Hacsikó (1987) 90% 66★

Egész kicsike koromban… ovis ha voltam, láttam először és azt hiszem akkor szerettem bele a japánokba és Japánba. A film meg annyira… nem tudom sírás nélkül megnézni.

Ha egyszer eljutnék Japánba valami csoda folytán, mindenképp meg szeretném látogatni Hachiko szobrát.

Szeretem a Richard Gere verziót is, de mélyen megérint a japán film. Ezt láttam először még valamikor réges-régen, gyerekkoromban. Jó volt most újranézni, főleg, hogy az amerikai változatot már többször is láttam azóta.
Nagyon sírós, megható történet.

Egyszer volt lelkierőm végignézni, szerintem többet nem lesz, mert tudom, hogy mi vár rám. Kihagyhatatlan film, főleg kutyásoknak, de ha egy kicsit is szereti valaki az állatokat, készüljön zsepikkel a végére, mert kelleni fog. (Akkor is, ha nem egy pityergős alkat. :))
Később láttam az amerikai változatát is, ami szintén nagyon tetszett és szintén sírós volt, de ez az eredeti változat sokkal jobban megérinti az ember lelkét. Nem csak azért, mert az ő történetük az ő kultúrájukkal, hanem mert egyszerűen mesélték el, szívhez szólóan.

Szívszorító történet egy kutyáról. Kétszer vagy háromszor is láttam, mindig sírás volt a vége.

Sírni fogsz. Nagyon.

Általános iskolás koromban egyik nap valaki behozta a nyári napközibe videokazettán. A tanárnő megengedte, hogy megnézzük. Már akkor is nagyon szerettem az állatokat, így aznap kisírt szemekkel mentem haza, és egész este erről meséltem. Jó pár évvel később néztem meg újra, akkor is kisírtam a szemeimet. Azóta képtelen vagyok megnézni, mert tudom, hogy az évek tapasztalatai, és saját veszteségeim után még szomorúbbnak élném meg. Csodálatos film és igaz történet, aki még nem látta, nézze meg! Életre szóló emlék lesz!

Megható film, amelyben nem ruházták fel emberi tulajdonságokkal az állatot, ahogy azt tenni szokták sokszor más filmekben. A kutya megmaradt mindvégig kutyának, ment, amerre az ösztöne vitte.
Hihetetlen, hogy Hacsikó valóban létezett, nem csoda, hogy egy ilyen kutyusnak emléket állítottak.

A filmben betekintést nyerhetünk a japánok egyes szokásaiba, és érdekes, hogy nem találkozunk szélsőséges érzelemnyilvánításokkal, ami szokatlan, de engem nem zavart.

Ez egy sírós film :C Egyébként pedig érdekes, hogy a japánoknál mennyi minden másképp van (volt?), mint nálunk. Tetszik az a nyugalom és megfontoltság, ami a film szereplőit jellemzi. Hachi pedig cuki :)

Ez a film annyiszor töri össze a szívemet, ahányszor megnézem. Mindenféle eltúlzott drámaiság nélkül, egyszerűen festi le Hachi szomorú életét, mégis olyan megindítóan, hogy nem lehet könnyek nélkül végignézni. Örök helyet kapott a kedvencek között.

Ez a verzió sokkal tartalmasabb, mint az amerikai. Persze a maga nemében mindkettő nagyon szép történet. Ugyanis a kutyuson ill. a hűségen van a hangsúly!
Sok mindenben eltér a két történet, ez a hosszabb verzió adja nagyon jól vissza, mennyire ragaszkodott Hachi az eredeti gazdájához, a professzorhoz.