Joker: Kétszemélyes téboly (Joker 2.) (2024) 61% 107★

Két tényező volt, ami elvette a kedvem a filmtől, ez pedig a műfaj és a szereposztás. Alapjáraton sem szeretem a musicaleket (kivételek persze vannak), de ezzel a képregény-adaptációval aztán végképp össze nem illőnek tartottam, és az enyhe kifejezés. A másik nonszensz dolog ez a kommersz, plasztik nő, azaz Lady Gaga választása Harley Quinn szerepére. Köze nincs a karakterhez, az pedig csak a hab a tortán, hogy a személyisége mellett a zenéit sem állhatom ki.
A két előítéletem a film megtekintése után sem változott.
Az első rész jobban tetszett a benne lévő társadalomkritika, a szociális ellátórendszer jogos bírálata és a karakterdráma miatt. A folytatásból hiányoznak ezek a témák, itt már szinte csak Joker mentális betegsége, a háborgó-skizoid elméje van a fókuszban, ami még tetszene is, ha nem lenne ilyen a kivitelezés, és pl. nem szakítanák meg a komoly és érdekes pillanatokat valami dalolászással. Vagy épp fordítva: a fennkölt, magasztos énekelgetés, majd a következő pillanatban egyszer csak jól megkéselnek valakit. Ez nem az a jobbféle szürrealizmus, hanem az, aminél csak azt tudod kérdezni, hogy mi a f. . . Egyik dal sem fogott meg, amivel jellemezni tudnám őket, az a nevetséges, szánalmas és a sótlan jelzők. A pusztán instrumentális főcímzene is sokkal jobb náluk.
Az világosan átjött, hogy Joker elméje egy káoszos katyvasz, de sajnos a film is pont ilyen lett. Elhiszem, hogy van művészi értéke stb. stb., de én teljesen máshogy vagyok bekötve ahhoz, hogy ezt élvezni tudjam.
A giccs és a nyomor elegyének egy bizarr megvalósulása.

Bár az első részt meg sem közelíti, de nekem így is tetszett.
Phoenix hozza a formáját, Gaga pedig ismét bizonyította, hogy nem csak énekelni tud.
Egy nézést mindenképpen megér :)

A Kétszemélyes Téboly bár mozzanataiban és egyes pillanataiban emlékeztet arra, hogy miért lett olyan sikeres az előző Joker, de sajnos a folytatás összeroppan a saját súlya alatt: a főszereplő elméjének további megbomlását a musical elemek bár kreatívan érzékeltetnék, de sem a zenék, sem pedig a hozzájuk kapcsolódó szekvenciák nem növelik sem az események súlyát, sem a narratíva koherenciáját. Továbbá a papírvékony cselekmény sem segíti elő sem a történtek következményeinek kidomborítását, sem pedig a romantikusnak szánt dráma kibontását, amelyben nem ismerjük meg pontosan sem Lee motivációit, sem pedig Fleck belső vívódásait. A több, mint két óra így igazából eltelik, de szenvedősen, melynek köszönhetően a folytatást inkább elfelejtené az ember, mintsem újra átélné. Kár érte pedig, mert a Joker első részének sikere pont annak merészségéből fakadt – a merészség viszont sokszor őrültség, amit a folytatás sikeresen be is bizonyított.

Értékelés: 5/10

Tetszett. Nem éreztem unalmasnak, fenntartotta az érdeklődésem.
Joaquin Phoenix most is szuper volt és úgy tűnik Gagát jobban szeretem színésznek, mint énekesnek… ettől függetlenül az éneklős részek sem voltak rosszak.
Éles az ellentét az álom és valóság között. Az előbbi jobban bejött, bár elég bizarr. A valóság nyomasztó.

A két csillag a színészi játékra és az előző részre való visszautalásokra járt. Minden értékelhető komolyabb jelenetet elhasználtak egyébként a teaserben, ezen kívül semmi sem történt abban a két órában, csak az, hogy megfordult a fejemben életemben kb. másodjára, hogy kimegyek a film közepén a moziból. Ez valami borzalom volt.

Karakterdráma
Semerre nem tart, csak elmélyül és lezár.
Súlyos, annyira szerintem nem éneklős. Vagy legalábbis engem nem zavart…Sok fény és szín játék van a filmben ami miatt még újra kellene nézni ha kijön streamen…

Sokáig agyaltam, hogy beüljek-e rá a rossz kritikák és a gyenge Rotten átlag miatt, de végül ellőttem rá egy ajándékjegyet, gondoltam egy ingyenes vetítést megérhet a dolog.

Aztán nem is csalódtam, így nem állok be a Joker: Kétszemélyes téboly ekézőinek sorába. Nem tökéletes persze, és az előző rész minden hibájával együtt is jobban tetszett annak idején, de jól szórakoztam, a mobilozó retardáltak ellenére is.

A musical betétek például kifejezetten bejöttek, viszont túl lettek használva, sőt, önismétlőnek is hatott némelyik zenés rész. Utóbbi amúgy az egész tárgyalótermi részre igaz, sajnos ez a szegmens nem volt túl eredeti, ennek a megvágásával sokat lehetett volna áramvonalasítani a filmen. Előnyére vált volna, ha 2 óránál megáll a játékidő, bár én nem unatkoztam alatta.

Az ötlet és a történet nagyjából bejött, szóval inkább a megvalósításban érzem a problémák okát. Amikor nem énekelnek, akkor nem a téboly hanem a laposság az ami az ember eszébe jut. Persze működik a sötét atmoszféra, de abba is kerültek olyan jelenetek, hogy nem tudtam ez most mi. Pl. van egy snitt, ahol tök egyedül, szakadó esőben nevet Joker, láncra verve. Minek küldték ki ázni? Ott még be se szólt az őröknek. Ezeket szoktam trailer snitteknek hívni, ott jól mutat, a filmbe viszont nem illeszkedik jól, sokszor ki is vágják őket a végleges változatból.

Szóval lehetett volna ez sokkal jobb film, ha tartanak pár tesztvetítést, vagy nem akarják az összes éneklős jelenetet beleerőltetni a kész moziba.

Most azt leszámítva, hogy kifejezetten rühelltem a teljesen jellegtelen musical-betéteket, hogy nem csípem Lady Gaga-t a vásznon és hogy a filmet szinte végig vontatottnak találtam, azért ritka, hogy egy filmet ennyire igazol a közönség reakciója, legalább is a befejezés tekintetében, mert az rendesen odapirít a Joker karakterét sztároló nézőknek és ha nem is az egyetlen, de biztosan jelen film legértékelhetőbb pontja. Mondjuk úgy, hogy nem szórakoztatott amit láttam, de éljen Todd Phillips, hogy képregényes alapanyagból inkább elgondolkodtatót forgat, mint popcorn mozit és magasról tesz arra tetszik-e majd nekünk.

Ez egy szomorú, letargikus film. Az első rész nagyobbat ütött..
De ahhoz képest mit kapott a film rosszabbra számítottam.
Szeretem a musicaleket, de ez most nem jött be.

Maga a film alighanem jóval kevesebbet ér 10 ragyogónál. Viszont a (tarot és a tradíciók) bohóc figurájának megidézése miatt és azért, mert ilyen alacsony az általános megítélése (igen, a dalolós részek 3-4 jelenetet leszámítva többet vettek el, mint adtak)…
Joker attól tűnik igazán őrültnek, hogy a többségnél sokkal erőteljesebben tisztában van vele, hogy nem lehet túl komolyan venni azt, amiből ennyire keveset értünk, amiben ennyire kis porszemek vagyunk (látszólag?!), ami ennyire el szeretné hitetni, hogy a „létező világok legjobbika”, lévén hogy (állítólag) az egyetlen létező világ :)
Ami ennyire erőlteti magát a fennmaradása érdekében: lásd a szinte felülírhatatlan anyai ösztönöket, a tudatlan gyermeki ártatlanságot, a csalárd szentségét a családnak (ami tágabb közösségbe való tagolódását figyelmen kívül hagyva csak egy mese habbal), a férfi „lélek” hiábavaló törekvését egy hiábavaló maradandóságra, a női psziché érzelmi „magányra” ítéltségét, a különböző hiedelmekkel elkerülhetetlenül átitatódó hitvilágok vigaszát…
… annyi minden ösztönöz arra, hogy „normális” legyél, hogy az már szinte nem normális :) Minek ennyi noszogatás egy értelmesnek nevezett, halhatatlan lélekkel bíró (vagy abból álló), szabad akaratú lény számára?! Költői a kérdés? Vagy túlságosan is prózai!
Csak az „őrületben” oldódik fel a nyomoronc kis földi féreg, amit „embernek” szoktunk nevezni. Spoiler (: nem, nem az. „Egyik” sem az. Sajnos nagyon is távol van a teljes embertől tőbbségünk élete és a kitörési lehetőségek is meglehetősen szánalmasak egy tágabb nézőpontból szemlélve. Amíg (önmagában álló) énként ragaszkodik valaki az elképzeléseihez – legyenek azok tudományosan és/vagy (vallás)filozófiailag és/vagy metafizikus hitrendszerben bármennyire megalapozottak – addig belsőleg rabja azoknak a korlátoknak, amiktől (teljesebb/jobb/erősebb stb.) embernek hiszi magát.
Joker kapaszkodik az egyetlen letisztult megnyilvánulásba, hogy megossza létezését egy olyan lénnyel, akin keresztül valóságosabbá válik az úgynevezett való világ. Akiben, akivel, aki által kiteljesed(het)ne. Aztán lassan feleszmél, hogy csak Egy létezik, de ezzel nem tud – mert nem is igen lehet – mit kezdeni „itt” a testbe zárva. „Itt”, a fehérség pompázatos színekre bontott vásári kavalkádjában fürdő tükörcserepek talmi csillogásában, ami elvakít, elszédít, megmámorosít.
Vajon Clive Barker Korbácsában (The WeaveWorld) a látólények mennyivel „normálisabbak” nála?