Kedves ellenségem (1985) 78% 65★

A Kedves ellenségem, egy számomra nagyon kedves filmes alkotás!
A 80-as 90-es években voltam abban az életkorban, amikor kialakult a filmes ízlésem. Star Wars, Indiana Jones, Alien stb. és sok más film mellett ez az alkotás is meghatározta az én filmes irányultságomat.
Számomra az a film, amiben idegen lények, űrhajók, űrcsaták vannak, a mai napig a kívánság listám élére kerülnek, és törekszem rá, hogy megnézem őket, aztán vagy mosolygok a végén vagy húzom a szám szélét.
1985-ben, miután Wolfgang Petersen A tengeralattjáróval a háborús film műfajában, a Végtelen történettel pedig a mese (akinek jobban tetszik fantasy) műfajában készített maradandót, leforgatta német-amerikai koprodukcióban ezt a nagyszerű sci-fi drámát. A film mondanivalója örök érvényű; egyrészt, amit nem ismersz, azt ne ítéld el látatlanban, illetve valaminek vagy valakinek a megítélése alaposabb megismerése után sokat változhat, bár talán ez nagyjából ugyanazt jelenti.
Amikor először láttam általános iskolás koromban nem ezen általam leírt tényezők miatt tetszett, inkább az érdekes lények, az űrjárműnek és űrcsaták, idegen planéták miatt szerettem meg. Most pedig mind a kettő miatt bírom. A maszkokon, trükkökön természetesen látszik a kor, de én ezzel már a nosztalgia faktor miatt sem foglalkozom, meg más miatt sem, amiről már sokat írtam. Ezek csak eszközök, melyek segítségével egy nagyszerű történetet meséltek el számunkra a film alkotói.
A forgatókönyvíró nagyon ügyes munkát végzet, mert aránylag kis mozgástere volt a kevés helyszín és szereplő alkalmazása miatt. A Kedves ellenségem egy színházi darab is lehetne, a mondanivalót a színpadon is kellően érdekes formában be lehetne mutatni, olyan kevés helyszínnel operál és így valósult meg egy igazi sci-fi dráma „kamara” darab.
Dennis Quaid talán a második legjobb alakítása ez a Wyatt Earp Doc Holliday szerepe után. A film elején „nagypofájú” vadászpilótaként teljesen másként gondolkodik, mint a film végén; az átélt tapasztalatokból tanul és okul, felfogása változik. Ezt szokták a karakter jellemfejlődésének nevezni.
Az ember és a drák kényszerű közös életük során nemcsak drámát kapunk, hanem néha mókát is, sok vicces jelenet miatt a film sokkal jobban élvezhető minden korosztály számára.
A film vége kissé giccsesnek is tekinthető, szerintem itt belefér és nekem így is tetszik.

Kismilliószor láttam gyerekként, nagyon tetszett.(Mindig rettegtem a gödör alján tanyázó lénytől. :) )
Igazán remek sci-fi, a műfaj rajongóinak mindenképp ajánlom.

A Star Trek: Különös új világok (2022–) 3/9. része kapcsán találkoztam a filmmel, és mivel előbbi nagyon tetszett, ezt is mielőbb pótolni akartam.

A leírás alapján egy aranyos, barátságos hangvételű gyerek sci-fire számítottam, és bár ez a vonal is határozottan jelen van a filmben (jól is áll neki), egyben társadalomkritika, gondolatébresztő is, ami mellett akadnak korhatáros elemek is.
Néhány debil megnyilvánulása mellett – ami valószínűleg a kor számlájára írható – a felvezetés is tetszett, a konfliktus és a környezet felvázolása, majd kicsit lassabb lett, én máshogy ábrázoltam volna a két idegen ismerkedését és összecsiszolását, de még jól elvoltam vele. Majd spoiler sokkal érdekesebb lett, ott már megkaptam azt, amit hiányoltam. spoiler
Nem lepődnék meg, ha a gender studiesban is felmerül a film, ahogyan állást foglal az angender/queer identitás mellett. Ezen kívül továbbá egy máig tartó háborús konfliktusra is utalt, amikor az elején a két ellenség vitázott egymással: az egyik előbb volt ott, a másik viszont legálisan, X viszont előbb támadott stb. Az emberiség irtja egymás, amióta világ a világ. Nekem egyébként kezdetektől a drakónok voltak szimpatikusabbak, mint az ember, és meg sem lepett, ahogy a végén bántak velük. Megint felmerült, hogy ki a valódi ellenség, ami inkább a kaiju-filmekben visszatérő elem, de kétségkívül itt is releváns kérdés.

spoiler

Nemrégiben olvastam el a novellát, ami alapján a film készült. Az írásmű is óriási élmény volt, de a film befejezése szebbre sikeredett. Ellenben a könyv katarzisa jobb volt. Ritkán írok ilyet, de két, egymástól egy ponton elkülönülő sztoriról van szó, amik egyformán jól sikerültek. Ez esetben pedig szükséges is volt az, hogy átírják a történetet, mivel a könyv jó része csak beszélgetés, filozofálgatás és túlélési praktika volt, ami a vásznon nem lett volna túlzottan izgalmas.