Ég és föld között létezik egy köztes világ, melyet rosszindulatú dzsinnek népesítenek be. A gonosz szellem, a dzsinn már nyolc évszázada egy vörös opálkristály belsejében raboskodik. Egy régész, Alexandra Amberson a barátjának adja a kristályt, hogy lézeres vizsgálatnak vessék alá a különleges… [tovább]
Halálosztó (Halálosztó 1.) (1997) 21★
Szereposztás
Rendező
Forgatókönyvíró
Operatőr
Zeneszerző
Kedvencelte 2
Várólistára tette 10
Kiemelt értékelések
Carmilla
Elég bugyuta horror. Röhejes, ahogy a gonosz dzsinn a szájába rágja mindenkinek, hogy mit kívánjon, azután úgyis elég tágan értelmezi azokat a kívánságokat… Na meg mikor Alexet próbálja sarokba szorítani, hogy kívánjon valamit, de az ellenáll, csak éppen véletlenül kicsúszik a száján hogy „ne nyúlj a húgomhoz”, azt érdekes módon simán elengedi a füle mellett! Pedig igazság szerint itt vége kellett volna lennie a filmnek (így is túl hosszú volt…), és bekövetkezett volna a világvége!
Népszerű idézetek
Kiskakukk
Bárki, aki felébreszt egy dzsinnt, három kívánság teljesítését kérheti tőle.
A harmadik kívánság beteljesülése után, a dzsinnek szentségtelen hordái elözönlik a Földet.
Elég, ha csupán egyetlen mondatot jegyzel meg: rettegj a dzsinntől!
Folytatása
Összehasonlítás |