Még egy kört mindenkinek (2020) 81% 295★

Mit is írhatnék erről a filmről?! Annyi mindent elmondtak előttem már róla. Nagyon jól lett összerakva, a karakterekkel teljesen együtt lehetett érezni, átélni megpróbáltatásaikat, bánatukat, boldogságukat, életük apró örömeit. Lehozott az életről is egy ideig, de aztán mégis olyan felszabadító hatással volt rám. Szerettem. Azt hiszem, ha eddig nem voltam „szerelmes” Mads Mikkelsenbe, most már tutira az vagyok. :)

Néhány éve láttam egy videót, amiben a nyelvek hangzása volt a téma. A szóbeli dán nyelv állítólag olyan, mintha valaki már kicsit spiccesen, egy krumplival a szájában beszélne. Viccesnek tartottam ezt a feltevést. Aztán a sors furcsa fintora, hogy nem sokkal később egy görbe estén megismerkedtem dán turistákkal, akiknek elmondtam a fent leírtakat. Jót nevettek rajta. Aztán ittunk még egy kört… Közben megkértem őket, hogy osszanak meg velem, olyan, a túléléshez nélkülözhetetlen mondatokat dánul, mint „Melyik a legjobb sör a városban?” vagy „Ilyen szép szemű lánnyal már régen találkoztam”. :)

Vártam már ezt a filmet és nem is volt kétséges, hogy dán nyelven fogom megnézni, felirattal. A történetben központi szerepet játszik az alkohol hatása, de már a szereplők „józan” mondatai is úgy hangzottak, mintha valaki kissé illumináltan beszélne egy burgonyával a szájában. :-)
A játékidő hamar elrepült, még szívesen néztem volna, hogyan halad tovább szereplőink sorsa. A kísérletbe fejest ugró tanárok, akik az idők során cimborákká váltak, igazán szimpatikusak voltak, bármikor le tudnék velük ülni egy sörre. A maguk módján próbálnak boldogulni, mely lelkileg még egy olyan országban sem egyszerű, mint Dánia. Egy-egy mondatból, mimikából, nüanszból seljik fel személyiségük, valamint életük fontos egy-egy fontos mozzanata, legyen az egy idilli(nek mondott) házasság, magány vagy szakmai megbecsülés. Nincs az arcunkba tolva, mint ahogy mondjuk sok amerikai filmben tapasztalni.

A fő szerep a nagyszerű Mads Mikkelsennek jutott (őt korábban összekevertem néhányszor a szintén tehetséges Oliver Masuccival), aki fantasztikus alakítást és szerepet hozott. Kedvenc karakterem Tommy volt, Thomas Bo Larsen előadásában, az ő története indított meg a legjobban.

A már említett pillanatok, apró mozzanatok teszik oly egésszé ezt az „emberi” alkotást. Azt hiszem fejest ugrok Vinterberg pályafutásába. :)

A filmhez egyébként egy korsó búzasört ittam, melynek enyhén édes íze remek párost alkotott a kissé sós pattogatott kukoricával. Némileg ugyanakkor kísértésbe estem a vodka-kaviár kombóval, amit a filmben fogyasztottak egy jelenetnél…

Ugyan már egy ideje a várólistámon pihent a film, pár hete néztem egy interjút Mads Mikkelsen-nel, melyben mesélt róla és az okról, amiért végül vállalta a szerepet, ezzel pedig még kíváncsibb lettem rá. A történet különlegessége Mads szerint abban rejlik, hogy rengeteg más alkotással ellentétben, ez végre nem csupán az alkoholfogyasztás árnyoldalát mutatja be és teljesen igazat kell neki adnom. Túl sokszor láttuk már karakterek lecsúszását, halálát a mértéktelen ivás miatt, de itt végre azt is láthatjuk, hogy a megfelelő mennyiségben olykor segíthet önbizalmat szerezni, ellazulni, felszabadulni, ideiglenesen visszanyerni régi önmagunkat, ha netán az évek során belefásultunk az felnőtt lét monoton hétköznapjaiba, vagy szimplán hazavág bennünket az élet egy-egy keményebb fordulata. A cselekmény egyfajta furcsán gyönyörű folyamatábra, a pozitív hatásoktól egészen a legrosszabbig, míg a befejezéssel pedig egyenesbe billenti a mérleget és egyáltalán nem azzal a tanulsággal zár, amivel a legtöbb hasonló témájú történet. Az alkohol egy kétélű fegyver, ami okosan használva hasznos is lehet, és ezt nem csupán a szereplők, hanem valós történelmi személyek példáin keresztül is bemutatják, Mads Mikkelsen és barátainak zseniális színészi játékával pedig egy megközelítőleg tökéletes, örökérvényű darabnak tartom, ami engem különösen meglepett, hisz végig kételkedtem benne, hogy tetszeni fog. Mindenesetre csak ajánlani tudom.

ha elemeire szét akarnám szedni ezt a filmet, akkor azt mondanám, hogy nem tetszett. tele van klisével, melyre varázsütés szerűen megoldást kínál az alkohol, illetve a belőle fakadó jópofa kísérlet. negyvenes kiégett korosztály, (éppenséggel nők is lehettek volna a főszereplők, ugyanazt az egyenletet kapjuk). ha van párja, az a baj, ha egyedülálló az a baj. ha vannak gyerekei az a baj, ha nincsenek gyerekei az a baj. biztos állása van, az is baj, mert képtelen kiugrani a biztonságos mókuskerékből. aztán csak néztem a filmet, és rájöttem, hogy egyáltalán nem kell elemezni. talán ez a titka. meg, hogy könnyű vele azonosulni. mindenkinél eljön a szürke hétköznapok miatt a kiégésnek ez a foka. kinek mikor. ki hogy kezeli. erre is jó példákat adott. egy csillagot levonok, mert ezektől a néhol túl hangos kórus zenéktől a falat akartam lekaparni. összességében eddig 2021 legjobb filmélménye volt számomra.

Vinterberg ezen mozija is letaglózott az őszinteségével. Ezúttal nem annyira vágott belém mint a Vadászat, de mesteri érzékkel egyensúlyoz a felemelő, lazább stílus és a megrendítően drámai hangvétel között. Mikkelsen elképesztő, a befejezés katartikus!
– What a life!! –

Vinterberg és Lindholm, ennyi. Mikkelsen meg jazzbalettezik. 2021 már most jobb mint a tavalyi év egész filmes felhozatala.

Nalam ez a film hibatlan. Az elejetol elkapott a hangulata, magaval vitt a felhotlensege es a dramaja is. Minden rendben volt, szereplok, rendezes, zene. Mintha en is benne lettem volna…

Remek dráma!
Elfogult vagyok Mads-el kapcsolatban, de nem csak én gondolom úgy, hogy remek színész, aki ebben a filmben is nagyot alakított.
.
Vannak, akik szerint lapos és unalmas film, én sajnálom, hogy nem láthatom moziban (bár ki tudja, hátha tavaszig változik a helyzet //UpDate: sikerült moziban is megnéznem).
Talán azért is fogott meg a film mondanivalója, mert én is nemrég éltem (jelenleg is átélem) életem egyik nagy válságát.
Másrészt mert tanár vagyok – és ahhoz képest, hogy a középiskolások életét is megmutató filmekben látni, nálunk még rózsás a helyzet… – nem könnyű mindig a legjobb formádat mutatni, mindig vidámnak és következetesnek, objektívnak és támogatónak lenni. Jah, és közben megfelelni a fentről jövő elvárásoknak – kollégákat nem elmarni magad mellől, vagy éppen túl közel engedni magadhoz (pletykafészek mind – én is).
.
Mint a görög drámákban van jellemfejlődés, katarzis meg miegymás – érdemes megnézni!
.
//UpDate:
Az egyik barátom nyitotta fel a szemem azzal kapcsolatban, hogy milyen férfi – női kapcsolatok vannak a filmben és, hogy az alkohol és a különböző élethelyzetek hogyan változtatnak ezeken a kapcsolatokon. Milyen jó lehet elérni azt az állapotot, amit Martin a film végén érez. Szerinte a teljes felszabadultság érzése ilyen lehet képileg megjelenítve. Mikor nem |csak| az alkoholtól vagy szabad, hanem lassan minden sínen van az életedben újra tudsz örülni a téged körülvevő fiatal társaság pedig új energiát ad!

Nem kicsit didaktikus mozi, alapvetően mesebeli lezárással. Oké, hogy bekúszott egyszer csak egy nagy sokkélmény (?) is, de…. Hát azt se nagyon részletezték. És, még ezzel együtt is óriási az esély arra, hogy x idő múlva kitörlődik ez a bizonyos szitu, aztán kezdődik minden elölről…
Nade.
Én, mint lassan 13 éve iskolában dolgozó személy, valahogy nem tudtam ezt az egészet így, ebben a formában értékelni. Először is: az üzenet egyik fontos része kb. az, hogy meg kell felelni a tanároknak a mostani fiataloknak, csak azért, hogy élvezzék az órákat. Ennek komolyan ez lenne az ára? Csak mert akkor az nem kicsit szánalmas. Nem. Sokkal inkább a mai fiatalokat kellene (máshogy) nevelni. És egyáltalán. Nevelni. Nem az iskolában, hanem odahaza, anyucikának és apucikának. De ez, az évek előrehaladtával egyre inkább nem sikerül. Egyre több a nemtörődöm, pimasz, bunkó gyerek. Siralmas.
Aztán a másik: tanárnak sem alkalmas mindenki. De tudjuk, hogy sok olyan pedagógus is van a pályán, aki alkalmatlansága ellenére ebből él. Ha valami nem megy, nem kéne erőltetni, pláne akkor, ha ekkora a felelősség valakinek a vállán. (És itt most elsősorban a kötelező érettségi tárgyakat tanítókra gondolok, de emellett persze sokat számítanak a többiek is. Meg a hozzáállásuk.)
Ami nagyon hamar felmerült bennem: kiderül, hogy a tanárok közül páran isznak. És nem állnak neki szondáztatni, plusz nem rúgják ki őket páros lábbal azonnal?… Hát, ez a valóságtól nem kicsit elrugaszkodott gondolat.

Visszatérve a tanításhoz. Itt én abban láttam a problémát, hogy itt tényleg egy rakás nemtörődöm hülyegyerek volt az osztályban, aki csak mobilt nyomkod az órákon. És még nekik áll feljebb… Meg a „nagyokos” szüleiknek. Én biztos kirakattam volna az összes telefont a tanári asztalra minden egyes becsengetéskor. (Sőt, ami engem illet, én össznépileg betiltanám kiskorúaknál / középiskolásoknál az okostelefont. Minek az nekik?!)
Az ember ilyenek srácokkal körülvéve csoda, ha belefásul a munkájába? Mert szerintem nem. Tényleg az van, hogy a kezdeti lelkesedés elkopik, minél jobban megmutatják az arcukat a gyerekek. A tanár meg felteszi a kérdést: most fegyelmezéssel, nevelgetéssel töltsem a tanórámat, vagy tanítással? Egyik sem lesz jó, mert ha előbbit választja, az a kevés kölyök, aki figyelne, az sem tud haladni, míg a másik esetében csak kevésnél lesz érdemi eredmény végül. (Bár tény, hogy ők legalább meg is érdemlik.)
Úgyhogy igen, a kulcsmondat szerintem is az, hogy „Meg kéne tanítani a kölyköket viselkedni.” Ha meg nem megy, nem szabad felőrlődni, hanem pályát vagy legalább munkahelyet kell váltani, hogy helyrebillenjen a lelki egyensúly. Vagy találni valami olyan elfoglaltságot, ami kiemeli az embert a sok szarból. Különben mi marad?… Hát, kb. ez itt… (A családért sem biztos, hogy fel szabad adni a személyes karriert. Legalábbis teljesen biztosan nem!)

„Nincs benned önbizalom és öröm.” Ja. És miért? A kölykök miatt. Avagy, megint kilyukadtunk ugyanoda…

A választós feladat jópofa volt, tetszett, bár rendkívül könnyű volt és átlátszó. És nagyon nem vágtam, hogy ezt egy végzős osztály miért nem tudja?!?! Pedig annyira egyértelmű volt, hogy kiket is takar az a három leírás…

Felmerült bennem az is, hogy a tanárok lendülete és lelkesedése valójában nem is a piától volt, csak azt hitték. Már a puszta ötlet, az elhatározás komoly placebo.

Amikor előkerült az órán az ivási szokások kitárgyalása, én elszörnyedtem. Ha nekem annak idején így próbálták volna tanítani a történelmet, hát esküszöm, hogy megutálom. Szerencsére nekem józan tanárom volt, de még így is humoros és szarkasztikus. Eszébe nem jutott volna ilyen megközelítés, enélkül is át tudta adni a tudását. Igen, sokszor még a linkebbjének is… (Bár jobban belegondolva főiskolásként volt egy hasonló típus, de őt utáltam. A linkek istenítették, szerintük ő volt az oktatók császára, de a többiek komoly gyomorideggel jártak az óráira. És ott alázta az embereket, ahol csak tudta. Azóta is ő a „legkedvesebb” élményem.)

Számomra lehangoló volt ennyi részeget látni. Elég (vót) a valóságban is, minek bámuljam hát őket, ha nem muszáj? Nekem ez kimaradt az életemből, legalábbis közvetlenül. Közvetetten már nem, de gyűlöltem. Évekig „kellett” járnom ilyesmi társaságba, és nagyon nem volt jó. Én voltam a kényeskedő spoiler, mert húztam a szám, hogy mások mennyit képesek vedelni. Meg azért is, hogy nem lelkesedtem azért, hogy bizonyos személy is partner volt ebben. Nekem nem ez a jó társaság fokmérője. (Sőt!) Én alkohol nélkül is jól tudom érezni magam. Mondom ezt úgy, hogy nem vagyok absztinens. A különbség annyi, hogy tudom, hol a határ, és egy pohárral én hosszú órákig elvagyok.

Vizsga. Öhm. Ezen azért én is mosolyogtam. Hát igen, ebben azért lehet valami. (De tényleg nem szabad rászokni!!!!) Az viszont tény, hogy jobb, mint a csoki meg a szőlőcukor. (azok szerintem sz…t se érnek. :'D)

Aztán. Ez a film előhúzott belőlem (is) emlékeket. Eszembe jutott a sok nemtanuló, „szarokbele”, aki átmegy a vizsgán, gyakran jobb jegyekkel, mint aki tényleg végig készült… -.-" Hurrá.

És így a végére még egy kritika: annyira átlátszó volt, mondhatni borítékolható, hogy spoiler. Már a legelején. Mibe került volna nem ennyire egyértelművé tenni? Netán megcsavarni és mondjuk spoiler? Sokkal életszagúbb lett volna… Ez így nagyon józan maradt, és, ahogy már említettem, didaktikus. Megcsinált, de nem jól átgondolt.

Még fogalmam sincs, mennyi csillagot adjak rá. 6 és 7 között ingadozom, s jelenleg inkább előbbi felé hajlok. Ugyanakkor sajnos tényleg ennyire szánalmas a mai világ, úgyhogy, ha innen nézzük – pl. az érettségizőket – akkor… Fájdalmasan hiteles a kép.

Együtt tudtam mozogni a szereplőkkel, a problémákkal, felnőtt-tini oldalon egyaránt, elvitt, számomra ez értékes.