Az Úr elveszti hitét az emberiségben, megelégeli bűneit. Gábriel arkangyal vezetésével leküldi a Földre az angyalok légióját, hogy pusztítsák el az emberi fajt. A mennybéli sereg azonban nem várt ellenállásba ütközik. Az emberiség egyetlen reménysége az új-mexikói sivatag egyik pihenőhelyén… [tovább]
Légió (Dominion 1.) (2010) 141★
Képek 15
Szereposztás
Kedvencelte 11
Várólistára tette 84
Kiemelt értékelések
Légió (2010) 58%
Öööö, hát ez tuti nem lesz kedvenc, és nagyon csalódott vagyok, Paul Bettany és Tyrese Gibson ennél sokkal többet tud, mint ebben a filmben. Paul ezerszer is jobb Vízióként, mint Mihályként. :/ Nuku elvárással kezdtem el a filmet, már nagyon kíváncsi voltam rá, de ez katasztrófa. XD Unalmas, és kevés izgalom, hiába lövöldöznek és robbantgatnak össze vissza. Az eleje azzal a spoiler Pedig volt benne pár klassz jelenet, de lehetett volna pörgősebb és izgalmas is. spoiler Gábriel és Mihály csatája lehetett volna jobb is. :/
Légió (2010) 58%
Hát, nem leszek népszerű ezzel a véleménnyel, szóval gyorsan meg is indoklom, én miért szerettem meg ezt a filmet, és miért várólistáztam azonnal a sorozatot, amit szerintem a tanulás mellékhatásait elkerülendő, a hétvégén önjutalmazás nevén el is kezdek nézni.
Adott egy egyáltalán nem egyszerű téma, egy apokalipszis, ami ötvözi a rengeteg bibliai párhuzamot a zombi feelinggel, és egy erős pszicho thrillerrel. Adott egy halom karakter, akik mindenek, csak makulátlanok nem… gyakorlatilag egyedül a „Józsefünk” az, aki tényleg egy tisztán jó ember, és tényleg egy önzetlen figura is marad annak ellenére, hogy a cselekmény során ahol lehet ott belerúgnak. Charlie karaktere távolabb nem is állhatna egy Máriától, Audrey gyakorlatilag egy tinilány, aki az egész helyzetből semmit nem ért, Sandra egy idióta, Bob pedig szerethető, és fejlődik is valamennyit, de ő is megmarad abszolút antihősnek. Az egész történet erejét az adja, hogy van nagyjából tíz emberünk összezárva, egy apokalipszis közepén, csak egymásra támaszkodhatnának, mégis egymás vérét szívják… hirtelen nem is annyira érthetetlen, egyáltalán miért is történik minden. Kiábrándítóak a konfliktusaik, az egymáshoz való viszonyuk, és csak néha, egy-egy önfeláldozó döntésben nyilvánul meg az a jó, amiért a főszereplő nem adja fel az egész történet folyamán.
És hát, abszolút főhős-centrikus történet, mert Mihály karaktere viszi az egészet a hátán. Paul Bettany-t eleve kiváló színésznek tartom, és végtelenül szerethetően formálja meg ezt a figurát. Nulla benne a naivitás, tökéletesen tisztában van az őt körülvevők sötétségével, de mégis mindenhol képes meglátni azt a halvány reményt, és belekapaszkodni. Gábriel harcias, kötelességtudó figurájával szemben őt tényleg angyalként jelenítik meg, aki vezetni és segíteni akarja az embereket, és mindamellett, hogy megérthető és szerethető figura, van egy stílusa is (a harcjelenetei kimondottan menőre sikerültek, jól ötvözik benne géppuskás zombiapokalipszis stílust a klasszikus verekedős-közelharcos hangulattal).
Az egésznek van egy sötét világa, és egy elgondolkodtató üzenete, a nyilvánvaló abszurditások, és némely gagyibb elemek mellett. Messze nem olyan rossz film, mint a százaléka, úgyhogy én meglesem a sorozatot is, ez pedig szerintem újranézős is lesz.
Elemzésem a filmről és a folytatásáról:
https://todaywiggin.blogspot.com/2020/12/avagy-boldog-k…
Légió (2010) 58%
Az a jó a rossz filmekben, hogy cafatokra lehet szedni, hogy miért rossz. De ez annyira rossz, hogy szét sem akarom szedni. Egyébként meg jó lenne, ha ott lenne a vígjáték címke. De nincs ott. Miért? Ezt tényleg komolyan gondolták? Tetkós Misi bohóckodik a cápafogúakkal, míg jön Gabi a film vége felé és verekednek egy nagyot. Közben egy terhes nő megszül. Ennyi.
A jégkrémautós fickó jó volt, meg néha röhögtem (nem tudom min) és a zene is egész jó volt (azt hiszem). 3 csillagot odanyomok, mert nem vagyok gonosz (muhaha).
Légió (2010) 58%
A jóképű páncélos angyalok és Dennis Quaid beszólásai kapnak három csillagot. Minden mást gyorsan el is felejtek. spoiler
Légió (2010) 58%
Nem nyert meg a film, bár Paul Bettany karaktere nagyon hasonlított a Pap – Háború a vámpírok ellen című filmbeli karakterére.
Amúgy nézhető volt, de semmi nagy cucc.
Légió (2010) 58%
Hm, azt hiszem már az is része az eljövendő apokalipszisnek, hogy ez a film elkészült. :D
Ejjj, nem is tudom miért néztem végig. Egy dolgot magyarázzon meg nekem valaki (bár lehet, hogy a kezdéskor mondták, csak pár percről lemaradtam az elején): miért nem tudták az angyalok spoiler Bőven lett volna rá lehetőség. Gagyi.
Légió (2010) 58%
Ez a film jó is lehetett volna, ha soha nem készül el. Az emberiségnek legalább szívességet tettek volna vele.
Légió (2010) 58%
Az elején még nagyon izgalmasnak tűnt, aztán átment egy gagyi horrorba. A sztori számomra érhetetlen katyvasz volt. Egyszer végigszenvedtem, többet nem ér.
Légió (2010) 58%
Azt hiszem ez olyan film, amit a színészek a betevő falatért, vagy szerződési kötelezettség miatt csinálnak…
Légió (2010) 58%
Meg kell hagyni, nem a legjobb film, amit valaha láttam, de azért annyira nem is rossz, mint amennyire le van értékelve.
Kicsit Terminator feelingje van, csak robotok helyett itt angyal-zombik tetszelegnek a gonoszok színeiben.
Népszerű idézetek
Bob: Én nem is hiszek Istenben!
Mihály: Ő sem nagyon hisz magában. Ami azt illeti, eléggé kiábrándult az egészből.
Légió (2010) 58%
Percy: Ha egy nap úgy adódna, hogy nem ébredsz fel, ha úgy adódna, hogy ez volt az utolsó napod a földön, mondd, büszke lennél arra, amit eddig tettél? Mert ha nem, kezdhetsz mindent jóvá tenni.
Légió (2010) 58%
Mihály: Mikor az Úr az embert választotta szeretete tárgyául, én voltam az első, aki meghajolt a döntése előtt. A szeretetem, a hitem az emberben akkora volt, mint az övé. Láttam, ahogy eltékozoljátok ezt az ajándékot, láttam, hogy ölitek egymást kapzsiságból, hogy háborúztok földért és kőért vagy régi könyvek igazáért, és ebben a szörnyű sötétségben még láttam olyanokat, akik nem törtek meg. Még láttam olyanokat, akik nem adták fel, akkor sem, amikor minden remény elveszett.
Légió (2010) 58%
Charlie: Gyerekként anyám minden este figyelmeztetett, hogy tárjam fel a szívem az Úr előtt, mert ő jóságos, könyörületes és igazságos. Minden megváltozott pár évvel később, mikor apám elhagyott minket, és anyám egyedül nevelt fel az öcsémmel együtt egy kis faluban a Mohabe sivatag szélén. Soha többé nem beszélt könyörületes Istenről. Csak egy jövendölést emlegetett, arról a korról, mikor a világ sötétségbe borul, és döntés születik az emberiség sorsáról. Egy este minden bátorságomat összeszedtem, és megkérdeztem anyámat, miért változott meg az Isten? És miért haragszik olyan nagyon gyermekeire? „Nem tudom”, mondta, és megigazította a takarómat. Talán csak belefáradt a sok hazugságba.
(első/utolsó mondatok)
Légió (2010) 58%
Jeep: Várjunk, te honnan tudsz ennyit róluk?
Mihály: Tegnap estig az ő oldalukon álltam.
Bob: Persze, nyilván. Tegnap még én is Mikulás voltam.
Légió (2010) 58%
Mihály: Tizenöt éves korodban apád elment otthonról és otthagyta anyádat. Öt évet áldoztál a fiatalságodból, hogy apádat hazavezesd. Szeretsz egy nőt, aki más gyermekét várja, és jól tudod, ő sosem szeret majd úgy, ahogy te őt, a szerelmed mégsem önző. Te, Jeep. Te vagy az oka, hogy én még tudok hinni.
Légió (2010) 58%
Mihály: A helyzet az, hogy engem marhára nem érdekel, miben hisznek.
Légió (2010) 58%
Bob: Még egy lépés és szitává lyuggatlak!
Mihály: Minden vendéget így fogadsz?
Légió (2010) 58%
You gave him, what he asked for. I gave him, what he needed.
Légió (2010) 58%
Folytatása
Összehasonlítás |