Halálos nyugalom (1989) 69% 58★

Kevés szereplő, sok hajózás, víz, tenger, óceán, napsütés.
Nem izgultam halálra magam, tulajdonképpen ki sem derült egy csomó minden, ami a másik hajón történt, de nem is hiányzott igazán, minden percét öröm volt nézni.

Jó is volt ez, meg nem is. Ausztrál, a hollywoodi normáktól érezhetően erőteljesen elkanyarodó kamara-thrillerről van szó, aminek az egyetlen igazán nagy dobása a díszlete – a hatalmas és üres tenger, rajta két nem is olyan kicsi hajóval. Az ötlet nem rossz, a színészek hozzáadott értéke olykor kérdéses, a végeredmény viszont nagyon ízlésfüggő…

Tetszett, hogy a film a hangulatépítést szellemes módon sokszor a hangok hiányával oldotta meg. A magányos ember baj esetén vélhetően nem a „butább” filmektől megszokott hangos és heves gesztusokkal reagál, hanem sok esetben (főleg ha profi az adott területen) higgadt analízissel, kitartással, majd ugyancsak csendes beletörődéssel. Itt Neill és olykor Kidman karaktere is ezt a fajta szenvtelenséget mutatja kifelé az egyébként kimondottan cidris szituációkban, amit a mozi is némasággal, a zenei háttér felfüggesztésével erősít fel.
Nem tetszett viszont, hogy ugyanez a némaságba torkolló feszültség sok esetben egyszerűen unalomba fullad – a történet utolsó 45 perce például rendkívül nehezen tartja fenn a néző figyelmét, pedig itt azért történnek dolgok gazdagon. Köszönhető ez vélhetően annak, hogy bár három rendkívül tehetséges és igazoltan köztiszteletben álló színész van a vásznon, ők egymagukban mégsem képesek olyan teret teremteni maguk köré ebben a különös színművészeti helyzetben, ami fekete lyukként bevonzaná a figyelmünket – van egy igen erőteljes jelenlétük a mozgóképen, de ekkora azért nincs. Különösen Kidman esetében rezeg a léc, rá sok is van bízva ekkor.
Zane viszont szerintem részben önhibáján kívül nem vált legendává, itt még szomjas és nagyon akarnok művész, tulajdonképpen el is lopja a show-t a kollégái elől, bár erre a szerepe is predesztinálja.
A rendezésre sok panaszom nincs, Noyce életművére rápillantva nagyon elcsodálkoztam: első nagy rendezése a kultikus Vak végzet volt, aztán jött ez a bizonyos kérdéses, de nagyon egyedi Halálos nyugalom, majd pár évvel később a Férfias játékok, amivel kapcsolatban igazán sosem voltak kérdéseim… No meg persze pár éve ő rittyentette a pár napja általam igencsak megutált Salt ügynököt – hát ezen a teljesítményen igazodjon ki az ember!

Ajánlani merném a filmet, de felpontozni feleslegesnek tartom. Hibáival együtt kedvelhető alkotás, úgyhogy akit érdekel, nyugodtan próbálkozzon vele!

Azok a jó kis ’90-es évekbeli filmek (tudom, hogy ’89-es, de na) mindig tudják, hogyan fokozzák az izgalmakat dollármilliók nélkül. Nem mondom, hogy többször nézős film, mert az túlzás, de egyszer mindenképpen ajánlott, aki szereti a hajózást, és izgulni sem rest, mert szolidan, de lehet rajta.

Kissé elfeledett thriller a ’80-as évek végéről, melyben Nicole Kidman még nem egy porcelánbaba, hanem természetesen szép. Mindössze három szereplőt mozgat, akik kitesznek magukért rendesen, bár az igazi nagyágyú itt most Billy Zane, aki igen nagy átéléssel hozza a pszichopata állatot. Sam Neill-t pedig mindig öröm látni, itt sem volt rossz. A történet tényleg feszült, vannak nagyon erős pillanatai, a finálé is pazar. Külön kiemelendő a nagyszerű zene is, mely csak tovább fokozza a hangulatot. Esti kikapcsolódásnak tökéletes, főleg ha thrillert akar nézni az ember.