Hirtelen halál (1995) 65% 33★

Tisztességesen összerakott másodvonalbeli Die Hard replika. Van Damme szimpatikus, klassz protagonistát hoz, Powers Boothe-nak pedig puszta karizmájából sugárzik, hogy rettentően élvezte az antagonista szerepet. A stadion, a meccs légkörével feelinges háttérelem, az akciók, trükközések korrektek, a zene jól csengő. Nyilván közel sincs minden átgondolva benne, de képes a szórakoztatásra, ami elismerendő.
Érdekes egyébként, hogy ez a film is ’95-ben jelent meg, mint a Die Hard 3, ami meg már lényegesen elszakadt az első rész által felépített formulától, Hyams munkája viszont átkopírozta azt. Tök jó szerintem, hogy mindkét variáció lényegében pozitívan sült el, főleg McTiernan mesterműve.

A 90-es évekre jellemző Die Hard klónok egyike, de legalább a jobbik fajtából. Figyeltek és beinvesztáltak egy karizmatikus főgonoszt, akit Sin City Roark szenátora alakít; Powers Boothe. Van Damme ide-oda szaladgál, bombákat hatástalanít és elintézi a rosszfiúkat. Ennyit tud, de azt legalább jól. Egyszer nézős és akkor szórakoztató, de ez nem az a film, amit érdemes újra nézni. Láttad, jó volt, ennyi.

Egyrészről: nagyon jól fel- és kiismerhető Die Hard koppintás, ami végeredményben megállja a helyét. Másrészről: kora egyik tipikus gyermeke, egy olyasféle akciófilm, amire nyújtogathatjuk ugyan a nyelvünket megvetően, attól még tény marad, hogy nagy baj igazából nincs vele, és korunk akcióikonjai a két kezüket összetennék, ha ekkora volumenben és ilyen stábbal csinálhatnák meg a következő produkciójukat.

Harmadrészről: azért a Hirtelen halál nem véletlenül nem lett a műfaj egyik klasszikus alappillére. Mondhatjuk rá, hogy nem bánt, de cserébe adni sem tud túl sokat. Nem szép, nem stílusos, nincsenek ikonikus pillanatai, nem kiemelkedően ötletes vagy szellemes, még a nyolcvanas években kötelező egysorosokat sem hozza, viszont kétségkívül nagyon ügyesen elhiteti velünk, hogy kvázi egy Die Hard folytatás. Azt hiszem, aki rajongott anno azért a franchise-ért, nagyot ebben a cuccban sem csalódhatott.
A részleteken olyan sok dolog tehát nem múlott, annál inkább a színészgárdán. Itt nyilván Van Damme az első kritikus pont, és szerintem a csávó pontosan abban a cipőben jár már, mint Steven Seagal karrierje első tíz évének termését tekintve: divat és könnyű cikizni, lenézni, mémmé változtatni néhány valóban cikis színészi produkcióját, néhány ergyán kivitelezett filmjét, de ahogy Seagal első három-négy mozija is vastagon megállja a helyét, úgy érettebb fejjel Van Damme is tele volt jó pillanatokkal, nagy ambíciókkal, klassz ötletekkel. Itt például azzal menti a legnagyobbat, hogy meg sem próbálja Bruce Willis-re venni a figurát – megpróbál összehozni valami egyedit, újat. Nem mintha sikerülne neki, de potenciál van benne, illetve a joviális vonásai egyszerűen letagadhatatlanok. A Powers Boothe képében feldobott antihős főgenyó megint csak Die Hardos benyomást kelt – ott volt divat olyan színészeket castingolni az ellenlábasok szerepére, akik szigorúan művészeti képességek terén feltörölték a padlót Willis-szel. Ez itt sincs másként, bár Boothe karaktere annyira bámulatosan semmilyen, hogy azon egyszerűen nincs is mit kidolgoznia. Ezzel együtt is, nyugodtan mondhatjuk, hogy lopja a show-t.
Az akció tetszetős, jók a verekedések, próbálják kihasználni a helyszínt. Nincs B-filmes benyomásunk, érezhetően sokat költöttek a kivitelezésre, a trükkfelvételek is helyükön vannak. A forgatókönyv ezen kívül meglép egy kihagyhatatlan, de „bárcsak kihagyták volna” fordulatot, amikor Van Damme karaktere spoiler. Mondom, kihagyhatatlan… de bárcsak kihagyták volna!

Nem rossz, nem jó. Bőven nézhető, de ne legyenek vele kapcsolatban nagy elvárásaink!

A szegény ember Die Hard-ja. Ezzel persze nem sértés akar lenni, ugyanis a Hirtelen halál egy igazán szórakoztató darab a ’90-es évekből, mely nem ér fel a ’88-as mesterműhöz, de így is bőven hozza azt, amit egy akciófilmnek kell. A cselekmény szépen van vezetve, bár vannak benne elég gagyi momentumok (a gyerek tényleg a helyén marad végig; a főhős beáll jéghokizni és amilyen vagány még az elrejtett bombák helyét is simán belövi). Az akciójelenetek változó színvonalúak, de így is lekötik a néző figyelmét. Az első bunyó például marha hangulatos, de a finálé is a helyén van, sőt, kifejezetten látványos lett.
A karakterek nem hoznak semmi újat, de Van Damme kifejezetten szimpatikus a szerepben, hellyel-közzel még azt is mondhatnám, hogy hiteles a csemetéiért aggódó apa szerepében. A csúcs viszont Powers Boothe, mint az ügyeletes rosszfiú. Igazából a bejáratott sablonokat alkalmazzák nála, de a színész így is lubickol a szerepben, szóval ez egy percig sem zavaró.
Minden hibája ellenére a Hirtelen halál egy teljesen jó akciófilm, ami bőven teljesíti azt a célt, ami miatt készült: szórakoztat. Nem éri el az ebben az évtizedben készült legjobb akciófilmek szintjét, de így sincs miért szégyenkeznie. Szombat esti kikapcsolódásnak tökéletes.

Die Haaaard! Még Van Damme az életed.
Nem rossz. Tényleg nem, de annyira koppincsszagú, hogy csak mosolyogni lehet rajta.