Marie Antoinette (2006) 69% 191★

Szerintem én leszek itt az unpopular opinion. :D

Én imádom Sofia Coppolát, nagyjából azért, amiért mondjuk imádom Tarantinot vagy Wes Andersont – egy dologhoz értenek, de ahhoz nagyon jól. Sofia is csak ezt a tinilányérzést tudja bemutatni, de azt ő csinálja a leghitelesebben és más nem is nagyon csinálja rajta kívül, már csak azért sem, mert a rendezők 99%-a férfi.

Igazából Sofia Coppola mindig elég #firstworldproblems filmeket gyárt. Ha az ember megnézi, hogyan nőtt fel, nem csoda, hogy ő ebben a közegben van otthon, ezt az „elhanyagolt tinilány” érzést ismeri. Az összes – eddigi – filmje erről szól. A Marie Antoinette is.

A dolgot ott rontotta el, hogy már a címben is Marie szerepel pedig a film egy átlagos tinilányról szól, csak valahogy Marie történetén keresztül „szűri át” a 21. századi felső-tízezer/felső-középosztálybeli tinilányok életét. Azért vannak benne „beb*szós bulik”, meg modern zene… a film annyira nem Marie-ról szól, hogy amikor a cipőit mutatják, ott van a cipők között az az ominózus Converse… Persze, hogy nem hiteles a film – nem is Marie Antoinette a lényeg.

Ez a film nagyjából ugyanazt foglalja össze, mint amiről Cecilia beszélt (Öngyilkos szüzek (1999)), amikor az orvosának az öngyilkossági kísérlete után azt válaszolta: „Nyilvánvaló doktor, Ön soha nem volt 13 éves lány”.
Most ilyenkor jönnek a nagyokosok, hogy ez a Sofia is egy elkényeztetett csitri aki beleszületett egy híresgazdag családba és egész életében egy keresztbeszalmaszálat nem kellett letennie az asztalra és erre képes még arról sorozatban filmeket írni, hogy milyen depis az élet. Mit tud ő az életről. Mint ez a Marie. Sírt a szája aztán jódolgában más dolga se volt mint öltözködni meg gyereket csinálni.
Hát, valamilyen szinten igazuk van.

És itt jön be az, hogy mi a valódi probléma. Én értem, hogy ez a film nem egy Véres gyémánt (2006), de nem hiába van egy Maslow-piramisunk. Ha csak azt tekintenénk problémának, hogy nincs étel meg nincs tető a fejünk felett, akkor akár vissza is mehetnénk a dzsungelbe lakni.

A film pont ezt mutatja be – lehet, hogy kívülről könnyűnek tűnt Marie Antoinette élete, mert látszólag mindene megvolt, de valójában rázúdították egy tizenéves lányra egy idegen ország fennmaradásának a teljes felelősségét, úgy, hogy ő maga teljes mértékben ki volt szolgáltatva nem csak az egész családnak és udvartartásnak, hanem a népnek is, akikre felelősség nem hárult, hiszen nem ők vezették az országot, viszont amint azt a film végén láttuk, valódi hatalmuk csak nekik volt.

Szerintem ez a film érzékeny és megható és arról szól, hogy hiába van aranyból egy kalitka, rácsok ugyanúgy vannak rajta.

Aki pedig Marie Antoinette valódi történetét akarja megismerni, az nézzen meg egy dokumentumfilmet.

Már nem ez az első nézésem, igaz hogy akkor csak a közepétől láttam mikor a tv-ben adták, akkor tetszett, a mamával néztem akit nagyon idegesített a főszereplő. Ez már jó 7-8 éve volt szerintem. Most az elejétől megnézve már egy kicsit sok volt, meg unalmas is. Tudom hogy ez a film egy kicsit fel van korszerűsítve, de mondjuk ez engem nem zavart, az már jobban hogy milyen zenéket választottak, valami borzasztó volt.
A történet egy kicsit lapos de igazából nem annyira vészes, ha egy kicsit rövidebb lett volna és nincsenek üresjáratok akkor talán jobb is lehetett volna.
A főszereplő színésznő nem volt rossz, de Jason Schwartman engem nagyon idegesített, fogalmam sincsen hogy miért.
Egy délutáni film nézésre tökéletes volt számomra.
https://presentsofthepast.files.wordpress.com/2016/04/t…

Oh, hogy ez a film milyen szép! De komolyan, egyszerűen gyönyörű – bár bevallom féltem tőle, hogy a végére már sok lesz kicsit a rokokóból, de ez nem történt meg. Eléggé ellentmondásos értékeléseket olvasgathatunk amúgy a filmről; van, aki unalmasnak, giccsesnek, semmitmondónak titulálja, mondván, miért mesélnénk el egy újabb „unatkozó meg nem értett tinilány” típusú tragédiát újra, csak több csipkével és több tortával. Amiben van igazság, de nekem valahogy nem erről szólt ez az egész.

Inkább arról, hogy hiába csupa csillogás és szépség kívülről Marie Antoinette élete, hiába veszi körül gazdagság, meg minden nap egy újabb selyemruha, ha valójában egy teljesen éretlen, félig gyerek lány aranykalitkába zárva, magányosan. És az ő (meg a hasonló kaliberű királyi férje) vállára rakják rá azt a terhet, hogy egy teljes országot békítsenek meg és igazgassanak, egy egész népért vállaljanak felelősséget… Nyilvánvalóan pocsékul fogják csinálni, de semmilyen eszközük vagy útmutatásuk nem is volt arra, hogy ne pocsékul csinálják.

Aki úgy gondolja, át tudja érezni ezt a kamaszlányos elveszett lelkiállapotot, meg szereti Sofia Coppola ugrabugrálós, (nekem nem rossz értelemben) cselekménytelen rendezői stílusát, meg a gyönyörűséges hangulatot és látványvilágot, annak tetszhet. Aki feszes dramaturgiát akar, vagy dokumentumfilmes történelmi hitelességet, esetleg bosszantják a habos-fodros látványorgiák meg a tinilányként viselkedő tinilányok, az inkább kerülje el és ne idegesítse magát vele. Én viszont imádtaaam.

Vegyes érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban, mivel egyfelől a töris lelkem eléggé megkérdőjelezi azt, hogy mennyire hű a történésekhez a film, ámde másfelől ott van az a szempont is bennem, hogy nem feltétlenül a hitelesség a célja egy-egy alkotásnak. Ha az utóbbi gondolat szempontjából nézem, akkor viszont nagy részt meg vagyok elégedve a filmmel. A scenery, a jelmezek bámulatosak, és összességében a színészek is jó munkát végeztek. Igaz vannak benne érdekes rendezői döntések (mint pl. az a bizonyos Converse cipő), de hát így lesz a film Sofia Coppolas.

A fenébe is, ez a film a tinilányoknak szól, történelmi köntösben. Semmi köze Marie Antoinette-hez, azon kívül hogy amúgy róla szól.
A zene oda nem illő, és ez zavaró.
A képek legalább szépek voltak.
És végre megértettem hogy állt meg az a torony a fejükön.
De akinek köze van a történelemhez és nem akar rózsaszín sütiket látni ne nézze meg.

Nagyon érdekel a francia forradalom, de ebből a filmből semmit nem lehet megtudni …
Oda nem illő zenék (allergiás vagyok erre a történelmi filmeknél), lezáratlan szálak, kérdőjelek sorozata, a család spoiler semmi információ…A torna cipő is előkerült a film kellős közepén és úgy érzem, hogy ez a film inkább pletykákon alapult és nem a valós történelmi tényeken. A szereplők átlagosak voltak. Tom Hardy felbukkanását vártuk epekedve, férjemmel tippelgettünk, hogy vajon milyen szerepben tűnik majd fel … El kell keserítenem a rajongókat: tök kevés ideig láthatjuk. A spoiler sem tudunk meg semmit, kilovagolt a filmből…Megjelent végén a feldühödött tömeg (először foci meccshez hasonló hangok voltak csak), aztán meghajol előttük Marie Antoniette, majd eltűnnek. Oooooké.

Sokkal többet vártam ettől a filmtől. A történetből alig derül ki valami. Az elején még haladnak az események, de utána legalább fél óra arról szól, hogy még nem hálták el a házasságot, és még mindig nem, és még mindig nem. Aztán a film nagy része apróságok és lényegtelen dolgok bemutatásával megy el. Igazából ha nem tudnék semmit a francia forradalomról akkor szerintem egyáltalán nem érteném, hogy mi is történik. Van egy-két utalás arra, hogy a királynő rengeteg pénzt költ, a szerencsejáték is megjelenik (éppen csak), meg az derül ki, hogy az amerikai háború is nagyon költséges volt. De arra is éppen csak utalás van, hogy a népnek mi baja a királynővel. Egyébként teljesen azt a benyomást kelti a film, hogy egy kedves, aranyos nő, aki nagyon szereti a férjét, próbálja teljesíteni a kötelességét, és elég sokszor vonul el az udvar elől. Így hát elég zavaros számomra az egész…

Kristen Dunst miatt néztem meg, a negatív kritikáktól függetlenül. Sajnos amit szerettek volna elérni, az nem igazán jött össze… egy nagyon hosszú eseménytelen filmmé változott. Olyan volt mint, amit elolvasok a könyvekből, de semmi több, még az is izgalmasabb lett volna. A legtöbb dokumentumfilm izgalmasabb ennél. Lehetett volna művészfilm, de nem lett. A lassú, vontatott képek,mintha azt akarnák imitálni. Plusz a zene olykor kizökkentő volt, most modern feldolgozas, vagy korhű, a bakis tornacipőről nem is beszélve.

Most azt várják, hogy sajnáljuk szegény királynét? Szerintem megérdemelte a gyűlöletet. A film első részénél majdnem szivárványt hánytam. Ruha, cipő, szép frizura, buli, beb@szós buli, sok, sok süti, gyümölcs… erre mondják azt, hogy csicsa. Nyilván ez a film tinilányoknak készült, akik elmerülhetnek ebben a rózsaszín, puncsos katyvaszban… és talán még élvezik is.
És a zene! Na az egy nagy kérdés számomra. Mintha tényleg egy tinidiszkóba csöppentem volna, ahol az emberek már annyira részegek, hogy a 18. századba képzelik magukat. Lehet ezt modernizálásnak nevezni, de szerintem inkább bénázás. Random elindul egy nagyon nem odaillő zene, gyakran egy nem odaillő jelenet alatt. Hát ez nem jött össze fiúk!
Persze kell egy kis félrelépés is, nehogy a tinik azt érezzék, hogy szegény királynénak olyan rossz a sorsa. Meg hát az hozzátartozik a bulihoz, ugye…
Egyszóval nagyon megutáltam a főszereplőt. El sem tudom képzelni, hogy az emberiség ilyen kis tizenévesekre bízta országok sorsát (meg vagyonát).

Könnyed, formabontó történelem, ahol a hitelesség valahogy nem is érdekel. Akárhányszor látom a tv-ben, megnézem, odatapaszt, és furcsa, de tényleg nem idegesít fel a szabad-kezűség, ahogy a történelmet cibálják. Jó film, ennyi, én sokat nevettem rajta a drámaiság ellenére is.