A spanyol alapra épülő sorozat a világ legismertebb meséit gondolja újra. A három kismalac, Piroska és a farkas, illetve Jancsi és Juliska története elevenedik meg a mai New Yorkban, szerelemmel, bosszúval és gyilkossággal fűszerezve.
Mondj egy mesét (2018–2020) 106★
Képek 4
Szereposztás
Kedvencelte 38
Várólistára tette 196
Kiemelt értékelések
Az 1. évad nem nagyon tetszett. Nem nagyon találtam olyan szereplőt, akit igazán megkedveltem volna.
A 2. évad kicsit jobban tetszett. De ez főleg a Szépség és a szörnyeteg szálnak volt köszönhető, végre egy kis romantika is vegyült a sok ármánykodás és gyilkosság közé.
A vége meglepő volt, remélem ezt a szálat nem viszik tovább.
1. évad: Most, hogy befejeztem, le vagyok döbbenve. Korábban elkezdtem, az első részig el is jutottam, de aztán abbahagytam, mert nem kötött le. És most mennyire jól tettem, hogy nekikezdtem újra.
A téma zseniális, a kivitelezés még annál is jobb, a szreplőkről meg ne is beszéljünk. Abszolút kiemelkedő alakítást nyújtott Danielle Campbell, le a kalappal előtte. Utoljára a Randiztam egy sztárral című tinifilmben láttam, hát hogy is mondjam, sokat változott. Jó értelemben természetesen.
A Piroska és a farkas szál volt a kedvencem, valahogy a toxic love a gyengém, ezért betegesen rajongok az ilyenért. Nick spoiler totál kiakasztott, az elején még szexi tanár – diák viszony, majd átmegy megszállottságba, ami egyszerre durva és megdöbbentő. Pláne, hogy mik derülnek ki közben. spoiler
A három kismalac története korántsem volt rossz, de hagyott némi kivetnivalót maga után. Sorra halmozódtak a hullák és ez senkinek sem szúrt szemet. Abszolút senkinek. spoiler spoiler
A Jancsi és Juliska rész tetszett a legkevésbé, de talán csak azért, mert nekem Hannah karaktere nagyon nem volt szimpatikus spoiler
Tetszett, hogy mindegyik szál kapcsolódik valahogyan egymáshoz és egy úgymond szűk körbn lévő emberek között zajlik a cselekmény.
Eszméletlenül AJÁNLOM!!! Ha szereted a meséket a modernkori valóságszagú köntösben ábrázolva, amiből abszolút nem hiányzik a kegyetlenség, akkor ez a te sorozatod. spoiler
Megy is a kedvencek közé.
1. évad : Izgalmas,fordulatos, beteg sorozat. Minden ellenére nagyon tetszett, jó kis darálós.
De hogy lehet ennek még folytatása ?! :D
2.évad : Tetszett ez a történet is, bár itt már kicsit túlzásnak éreztem a karakterek hirtelen kiforgatását. Azt éreztem, hogy nagyon váratlant akarnak húzni, épp ezért nem leptek meg annyira a fordulatok.
Fantasztikus volt! Nem érdekel, hogy mi volt kiszámítható benne, és hogy vannak-e hibái, rég láttam ennyire jó sorozatot. Nagyrészt ez a színészi játéknak köszönhető szerintem. Sok szereplőt láttam már másban játszani, de azokhoz képest ez az alakítás zseniális. Mindenkin látszik a változás a történet előrehaladásával. Lehet, kicsit beteg, ha azt mondom, hogy jól szórakoztam, de így volt. :D A végén a meseszerű részek szép keretet adtak a történetnek.
Legszívesebben most újranézném az egészet és nagyon-nagyon várom a 2. évadot (ha jól tudom, hogy lesz…).
3 rész után: A felnőtt mese, amiben alig várod, hogy Piroskát elkaparják az erdőben. Jancsi drogos táncosfiú, Juliska pedig veterán katona, egy rakás feloldatlan traumával. A Három Kismalac mindegyike nyomorult vagy rohadék és reméled, hogy Farkas 1 minél előbb kolbászt csinál belőlük. A Nagymama és a Vadász inkább csak biodíszlet, ahogy a Piroskát „üldöző” Farkas 2 is.
Az értékelések alapján ezerszer jobbra számítottam, de az ötlet nem rossz – ezért adok neki még egy esélyt. Portörlés közben mindegy, mi megy. :D
6 rész után:
spoiler Most már viszont érdekel a vége. :D
Egy kicsivel többre számítottam. Elég érdekesen dolgozza fel a meséket, de nagyon kiszámíthatóak a részeken belül a történések. Ha valaki nagyon szemfüles, már elég korán rájön, hogy kivel mi fog történni.
A színészek viszont nagyon jókat alakítottak. Tényleg, brutál jó a szereposztás, nagyon hozta a formáját mindenki, s ez azért sokat emelt a sorozat színvonalán. Szerintem.
Wao, az első évad brutál jó volt. A piroska és a farkas vonalra lettem figyelmes, Youtube-on láttam róla egy kis kedvhozót, és elsősorban amiatt kezdtem el nézni ezt a sorozatot, de minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy a három mese közül ez volt a legerősebb, a legkidolgozottabb. A Jancsi és Juliska áll a második helyen, ott érdekesek, 3D-sek voltak a karakterek, viszont annyira nem volt izgalmas eleinte az életük. A harmadik helyen számomra a három kismalac áll, ott teljesen elvesztem a férfikarakterek között, nem volt mindegyiknek olyan kifejlett jelleme, mint pl az első mesében, és valahogy az ok-okozati összefüggéseket is határozottan gyengének éreztem.
Nagyon tetszett, ahogy a végére összefutott a három szál, szerintem kellett valami, ami összekapcsolja ezeket a meséket. Kíváncsian nézem tovább, és csak remélni tudom, hogy a második évad is olyan nagyot fog ütni, mint az első.
1. évad: Összeségében nagyon érdekesen oldották meg a mesék kivitelezését. Voltak olyan helyzetek, amikor az amúgy eredeti mesében antihősként megjelenő szereplőnek drukkoltál itt. Részről részre mindig azon gondolkoztam, hogy oké, szép és jó, de hogyan fog mind a három szál egymásba fonódni? ztán minden ilyen gondolat után igazából a sorozat egyből megválaszolta a kérdéseimet. Okosan és jól oldották meg szerintem. És igen, néhol kiszámítható volt, hogy mi fog történni, de attól még ígyis izgalmas volt szerintem. Oké, Piroska néha tényleg idegesítő volt, de messze a kedvencem volt a Nagymamával együtt. A Jancsi és Juliska száll nem igazán nyerte el a tetszésemet, de valószínűleg csak a Juliskát játszó színésznő miatt, akit az Egyszer volt, hol nem volt óta nem bírok elviselni. A Három kismalac története pedig egy jó tanulság volt arra, hogy minden nézőpont kérdése, és nem mindig az a rossz, akiről először gondolnánk.
UPDATE:
2. évad: Nekem mérföldekkel jobban tetszett az első évadnál. Sokkal jobbak voltak a karakterek, érdekesebbek voltak. A tíz körmömet lerágtam, hogy mi fog történni a következő pillanatban. A legjobb a Csipkerózsikás száll volt, ami viszont a legkevésbé hatott meg az a Hamupipőke történet volt. A Szépség és a Szörnyeteg meg az a kellemes romantikus száll volt spoiler, ami a legtöbb sorozatba kell. Itt sokkal egyszerűbben oldották meg a szálak összefutását. Három testvér, három különböző sztori főszereplője. Még mindig sokkban vagyok a végétől és sajnos maradtak olyan kérdések, amikre nem fogunk választ kapni. spoiler Mindenestre egy komplex évad volt, sok csavarral és nagyon jó színészi játékkal. Remélem, nem kaszálják el a sorozatot és berendelik a harmadik évadot, amiről azt rebesgették, hogy a Hófehérkét, a Babszem Jankót és az Aranyhajat fogja feldolgozni.
1. évad:
Nagyon jó sorozat lett volna, ha nincs benne Danielle Campbell. Egyszerűen sose bírtam azt a csajt és most is akármilyne gonoszul hangzik, az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy valaki kinyírja. De őt leszámítva tetszett és meg kell néznem a következő évadot is.
Huh, hát ez sokszor irtó para volt, de annyira rabulejtő, hogy hihetetlen. Bár három igazán ismert mesét vesz alapul, azokon jó nagyokat csavar, és a végén kikerekedik az egészből egy izgalmas, titokzatos thriller, ami végképp összezavarja a szívritmusodat.
Népszerű idézetek
Ha egyszer hibázol, onnan nincs leállás. Aztán már semmit sem tudsz jól csinálni, csak az egyszerű kiutat keresed, csakhogy semmi sem egyszerű, pedig lehetne.