Angus MacGyver, a leleményes titkos ügynök egy újabb ügyben kezd nyomozást a Los Angeles-i Phoenix Foundationnél. MacGyver korábbi kollégájával, az egyetemi professzorral, Atticus-szal, valamint a tudós Kelly Carsonnal szövetkezik, hogy Atlantishoz, az elveszett városhoz kapcsolódó értékeket… [tovább]
Atlantisz elveszett kincse (MacGyver) (1994) 2★
Képek 2
Szereplők
| Richard Dean Anderson | Angus MacGyver |
|---|---|
| Brian Blessed | Atticus |
| Sophie Ward | Kelly Carson |
Rendező
Operatőr
Zeneszerző
Gyártó
Gekko Film Corp.
Henry Winkler/John Rich Productions
Paramount Television
Várólistára tette 11
Kiemelt értékelések
Serge_and_Boots
Bejelöltem, bár ötven perc alatt pörgettem át – így is több időt töltöttem vele, mint tavaly pár kretén horrorral…
Bár láttam volna gyerekként – és bár ne láttam volna most! Az itteni, az IMDB-s és a port.hu-s számok is szupernosztalgikus értékelőket sejtetnek a háttérben, de szerintem ez megtévesztő: a MacGyverben nincs benne egy másfél órás tévéfilm opciója, még úgy sem, hogy minden részletében a sorozat dramaturgiáját és technikai színvonalát képviseli, meg sem próbál más lenni egy – mondjuk így – duplaepizódnál.
Ennek megfelelően, hiába nincs szerintem korombéli filmnéző, aki ne szeretné Richard Dean Andersont (bár most ránéztem a filmográfiájára és elképedtem, hogy tudott a fickó generációs hőssé válni gyakorlatilag két valamirevaló szereppel), azért ez a nem is annyira „szegény ember Indiana Jonesa”, mint inkább „szegény ember Tűzjárója” feeling egyszerűen nem működik – pedig én szeretem a Tűzjárót. Eleve a sorozatra visszavetítve sem a korai évadok kreatív és ambiciózus, mindenfelől összelopkodott, de legalább szépen kivitelezett érájára hajaz, inkább az egyre elborultabb és kisstílűbb késői időszakra. Kispénzes, unalmas, csúnya és szürke, Anderson részéről teljesen lelketlen és szétunt produkció*, amit Brian Blessed jól játszott lelkesedése és Sophie Ward jelenléte visz valamennyire előre. Nincs működő vetülete, sem a sztori, sem a prezentált kalandok és trükkök, sem a színészi játék, sem a filmezés minősége nem képvisel számottevő értéket. Nosztalgia-faktora van, ha az ember anno látta. Akinek csak a sorozatról vannak szép emlékei, annak kegyetlen gyomros lesz ez a másfél órányi alibi kínlódás.
Persze ’95-’98 körül, amikor az ember mindennapjaiban tényleg eseményszámba ment a délutáni műsorsávban a MacGyver, nagyon hatott volna, ezt egy pillanatig sem vitatnám. Most és itt… ehhez azért bizony rövid az élet.
*Mikor pár éve újranéztem pár epizódot a szériából, nagyon szemet szúrt, Anderson mennyire életunt, beletörődött, megfáradt volt a késői évadokban, túlzás nélkül egy mosoly nem tudott felszaladni az arcára – vagy ennyire látványosan meggyűlölte a sorozatot, vagy elfogyott a kezdetek kezdetén még ügyesen mímelt színészi képessége. De nézzünk csak rá az ide feltöltött plakátra: elhisszük erről az emberről, hogy szereti, amit csinál?
