Kék Valentin (2010) 74% 150★

Azt hittem, sosem lesz vége. Egyszerre untam szét a fejem és utáltam a karaktereket. Azt kérdeztem magamban: most komolyan ezt a szánalmas vergődést kell nézzem közel 2 órán keresztül? 2 (!) órán keresztül, miközben már a film legelején is sikít a „vászonról”, hogy ez a két ember marhára nem illik össze?… Hát, most komolyan, kellett ez nekem?…
Bevallom, mazo vagyok. Szeretem magam időnként megkínozni – ilyen formában legalábbis, hátha tesz hozzám valami újat az alkotás, és, hogy esetleg fel bírom fogni az átlagemberek – szerintem nem kicsit ostoba – párválasztási szokásait. És, most nyers leszek és őszinte, amiért mindenkitől elnézést kérek, de hát ugye nem vagyunk egyformák.
Először is: sosem értettem, hogy az ilyen rapid ismerkedések miért jók. Meglátsz egy random embert, és odamész bohóckodni neki, csak mert „cuki a pofija”. ??! Aztán, a másik oldal: hogy lehet komolyan venni egy ilyen pasit? És egy ilyen szitut? Számomra szörnyen nyomasztó, amikor valaki nyíltan nyomul. Az ott ássa el magát nálam egy életre. Aztán megy a csodálkozás, hogy de hát jaj, már nem szeretsz, már nem szeretlek, miért jöttünk mi össze egyáltalán, utállak, te szemét állat… -.-" Ez addig mind „szép és jó”, amíg az ember felelősség nélkül pazarolhatja az idejét kísérletezgetésre (- nézőpont kérdése, számomra nincs pazarlás, inkább várok hónapokat, éveket valakire, aki tényleg meg is érdemli, semmint 1-2 óra alatt már az ágyában kössek ki, azt se tudva, mi fán terem csórikám -), de amikor ott egy gyerek is, az már baromira nem mindegy. És, ha már itt tartunk, számomra ez is hatalmas rejtély: a legtöbb nő oly könnyedén szül bármelyik pasinak, s oly könnyedén mond igent / megy hozzá bárkihez feleségül, ha egyszer valaki megkéri a kezét… Ez biztos valami női egócirógató dolog lehet, ami nélkül nem nő a nő, nem eredményt elért a nő, nem felnőtt nő a nő, vagy mit tudom én… Bárhogy is, szerintem a házasság – ha már muszáj – igenis legyen ezerszer átgondolt és értelmes alapokon nyugvó döntés. Olyannal, akivel nem csak ökörködni lehet. Aztán. A gyerek még ennél is kínosabb téma. Attól, ha egy pasival te jól elvagy, még nem jelenti azt, hogy apának is alkalmas. Én baromira nem láttam Goslingot apaalapanyagnak, de még csak férjnek valónak se… Az a másik csávó pedig még nála is rosszabb volt. Fúj.
A szexjelenetektől rosszul voltam. Nem a prűdség okán, hanem egyszerűen ez a két pasi… Egyéni szocproblem, de engem taszítanak az ilyen műmájerek fizikailag. Lehet röhögni, de amikor először megjelent a filmben a lány apja, én ott kaptam fel a tekintetem. :D Igen, még csövekkel az orrában is sokkal vonzóbb volt, mint ezek a… Öhm.
A karakterek. Ahogy már említettem, végtelenül idegesítettek. Ostobák, felelőtlenek. Nem tudtam őket sajnálni, végig az járt a fejemben, hogy mit nyavalyogsz, te főzted, hát edd is meg. A csaj nemes egyszerűséggel idióta kislányként viselkedik – lásd (nem)védekezés… Aztán, mikor nagyikája meg ott méltatja, milyen helyes, okos lány, azt hittem, lefejelem az asztalt. Tipikus példája annak, mikor a család teljesen más embert lát, mint aki valójában velük / köztük él. Ez a kép lehet jobb, és lehet rosszabb, mint a valóság. Egyik sem szerencsés. Na mindegy. Cindy itt vágta el magát nálam. Meg a nőgyógyásznál, amikor megválaszolta a bizonyos kérdéseket. Nem mondom, hogy az ember nem csinál hülyeségeket élete során. De ennyire korán kezdeni, és ennyiszer?… És, még ezek után is akad esemény… Hát, most komolyan. Innentől már hadd ne érdekeljen, mi zajlik a két kis combikája között…
A csávó. Nem az a túl komolyan vehető típus. Nem értem, hogy lehetett egyáltalán hozzámenni. A gyerekre meg legalább volt egyfajta magyarázat… Pff. (De a nevelési módszerével se voltam maradéktalanul elégedett, a reggelizős jelenetnél pedig majdnem elhánytam magam. :S)
Rengeteg gondolat szaladgált a fejemben, miközben pörögtek a képkockák, talán jobban jártam volna, ha jegyzetelek, mert így csak csapongok, s biztos vagyok benne, hogy még nagyon sok gondolat maradt beragadva a fejembe… Mindenesetre ez valóban nem az én filmem. És közelebb sem tudta hozni hozzám ezeket a szerencsétlen ostobákat. Legalább tett volna rá kísérletet ez a film, de nem, csak rátette utálatomra a koronát Dean viselkedésével a végén. spoiler Meg ez a gyerekes, gyűlölködős szarság, amit levágnak, már bocsánat. Ezek hiába házasok, hiába szülők, csak nagyra nőtt gyerekek. És hány ilyen van még, hány ilyen meggondolatlan ember köti össze az életét, meg vállal gyereket erre az amúgy is elcseszett világra?… *TapsTaps*
Csoda, ha az embernek ezek után a szaporodástól is mélységesen elmegy a kedve?…

Mostanában, sőt szinte mindig rózsaszín ködbe burkolózó romantikus filmek szivárognak mindenhonnan, s közben minden alkotó megfeledkezik arról, hogy a szerelem nagyon ritkán tökéletes. Inkább törékeny, múlandó és fájdalmas. A problémák pedig nem oldódnak meg egy csapásra. A Blue Valentine pont erről szól.
A szerelmen, a reményen, a kétségbeesésen, az elhatározáson keresztül, a fásultságon, a küzdelmen, a reménytelenségen, a csalódáson át a végső elhatározásig. Egy kapcsolat születésétől a haláláig.
Hihetetlenül hiteles az egész, teljesen valószerű. Torokszorító és könnyfakasztó, ahogy a szerelmet megmérgezik a negatív dolgok. S egyre jobban látni lehet, hogy már csak a szeretet, a ragaszkodás és a megszokás az, ami együtt tartja őket. Szépen lassan tudunk meg mindent, a jelen és a múlt között ugrálva, de egyáltalán nem zavaróan.
Elgondolkodtató és fájdalmas gondolatokat ébresztett bennem a film. Hogy vajon min csúszhat el egy kapcsolat? Meg lehet egyáltalán menteni? És érdemes egyáltalán?
Biztos vagyok benne hogy elkerülhető a szétválás, de minden kapcsolatban vannak mélypontok. Aki azt mondja nincsen, az hazudik. De vajon két egymástól teljesen különböző életcéllal rendelkező embernek lehet e hosszú távon boldog jövője?
A film nem ad rá választ, ezt mi tapasztaljuk meg majd az életünk során, csupán a kérdések felhozásában segít.
Nem éppen romantikus estére való, de azt mondom érdemes megnézni s elgondolkodni ezeken.

Ez a film nagyon szíven ütött és rendkívül elgondolkodtató a párkapcsolatokat illetően. Ilyen a valóság minden giccs és manírok nélkül, mindenki megtalálhatja magát benne legalább egy kicsit. Az időben való ugrálás is telitalálat volt, mert jól érzékelteti egy folyamat (szerelem) elejét és végét. A színészek is nagyszerűek, Ryan és Michelle nálam képzeletbeli Oscart kapott.

Fúúú… ezt így alapból tudtam, hogy nem nekem való, csak régebben gondoltam gyűjtöm a Gosling strigulákat, így került a „gyűjteményembe” ez is. Csak aztán megrekedtem még azokkal a Gosling filmekkel is, amik valamicskét érdekeltek, szóval… X,)

Most viszont kellett valami gépezés mellé, amire nem kell figyelni és nem feliratos. Mostanában bármit néznék vagy feliratos, vagy nem szinkronos, de felirat sincs hozzá… =_=

A lényeg, örülök, hogy gépezés mellett „néztem”, mert ez még így is fájdalmas volt… =_="
Csak hát szeretem magam kínozni… X,)
Viszont nálunk is ez megy, sőt, még ezebb. Annyi különbséggel, hogy szüleim utálják egymást, apám mégse hajlandó válni. Pedig ki tudja mennyivel jobb életünk lett volna, ha legalább akkoriban elválnak végre, mikor annyi voltam, mint itt a kislány.
De legjobb lett volna, ha soha össze se találkoznak.
Úgyhogy talán ezért is, de itt is, első perctől lehetett tudni, hogy mi lesz a vége. Ezért is akasztgattam a szemeim már a legelején. Hogy ezt nézzem/halljam/szenvedjem végig majd 2 órán keresztül? X(

Viszont meg kell hagyni a hangulatot jól visszaadták. Azt a fullasztó xart, amitől menekülnél, de bele vagy ragadva… csak a csaj túl sokáig bírta. Mindig azt vártam, mikor üvölti el magát, mikor roppannak össze az idegei, de semmi… :s Én már elején, az ágyban leüvöltöttem volna a fejüket. Lehet amúgy azzal jobban is jártak volna. De ez a teszetoszaság… mh… =_=

Annyiból amúgy tudom ajánlani, hogy hátha aki megnézi, okul belőle. 1000x inkább 2 óra ebből, mint évek, évtizedek, vagy akár egy egész élet…. :/

A párommal terveztük megnézni egy összebújós estén, hát ez a film nem jó erre :( Nekem annyira nem is tetszett, túl szomorú, se füle se farka. De azért Ryan Gosling, mhhh (sajnos a félmeztelen jeleneteinél küzdenem kellett, mert valaki rejtélyes módon eltakarta a szemem:D)

Az egyik legjobb párkapcsolati dráma.

Ez a film bittersweet. És ennyit szeretnék csak mondani.

Annak ellenére jelentem ki, hogy kedvenc, hogy nem akarom újra megnézni, talán bele is halnék. De azt sem állíthatom, hogy nem inspirál a fájdalom, vagy a felismerés. Szörnyen fáj ez a film. Most. De ha a terveim megvalósulnak és utána megnézem újra, valószínűleg már erősíteni fog.

Depresszió. Reménytelenség. Ez gonoszság.:(

Ez a film arról szól, hogy egy szerelmes pár, hogy hidegül el egymástól… Az elapötlet nem is olyan rossz. De a megvalóstás valahogy nagyon nem jött össze. Nekem kicsit összecsapott volt!