A gyönyörű régészlány, különc milliomos-csemete és képzett harcos Lara Croft egy éjszaka furcsa ketyegésre lesz figyelmes. Rövid keresés után egy különös órát talál a kastély egyik titkos szobájában. Az órát még édesapja rejtette el a halála előtt, aki egy levelet is írt Larának, melyben kéri,… [tovább]
Kedvencelte 28
Várólistára tette 62
Kiemelt értékelések
Jól esett újranézni. :) A játékot is szerettem, és szerintem ez egy korrekt adaptáció, se nem több, se nem kevesebb, pont olyan, amilyennek lennie kell. Senki ne számtson mély drámára. Ez a film kikapcsol és szórakoztat. Hagyjuk a gondolkodást más alkotásokra :)
Nem volt rossz film. Most az egyszer néztem végig a filmet, és tetszett. Izgalmas volt, és jók voltak a szereplők is. :-)
Minden túlzása ellenére ez egy egész jó akciófilm a 2000-es évek elejéről. Az akciók jók, van történet, ami eléri, hogy végig érdekeljen.
Lara sincs még annyira túltolva, bár itt is akadt pár vagánynak feltüntetett jelenete.
Egyedül az effektek nem öregedtek túl jól.
Az a helyzet, hogy nekem csak 2001-ben lett számítógépem, életemben először, és az első játék, amit egy barátom írt ki nekem, a Tomb Raider III volt.
Az a helyzet, hogy 2001-től kezdve folyamatosan Lara Croft akarok lenni.
Nem tudom, mire ültünk be éppen a moziba, amikor életemben először megláttam a Tomb Raider előzetesét, de onnantól kezdve nem érdekelt az adott film. Angelina Jolie-nál jobb Lara Croftot nem is találhattak volna – egy játékmodell sem ér még a nyomába sem, azóta sem. Nekem Lara, ha nem éppen a számítógépen van, akkor AJ-ként rohangál. Ilyen tökéletes párosítást – a kedvenc karakteremet az egyik kedvenc színésznőmmel – nem tudok még egyet mondani.
A film persze jóval kevésbé szövevényes, mint a játék, és pont annyira hihetetlen – felszisszennék, ha akárkit terepjáróstul ledobnának Angkorban, HA az nem Lara Croft volna –, ami valszeg azoknak, akik semmiféle kényszert nem éreznek, hogy Lara Croft nevének puszta említésére swan dive-oljanak egy rohadékmagas vízesés tetejéről, miközben a főcímzenét dúdolják (mellesleg ez az egyik csengőhangom…), nem emelik ki az Indiana Jones-féle kalandfilmek közül, de én végzetesen és totálisan elfogult vagyok. És megnézem minden évben.
Túúú, túútútúúú, túútútúúú tú-túú-tútúú!
Na akkor folytatom is a 2017-es várólistám csökkentését :D Biztos láttam jeleneteket ebből meg a folytatásból is anno a tv-ben, de az egészet szerintem sosem néztem meg.
Egyértelműen nem fogja megváltani a világot, egyszernézős kis esti kikapcsolódás egyszerű és kiszámítható történettel. amiben Jorah Mormont visszaakar menni az időben, hogy legyen esélye Daenerysnél
Voltak persze izgalmasabb akciójelenetek, bár korát tekintve voltak megmosolyogtató darabok is :D
Ian Glen remek volt, Daniel Craig karakterét viszont feleslegesnek tartottam. Angelina Jolienak meg maradjunk annyiban, hogy nem a lehengerlő alakítása a legjobb ebben a filmben xD
Végezetül egy kérdés: mi a fenék voltak ezek a spoiler? xD
Legnagyobb sajnálatomra a film nagyon hatásvadász. Magyarázza el nekem, hogy a film eleje hogyan kapcsolódik a történethez? spoiler Ráadásul a film úgy tett, mintha megmutatná Angelina Jolie a női bájait, de mégsem: zuhanyzás közben vagy egy percig csak a fejét mutogatták, majd zuhanyból kijövet, mikor ledobja magáról a törülközőt még a popsiját se mutatták meg. Köszönöm még egy jelenet, melynek nem sok értelme volt.
Kapásból megismerjük a főhős ellenlábasait, és megtudjuk mi a céljuk. spoiler Oké, ez még alapjában véve egész jó, úgy voltam vele, hogy még bármi kisülhet belőle.
Amikor Lara egy aukcióra besétál, akkor már nem egyszerűen lazán besétál, az már vonulás xD. Szóval Lara nagyon kemény, gazdag spoiler, és műtárgy szakértő. Biztos nem spilázták kicsit túl?
Az apa-lánya kapcsolat a filmben nekem nagyon nem jött át, elég bénára sikerült (a filmben Jolie tényleges apja játszott, mint utána olvastam, ekkor már a kapcsolatuk erősen megromlott, ennek javítására kíséreltek meg egy filmben játszani, de a film után nem sokkal véglegesen megromlott kettőjük viszonya).
Daniel Craig, mint spoiler semmilyen hatással nem volt rám, igazából nem is tudom mi funkciója volt a filmben, miért tették bele. Jah igen, azért spoiler Powell spoiler okosnak és végtelenül nyugodtnak kellene lennie (legalábbis a film szerint), de leginkább jellegtelen.
Elérkezik a film a második, és egyben utolsó előtti harci jelenetéhez, amit ugyan kicsit megspékeltek, akkor sem olyan jó, mint azt gondolták. spoiler
Komolyan keresnem kell benne olyat, amit tudok értékelni. spoiler
Sikerült a misztikus b*romságot is behozni a filmbe, amit ki-ki eldönt személy szerint, hogy a játékok fényében neki bejön vagy sem, de én inkább tartózkodom tőle a film kapcsán. spoiler
A film végére már megint gizdára vették a figurát, ugyanis ha olyan hideg van, hogy mindenki kabátot visel, akkor Lara nyomathatja topban, ugye?
A film végén akkora, de akkora logikai baki van, hogy nem tudok napirendre térni felette! Komolyan, hogy lehet az embert ennyire hülyének nézni? Ezt hogy merte így beletenni a rendező?! Na, vázoljuk: spoiler
Túlmisztifikált, egydimenziós karakterek, béna megoldások, jó alapötlet, vadászni kell benne az értékelhető dolgokat.
Nem is értem, hogy én ezt a filmet miért nem láttam korábban. Van benne titkos társaság, misztikus ereklye, igazi kincsvadászat, ráadásul nő a főszereplő – szóval pont olyasmi, amit szeretek. Örülök, hogy a tavalyi Lara Croft felhívta erre a figyelmem :)
Ugyan érződik a filmen, hogy mikor készült, és nekem Angelina Jolie egy-két mozdulata kicsit mű volt, de az egész film jó kikapcsolódás volt és abszolút többször nézhető. Szerintem, ha akkor látom, amikor először kijött a produkció, akkor biztos kedvenc lett volna.
Számomra Lara Croft karaktere teljesen összeforrt Angelina Jolie arcával. Olyan vagány,kemény nő. Mondjuk ezért sem értem az elején azt a fürdős jelenetet, mert nekem nem az volt hogy hűű de szép, sexy, hanem az hogy basszus egyáltalán nem vonzó amit csinál. (Lehet az a baj, hogy nem én voltam ott a célcsoport?)
A filmnek eléggé sok hibája van, ami engem zavar, főleg a történet kidolgozatlansága. És így évekkel később újranézve meg kell állapítanom, hogy már untam is, nem tudta úgy fenntartani az érdeklődésem mint annak idején.
Nem Angelina Jolie hibája, hogy ez a film nem lett olyan jó, mint amennyire lehetett volna, szerintem ő nagyon jól alakította a szerepét.
Csak a szokásos keressünk ereklyét, mentsük meg a világot, egyedül egy hadsereg ellen..
Persze izgalmas és látványos, és humora is van.
Nem a mondanivalójukért nézzük az ilyen filmeket.
Népszerű idézetek
Lásd a világot egy homokszemben,
A mennyországot kis virágban.
Őrizd a végtelent két kezedben,
Az örökkévalót egy órában.
Folytatása
Összehasonlítás |