A sorozat egy átlagos tinédzser, Jenna kínosnak induló kalandjait meséli el, aki szerencsétlen karambolja után több kilónyi gipsszel tér vissza a suliba, ahol az osztálytársai rögtön hálószobai balesetről kezdenek el suttogni.
Jenna azonnal a rosszakarók céltáblájává válik, azonban sajátos… [tovább]
Kínos (2011–2016) 122★
Képek 11
Szereposztás
Kedvencelte 47
Várólistára tette 111
Kiemelt értékelések
Azt hiszem, mondhatom, hogy szeretem ezt a sorozatot, de a kedvenctől azért messze van. Az első pár évad nagyon jó volt, és bár a tipikus „Awkward – hangulat” megmaradt a végéig, egy idő után már egyszerűen untatott ez a „se veled, se nélküled” kapcsolat Jenna és Matty között.
Fura, hogy pont Jenna az, akit a szereplők közül a legkevésbé kedveltem. Döntésképtelen, mindig mindent túlmagyaráz, állandóan megcsalja azt akivel éppen együtt van, az idióta arckifejezéseitől pedig a hajamat téptem.
Az 5. évad végén spoiler
Szóóóval, ahogy szerintem látni lehet, néha dühöngtem egy jót, és bizony sokszor felpofoztam volna Jennát (főleg a drogos időszakában..), de közben rengeteget nevettem a kínos szitukon, együtt izgultam a szereplőkkel. Furcsa, hogy a végére a kedvencem Sadie lett, pedig az elején őt utáltam a legjobban. :)
Bár a lezárás nekem nem tetszett, mert nem volt teljesen egyértelmű, hogy most akkor mivan, azért hiányozni fog a sorozat.
Btw, Ming hova a fenébe tűnt? O_o
Nagyon gyorsan bedaráltam, nagyon jól kikapcsol és szórakoztat. persze mikor nem húz fel:D Addig a pontig, amíg gimibe jártam, nagyon tetszett, bár azért ott is voltak érdekes dolgok. A harmadik évadban Jenna elérte a molypontot, és ha nem nyugtatnak meg, hogy hamar vége lesz ennek az időszakának, lehet hagytam volna az egészet. És időnként kicsit sok volt a Matty-Jenna dráma, de mégis szerettem nézni. Bírtam Sadie szókimondóságát, és Tamarát is. Sőt, Valt is egy darabig, voltak egyedi szereplők.
Majd jött az egyetem, mármint az utána lévő rész. És mélyrepülésbe kezdett a sorozat. Lényegében nem változtak, és rettentően zavarni kezdett a karakterek éretlensége. De azért láttam már rosszabbat is. :D
Aranyos sorozat. Nem azt mondom, hogy megváltja a világot, de jól nyúl ehhez az egész kamaszos témakörhöz, a szereplők a maguk nemében szerethetőek, a konfliktusok néha életszagúak is (néha meg rettenetesen nem), a narrálást meg amúgy is szeretem.
Sajnálom, mert vannak olyan részek is, ahol mintha a karakterek versenyeznének, hogy melyikük az idegesítőbb, de legalább senki sem tökéletes.
Rettenetesen hiányozni fog.
Igaz, már május végén láttam az utolsó, befejező részt, de ettől függetlenül ott van bennem az űr. Nem volt világmegváltó sorozat, mégis az egyik nagy kedvencem volt. Emlékszem, hogy mielőtt megkaptam volna a saját laptopomat, a TV-ben hányszor néztem meg az ismétléseket. Az első három évadot minimum 5-ször láttam, ha nem többször. :D
A vége fele néha nem volt valami izgalmas, ettől elvonatkoztatva viszont mindig izgalommal vártam a folytatást. Az endgame viszont maximálisan várakozáson felül teljesített, nem voltam száz százalékig biztos benne, hogy így fog alakulni. Persze természetesen nagyon örültem neki. :) Igaz, kicsit olyan befejezetlennek éreztem, pár nyitott kérdéssel, de ez nem változtat azon, mennyire a szívembe zártam az összes szereplővel együtt a történetet.
Nagyon cuki sorozat :) Az 5. évad második fele mondjuk már nagyon nem kellett volna, mert a végkifejlet nagyjából nem változott.
Kedvenc szereplők: Collin és Theo♥
Kész, ennyi. Elegem lett. De végre befejeztem, az összes nyomorult részt megnéztem és egy életre elég drámát kaptam, köszönöm szépen!
Jenna az őrületbe kergetett, de ennek ellenére akadtak olyan pillanatok, amikor jókat nevettem a sorozat nézés közben. Viszont 5 évadnyi Jenna Hamilton és Pallos Hills meg Pallos High túl sok is volt nekem. Annyira untam már, hogy hetente változtatja meg Jenna a gondolatait/érzéseit/cselekedeteit, nem mellesleg a pasijait, főleg Mattyt. Állandóan Matty. Ennek a csajnak valami berögződése van vagy nem tudom de istenem!!! Ha mindketten szeretitek egymást mi a francért nem tudtok együtt lenni már az elejétől fogva? De tényleg. Annyira kiakasztó volt azt nézni, hogy 5 évadon keresztül (ami a sorozatban több mint 3 év kb) nem tudta Jenna, hogy mit akar, ki ő, kit akar és kit szeret. Ahhhh, megőrjített. Kiváltképp a 3. évadban, na akkor le tudtam volna ütni, amiért olyan hülye volt de mindegy. A lényeg, hogy egyszer megnézni nem olyan kegyetlen, de egyben sok szerintem. Az első két évad még egész jó volt…na de ami azután volt az már eléggé kusza. A harmadik évadot úgy kb egészében kihagytam volna, a negyedik elment, az ötödikről meg már nem is írok semmit.
Mindenesetre nekem remek példa arra, hogy milyen nem akarok lenni és milyen hibákat nem akarok elkövetni.
Az első három évad szerintem tök jó volt, de aztán lejtmenetbe ment, és a Jenna-Matty dráma, ami az elején még aranyos volt, idegesítőbe ment át. Örülök a végének, de azért messze sokkal tovább el lett ez húzva, mint kellett volna.
Imádtam ezt a sorozatot! Úgy érzem életem legjobban passzoló szakaszában kezdtem el nézni. Ez az állandó kibékülés, szakítás az én elmúlt 1 évemre hasonlít és annyira jó volt.
Ráadásul valahogy én nem rajongók a sitcomokért, vígjátékokért. Egyet -egyet néha megnézek de nem jellemző, viszont ezen nagyon sokszor jókat nevettem.
Szerintem az 5.évad már nem kellett volna, csak húzzák az egészet a végtelenségig, de ennek ellenére az első négyet imádtam.
Népszerű idézetek
Milyen akarok lenni?
Szenvedtem,hogy kitaláljam, mit is írjak. Ezért inkább nem gondolkodom rajta.
Bemeséltem magamnak,hogy nem tudom milyen akarok lenni. De egyszer csak rájöttem,hogy az orrom előtt van a válasz.
Olyan akarok lenni, aki képes megbocsájtani. Olyan, akinek fontosabb mások sorsa, mint a sajátja. Olyan, aki képes az őszinte beszédre. Olyan, aki a fontos dolgokért hajlandó bármit feladni. Olyan, aki mindenkiben meglátja a jót. Olyan, aki képes az igaz barátságra. Olyan, aki mindig igyekszik jobb ember lenni. Olyan, aki tanul a saját hibáiból. Azt hiszem, olyan akarok lenni, aki ezeket mind egyesíti magában, hogy végre az a lány lehessek, akinek nem kell egy fiú a boldogsághoz, és akkor végre egyedül is jól érzem majd magam.