Holdkelte (James Bond 007 11.) (1979) 58% 53★

77-ben nagy hatással volt a filmiparra és a popkultúrára is a Star Wars, és ez meglátszik ezen a filmen is. Ezt a hullámot lovagolja meg ez a film is. Bond parancsnok a sok hihetetlen kaland és kihívás után az űrben fékezi meg a világuralomra törő gonosz milliárdost. Van itt űrcsata, űrállomás, Chewbacca (Jaws), Uralkodó (Drax), de a legjobban akkor mosolyogtam, amikor Bond és Goodhead az űrsiklóban elképedve meglátják Drax támaszpontját. Azt hittem ez a szöveg következik; „..ez egy űrállomás! – Túl nagy ez űrállomásnak!” Tudom! Lehet nem pontos!
Igen ezek talán egy kicsit erőltetett párhuzamok, de akkor is szerintem gyanús a dolog! ;)
Egy kicsit kedvem lenne nagyon lehúzni a filmet az űrben játszódó jelenetek miatt, értem ezt a lézerfegyveres űrcsatára is, de a megannyi eszméletlen baromság és a sok egysoros poén miatt, amit Moore sokszor elsüt akárcsak Arnie a filmjeiben, de nem teszem. Sok elemében elégedett voltam. A legfontosabb hogy nem unatkoztam, a kínos jelenetekben is sokszor mosolyogtam és ez azt jelentette, hogy nem dühöngtem magamban. Tény itt már nagyon elszállt az írók és a producerek agya és fullba tolták a megalomániát.
A történet hihetetlen, mint általában a szériára jellemző többi filmben is, de ezért nézzük és kedveljük ezeket a filmeket, még akkor is, ha néha elgondolkodok, hogy inkább nézném a Forrest Gumpot.

A Moore-érának, de végül is az egész Bond franchise-nak ez talán a legmegosztóbb epizódja: a Holdkelte szélsőségesen nevetséges és vállaltan önmaga paródiája, számos fordulatában ostoba, önismétlő és megalomán, ráadásul a technikai kivitelezése is gagyi – mégis annyira elragadó bája van, hogy lehetetlenség nem szeretni, főleg nem végigizgulni.

Ez csak a friss újranézés közben esett le, de dramaturgiai szempontból ez a film pontosan ugyanaz, mint Lewis Gilbert előző Bond-rendezése, A kém, aki szeretett engem – Bond egy külsős kisegítő nőerővel körbejárja a bolygót, végül tekervényes úton gigantikus makettek között egy miniháború keretében számol le a főgonosszal, és hát itt van a színen Jaws is, akit ezúttal egy az egyben megtesznek humorforrásnak.
Mégis ég és föld a két film, mert a Holdkelte tervezésekor valakinek tutira elgurult a gyógyszere. Ahogy @Pistee66 is írja, vélhetően erősen hatott a produkcióra a Star Wars, illetve az általa kiváltott űr-őrület, és hát ez tényleg tagadhatatlannak tűnik a végeredményt látva. Újabb furcsa kettősség: a filmben feltűnő űrsikló koncepció 1979-ben még bőven fejlesztés alatt állt, első emberes repülésére csak 1981-ben került sor – ehhez képest a készítők tényleg elfogadhatóan jelenítették meg a filmben ezt a bizonyos űrrepülőgépet, sőt, a makettek ugyan gagyik, de meglepően átgondoltak és a korhoz képest még életszerűnek is nevezhetőek.
A Holdkelte elsődleges kritikus koporsószöge mégis a humora, az, hogy Jaws most már sokkal inkább nevetséges, mint félelmetes, főleg miután rálel élete szerelmére, meg az, hogy Bond magabiztossága és lazasága korábban sosem látott mértéket ölt – vélhetően egyébként Moore korai öregedése miatt. Sok sebből vérzik azonban a forgatókönyv is, ami sokáig takaréklángon ég, a sztori érdektelen, csapongó, nagyon hiányzik a színről egy karakteres, emlékezetes főgonosz.
És mégis, a Holdkelte minden hiányossága ellenére bájos, mert ha a néző elfogadja, hogy a Bond-széria (ahogy erről már írtam több Moore-mozi értékelésében) mindig is lubickolt a saját komolytalanságában, akkor rájövünk, hogy ez a kis hangsúlyeltolódás egyáltalán nem probléma. Ahogyan az sem, hogy díszletek tekintetében az egész film olyan, mintha a hozzá gyártott kísérőtermékek, műanyag gyerekjátékok felnagyított változatai között szaladgálnának a színészek. Nem találok rá jobb szót, ez egyszerűen bájos, elveszi a veszélyes éleket, sokkal inkább kihangsúlyozza a Bond-jelenség képregényszerű komikus élét – ezt a mára teljesen elfeledett funkciót alátámasztja a tény, hogy Ian Fleming kedvenc Bondja éppen az a David Niven volt, aki egyébként egy förtelmesen hektikus paródiában alakította a nőfaló sztárkémet…

Mai mércével nézve nyilvánvalóan nem jó, és egyébként sem csúcspontja a Bond-univerzumnak, de a kevésbé sikerült indulók között mindenképpen egy jobb darab a Holdkelte. Hat csillag/hatvan százalék lehet a reális értéke, úgyhogy kompenzációs célból adom rá a hetet.

Ez még Bondhoz képest is nagy őrültség volt, Jaws-szal, a barátnőjével és az űrnácival együtt. Komolyan, mintha egy rossz sci-fi filmet látnánk, borzasztó….

…dzsémszbolond filmet nézni olyan, mint tejszínhabos sz*rt enni…