K: The Stage II. – Arousal of King (K: The Stage 2.) (2015) 100% 1★

Na, ezt megszerezni egy kisebb kálvária volt, de végülis csak sikerült rátennem a kezem és nagyon örültem neki.
A szereposztás lényegében ugyanaz, mint az első részben, a két különbség, hogy Suzuki Hiroki-t leváltotta Fushimiként a Lost Small Worldben is szereplő Anzai Shintaro, illetve Mikotót is már a harmadik részben szereplő Wada Masanari játssza. Bár nagyon jó volt az első csapat, örültem a változásnak, a két új színész azért le tudta körözni az elődeit.
Sokkal nagyobb változás a költségvetés – az első stage playben olyan szinten minimális a pénzük, hogy az már szinte vicces. Cosplay jellegű jelmezek, kissé igénytelen promó, minimális díszletek, kicsi színpad, nagyon kevés statiszta – olyan szinten kevés, hogy a női mellékszerepeket a főszereplő férfi színészek alakították. Ehhez képest az Arousal of Kingnél hatalmas a színpad, gyönyörű és igényes a fényjáték, a vetítés, nagy a stáb, ha van díszlet, az is kidolgozott, a promóképek is szépek, a jelmezek, a kellékek hitelesek és minőségiek. Alighanem valaki hozzávágott a csapathoz egy halom pénzt, és ők nem haboztak elkölteni. A hangulatot tartják, a zene továbbra is az anime számaival dolgozik – a főcímdal ezúttal a „Dark” c. OST volt, de azért a végére kapunk egy kis részletet az eredeti „Kings”-ből, és az egyik személyes kedvencemből, a „Requiem of Red”-ből is.
Matsuda Ryo továbbra is rászolgál a rengeteg főszerepre amit kap, mert ezt a darabot is viszi Shiróként – most már lényegében kettő helyett három karaktert játszik egyszerre, és nincs olyan, hogy ezek összecsúsznának, vagy nem működnének. spoiler
Aramaki Yoshihiko még mindig remek Kurou, a főszereplővel továbbra is jó csapatot alkotnak, és Neko aranyos mellettük, eleget bohóckodik, eleget piszkálja Kurou-t, de nem válik idegesítővé. Ez a trió korábban is működött, de erre a darabra már tényleg összeszoktak, sikerrel keltették életre az animéből megismert szereplőket.
Az első darabban erős változtatás volt, hogy Mikoto jóval hosszabb ideig maradt a cselekmény szerves része, csak a legvégén adta fel magát. Ennek megfelelően a fókusz inkább a klánokkal való kapcsolaton, a vezetői pozíción volt mind a kék, mind a vörös király esetében, ami visszagondolva jó ötlet, a nyilvánvaló logikai bakik ellenére. Viszont így nagyon gyorsan fel kellett építeni a dinamikájukat ebben a részben, lefesteni a nézőnek a kapcsolatukat, hogy a zárás megfelelően csapódjon le – és meglepően jó munkát végeztek. Mindkét színész odateszi magát, Wada Masanarit külön ki kell emelni, mert kinézetében is nagyon eltalálták, simán el lehet hinni, hogy ez egy huszonnégy éves fiú, miközben a játékából meg süt a kimerültség, látszik, hogy teszi tönkre a hatalom. Egy-két kisebb változtatást ugyan eszközölnek a finálén, amiknek egyrészt értem a koncepcióját, másrészt viszont sok problémám van velük (spoiler)
Fushimi és Misaki igazából a Lost Small Worldben mutatták meg, mit tudnak, de itt is remekül játszanak, és az a jelenet, mikor a Dresden flashbacknél ők az egerek, aranyat ér – nem tudom, kinek jutott eszébe, de jó ötlet volt. Kusanagi és Awashima is szuperek, és továbbra is értékelem, hogy Awashimát nem degradáljuk le fanservice szintre – sokkal professzionálisabb és hitelesebb úgy, hogy hosszabb a szoknyája, és rendesen begombolja az egyenruháját.
Összességében, ha nem is annyira jó, mint a Lost Small World, de remek adaptáció, ami egyrészt kiválóan folytatta az első részt, másrészt törekedett rá, hogy kijavítsa a hibáit, és szerintem ez zömében sikerült is. Élvezetes két óra, az anime rajongóinak mindenképp ajánlott.