Jupiter hagyatéka (Millarworld 1.) (2021–2021) 53

Jupiter’s Legacy
56' · amerikai · akció, kaland, dráma, sorozat
1 évad · 8 rész

Ők a szuperhősök első nemzedéke. De miközben átadják a stafétát gyermekeiknek, a feszültség egyre csak nő, a régi szabályok már nem érvényesek.

Képek 8

Szereposztás

Meg SteedleJane
Anna AkanaRaikou
Tyrone BenskinWillie Smalls
Jess SalgueiroJacinda Dos Santos / Shockwave
Gracie DziennyRuby Red
Humberly GonzálezGrabriela Zavala / Neutrino
Morgan David JonesJack Hannigan / Frizsider
Tyler ManeFúzió
Ian QuinlanHutch
Josh DuhamelSheldon Sampson / Álomkép

További szereplők

Kedvencelte 2

Várólistára tette 71


Kiemelt értékelések

LoneWolf 

Az első pár rész után nem voltam benne biztos, hogy be akarom ezt fejezni, de mondom: „Nehogy már félbehagyjak egy 8 részes évadot!”, és bizony jól tettem, hogy a folytatása mellett döntöttem. Eleinte túl soknak, illetve céltalannak éreztem a családi drámát, főleg Chloe részéről, ami sajnos a végére sem változott, de a sorozat többi eleme minden szenvedésemért kárpótolt. Nem voltam ugyan kibékülve azzal sem, hogy két szálon fut a sztori, így vissza-vissza ugrálgatunk az időben, aztán csak ráéreztem az ízére, és olyan volt, mintha 2 évadot néznék egyszerre. A kezdetekről szóló fele kb. Verne Gyula és H.P. Lovecraft műveinek egyfajta érdekes elegye lett, ami talán még jobban is lekötött, mint a jelenben játszódó szakasz, mely leginkább a Watchmen-t juttatta eszembe a szuperhősök létének / tevékenységének etikai és filozófiai kérdéseivel. Utóbbit még igyekeztek földobni egy kis generációk közti különbségből adódó konfliktussal is, de ez már erősen felemásra sikeredett, főleg az említett Chloe szál miatt. Lassan építkező sorozat amúgy és meglepően kevés akciót láthatunk benne a műfajhoz képest, de a hangulata, a rejtélyek tálalása és a fordulatok engem végül teljesen magával ragadtak (Egy részük talán kiszámítható és nem is épp a legeredetibb, valahogy mégis működik és ezáltal érdekes tud maradni.), továbbá minőségileg is bőven a CW-s szériák fölött áll.
Ajánlom-e? Mindenképp. Akkor is, ha már eleged van a szuperhősökből, ha sosem elég belőlük, vagy szimplán nyitott maradtál még a témában, így esélyt adnál egy lebilincselő, se nem DC, se nem Marvel történetnek, ezt bizony a kis hibáival együtt is látnod kell.
(Bővebb, és persze spoilerektől áztatott véleményért olvassátok a részekhez írt külön értékelőim.)

Kemiviki 

Ez egy nagyon erős közepes, de ha elfogultan nézem akkor pedig egy mocskosul jó sorozat lett. És megint egy olyan sorozatot kaszáltak ami megérdemelt volna még legalább egy évadot.
A történet szerintem érdekes, és maga a világ is az. Tetszett a két idősíkon folyó történet vezetés, bár nekem a múlt sokkal jobban bejött. Jó volt látni az elsők és a fiatalok közötti vélemény különbség kiéleződését. Érdekes volt Shelly és Brandon apa-fiú kapcsolata és nagyon vártam mikor fog spoiler .
A karakterek érdekesek és szerethetőek, na jó a szerethető listán azért vannak kivételek mint mondjuk Chloe. Ha kihagyták volna a történetből rögtön 10 csillagot kapott volna. Túl sok volt vele a dráma, az értelmetlen hiszti.
Oké persze elismerem hogy vannak hibái is bőven. Nem fejt ki sok mindent, sőt még a címet sem magyarázza meg. Az sincs tisztázva kinek milyen képessége van, vagy hogy lett ennyi szuper kölyök mikor csak páran kaptak képességet alapból. Ki vagy mi írta a kódexet, és azon kívül hogy ne ölj van e benne más.
De George <3 Kész elvesztem :D

S_Bíborka 

Sok minden történt amit nem tudtak megmagyarázni, és sajnálom, hogy nem is folytatják. (Netflix…shame.) Az eredettörténet fantasztikus volt, a szereplők a helyükön voltak. A legtöbb emberrel ellentétben nekem még Chloe karaktere is tökéletes volt úgy ahogy van. Bár nem hittem volna, hogy az apja iránti lenézés át fog váltani spoiler a végén. George miatt már megérte megnézni, akit ugye Matt Lanter alakított. A múlt héten fejeztem be az Időutazók (2016–2018)at tőle, és hát mit ne mondjak, nagyon jó volt „viszont” látni, akár milyen is volt, vagy lesz a karaktere.
Néhány dolog ami megfogalmazódott bennem:
1. A főszereplők nagyszerűek! Különösen Sheldon, Grace és Walt. Chloe elcseszett bár jót alakít. George fia is érdekes. Brandonból számomra hiányzott a nagyobb mélység.
2. Van pár verekedés az első epizódban… De ez nem csak akció sorozat. Inkább dráma, történetvezérelt. És ha mélyen belenézel, akkor erkölcsi kérdésekről szól. Ez a sorozat tényleg elgondolkodtat. Az old school értékekről és a világról szól, amiben élünk. Elgondolkodtat, anélkül, hogy politikailag korrekt agymosásra kényszerítene, mint manapság a legtöbb szuperhősös sorozat. (Még a Marvel, DC stb. filmekben is fel-felsejlik egynéhány sugallat)
3. A harcok érdekesek, és élethűek. Amikor vannak, akkor azok valósághűek, vérrel és mindennel. És ami egyedülálló, hogy nem változtatják a hősök erejét állandóan, mint más sorozatokban. Ugyanaz az erejük van a sorozat során. Valódi erők is vannak itt, nem pedig holmi „öltöny” erők. Utálom, hogy sok sorozatban egyszerű emberek vannak erős öltönyökkel. Akikhez, csak hozzávágták a feladatot, hogy útközben nőjön fel.
4. A ruháknak van egy old school érzése. Nekem ez tetszik. Néhány Marvel jelmezzel ellentétben. Félre ne érts. Imádom a Marvelt. De ez valami egészen más volt. Valami új. Azokban a filmekben minden úgy néz ki, mint egy divatbemutatóról származó designer öltöny. Itt, van, hogy szakadt, hogy véres, és bár csillognak, meg tud kopni az évek során.

Ez most tényleg nagyon nagyon jól sikerült. A történet dinamikus és magával ragadó a két történetszál közötti váltások frissen tartják az egészet, nem évül el. Nem olyan giccses mint más cw sorozatok. Az effektek jól néznek ki, a történetnek van értelme, itt-ott egy-egy paróka (Utópia, Grace jézusom mit csináltak veletek…mégis miért nem tudták megoldani a 2 szereplőgárdát. Olyan nehéz lett volna?) nem állt jól. Ugyanígy a fiának is levághatnánk a rohadt haját, mert ha nem ápolja… teljes emo kinézetet öltött magára.

Serafina

Ami tetszett:
Mindenki más (kivéve Chloet) Sheldonon kívűl. Én egyszerűen nem tudtam megkedvelni, se fiatalon, se szuperhősként. Ugyanolyan naiv barom volt és maradt, aki miatt nagyon sok ember szenvedett és még fog szenvedni. Mindenki, tényleg mindenki feladja önmagát miatta, mindenki megváltozik miatta, csak ő nem képes erre.
Reméltem, hogy legalább a végén, amikor a fia bajban volt, képes emberként viselkedni, nem pedig egy naiv baromként. De nem ment neki. Apaként, hősként, vezetőként is teljesen megbukott.

Ami tényleg tetszett: a két idősík. A végére már én is jobban vártam, hogy vajon hogy lett ezekből szuperhős. (Egykaptafa megoldás lett, de elment.) Viszont jó volt a jelen is, ahol az idős spoiler szuperhősök és a fiatal hősök között szakadék alakult ki. Amúgy ha jobban belegondolunk, Sheldonék a kölykök életével játszanak. A srácok nem olyan erősek, de az ellenfeleik viszont azok, és azoknak kódexük sincs. Az eredeti hatosnak nem kellett ilyen erőkkel szembenézniük, és volt rá több mint (azt hiszem annyi) 100 évük hogy megerősödjenek. Egy kvázi 20-30 éves férfi, nő, akit kötnek a szabályok, persze hogy nem olyan hatékony, mint egy kb 120 éves szuperhős.
A kedvenc szereplőm, mégha a jelenben sajna nem is sokat szerepelt, Skyfox volt. spoiler Nem volt végletekig idealista mint az a hülye Sheldon. Nem azt mondom, hogy henteljék végig a világot. De ne hagyják már hogy egy „gyerek” kifordult belekkel haljon meg, csak mert nem ölünk meg senkit…
Mindig Sheldonhoz lyukadok ki. Ha nem lett volna pár érdekes része a sorozatnak, pár érdekes karaktere, eskü már az első résztől kaszálom a Jupiter hagyatékát. Így végülis ha a hapit levesszük, egy rohadt jó kis sorozat.

3 hozzászólás
SunflowerSz 

Nem volt rossz sorozat, de nem is volt jó – igazából az volt a legnagyobb bajom vele, hogy csak egy bevezetőnek tűnt ez a 8 rész az „igazi” sorozat előtt. De mivel már el is kaszálták esélytelenné vált, hogy többet megtudjunk az egészről. Maga az alapkoncepció nekem tetszett, habár nem éreztem úgy, hogy minden szereplőt meg lehetett ismerni, ebből a szempontból kevés és rövid volt a 8 rész. Kicsit sajnálom, hogy úgy érezték nincsen benne több fantázia vagy nem tudom, mert szerintem azért lehetett volna ebből tovább lépni, nem beszélve a függő végről. Mindenesetre jó volt megnézni, csak rossz, hogy nem lehet folytatásra számítani (bár úgy olvastam, hogy valami spin off lesz, de ki tudja?).

Nikusz 

Vannak dolgok, amiket nem értek, amik csak engem akasztanak ki … pl. az öregített színészek – rettenet! Ilyen satnya maszkot… és az szakállak … Nem értem miért lehett megoldani 2 szereplőgárdával…. máshol ez működik … mindegy is!

Mesee

Még csak említést sem tesznek Jupiter hagyatékára. Ha most megkérdeznék miről szólt, kb három mondatban el tudnám mesélni az egészet. Egy alapvető szuperhősös „törvény” körül akkora parádét csinálnak, amekkorát még senki másnak nem sikerült. Gratula. Azt sem tudjuk, mi pontosan ez a kódex. Azt sem tudjuk, Skyfox hogyan árulta el őket. spoiler A képességekről sem tudunk semmit, hogy kinek milyen, hogyan, honnan, miért…?
Annyira az utolsó pillanatban van a fordulat, hogy így egyszerűen alig van értelme. spoiler. Talán ha nem kap kaszát sokkal jobb lehetett volna, de ez így nekem nem jött be.
Ami jó volt, az a köpenyes kosztümök, és Brendon spoiler

Mr_White 

Nem csodálom a kaszát. A sorozat felét az teszi ki, hogy szuperhősék azon dilemmáznak, szabad-e gyilkolni. Annak fényében, hogy a legfőbb fegyverük az öklük, amivel pépesre verik az ellent, ez így elég nevetséges. Főleg, hogy a 8 rész alatt nem derül ki, hogy honnan származik ez a Kódex, és van-e benne bármi más azon kívül, hogy ne ölj.
A kasza fényében semmi értelme megnézni ezt az évadot, ami persze egy jó nagy cliffhangerrel zárul.

ghtori 

Egy erős 7 csillag, sokkal inkább tetszett, mint nem, de elég hullámzó volt.
Ami a legjobban zavart az a túl gyakori időben ugrálás, pedig alapvetően nincs vele gondom, és itt is kellően érdekes mindkét szál, de ennél van, hogy 5 percenként váltunk folyamatosan időszakot, ami nagyon ki tud billenteni az események hangulatából. Illetve Chloe, aki valami elképesztően ütni való, gondolom ez is volt a cél, amit bőven el is értek, minden vele töltött perc egy kínszenvedés volt. A többi karakterrel viszont nincs problémám, bár egyiküket sem lehet igazán megkedvelni, mert kissé felszínesen ismerjük csak meg őket. A látványvilág és a CGI is teljesen rendben van, egy mai sorozathoz képest legalábbis, láttam már szebbet, de sokkal rosszabbat is. Ami egyáltalán nem tetszett az a szigetes rész, szerintem túl bénára és komolytalanra sikeredett, sztori és kivitelezés szempontjából is. Ez a „megfogom a vállad, rád mosolygok és minden oké köztünk” dolog nekem túl röhejes, nem tudom a képregényben is így oldották-e meg, de itt nagyon nem működött.
A vége mondjuk eléggé meglepett, nem számítottam erre a fordulatra, ezért is remélem, hogy lesz folytatás, én mindenképp vevő lennék rá.

Keli

8rész, ami szinte semmit sem mondott el… Oké, hogy a végére kiderül, hogy is kapták a képességeket, és ki a hunyó, de kb. ennyi…
Azt el kell ismernem, hogy sok lehetőség lenne a sztoriban, a karakterekben, de egyáltalán nem használták ki, és csak a kérdőjelen sokasodtak, részről részre!
-Jupiter hagyatéka…. a cím érdekes, de jó lett volna kifejteni!
-Az öreg hősök elvileg az 1920-as években kapták meg az erejüket, és akkor is már akkor is 30-40-es volt mindenki, talán a fekete srác a kivétel, vagyis a jelenben jóval 100 fölött vannak… mégis, a gyerekeik max a húszas éveik végét tapossák!? Azért itt sem ártott volna egy kis magyarázat!
– A kódex! Annyit utalnak rá, mindenki ismeri, de mit is tartalmaz? Ki írta/hozta a szabályokat? – Az állítólagos bázisuk miért tátong üresen? Miért nem ott gyűlnek össze?
– George kiválása a csapatból!? Mindennek elmondták, csak szépnek és jónak nem, de mi történt? És ha már Égi róka, hogy lehet, hogy a fiának (ha tényleg a fia, és nem csak egy felkarolt árva) nincs semmi ereje, csak a botja, ami mega másik szupercsávóé volt, akiről pedig még csak említést sem tesznek
– A többieknek honnan van az ereje? ?

Ami a szereplőket illeti, a legkevésbé szimpi a főmuki volt! A színészt és a karaktert is nagyon rühelltem!
A bátyó sem volt jobb, végig az az érzésem volt, hogy rosszban sántikál!
Az öregek közül Lady Liberty, akiben a legtöbb árnyalatot láttam! Jól hozta a szerepeket(anya,feleség,hős,tanár,barát…) és tetszett, hogy ellent mer mondani Sheldonnak! A fiatal klubtagokról is lehetett volna egy kis plussz, mondjuk a szórakozóhely helyett egy edzés!? Csak hogy ne legyen az az érzésem, hogy Jancsikát a szomszéd házból egyből veszélybe sodorják, csak mert lát a sötétben…
De még sorolhatnám….
Ami tetszett, az talán a látvány, és az alapötlet… de rohadtul nem volt kidolgozva!


Népszerű idézetek


Hasonló filmek címkék alapján