb értelemben.
A becsatlakozó George Burns hozzá képest megdöbbentően takaréklángon ég, vélhetően a könyv szerinte se kellene, de érezhetően nem is lenne képes ellopni a show-t Matthau elől. Az ő oldaláról az egész komikus duó mintha megegyezne a mi jó öreg Hacsak és Sajó párosunkkal, de Willy Clark karaktere valami másra, talán többre predesztinálódik. Érdekes még a gondolat is, hogy ennyi évtized után hogy nem jutott eszébe senkinek előzményfilmet forgatni a nagy duóról.

Néhány kevésbé polkorrekt poént nem számítva a mozi megőrizte valid frissességét. Tisztelgés ez a film az amerikai szórakoztatóipar múltja előtt, amit újra és újra kannibalizál a saját jelene és a közelgő jövője, hogy aztán a nosztalgia jegyében még egyszer előkerüljön egy-egy szelete és újra alaposan kizsigerelje a benne alkotó művészeket. Mindemellett is rendkívül szeretetreméltó, jó lelkű alkotás A Napsugár fiúk, vastagon ajánlom bárkinek!