Florence: A tökéletlen hang (2016) 75% 204★

Van egy üzenete a filmnek, amivel az elején nem nagyon tudtam megbarátkozni, de Florence spoiler mondata valahogy, nem is tudom hogy mondjam, szíven ütött. Mondhatják, hogy nem tudok, de azt nem, hogy meg sem próbáltam (nem szó szerint).
Meryl Streep és Simon Helberg fantasztikus. (Helberget eddig még csak a Big Bangben láttam, de határozottan mondom, itt sem semmi!)

Florence olyan, mint egy nagy baba. Egy tüneményes, imádni való, nagy baba.
Meryl Streep káprázatos volt a szerepében, leborulok színészi nagysága előtt most is. Hugh Grant sosem tartozott a kedvenceim közé, St. Clairként mégis nagyon-nagyon tetszett, akárcsak Simon Helberg mint Cosmé, mindhárman szenzációsak voltak. A sztoriról ha nem tudtam volna, hogy valóságos alapja van, elkönyveltem volna az egészet egy buta hálivúdi mesének. Néha az élet írja a legfurcsább, leghihetetlenebb történeteket. A film rengeteg érzést hozott felszínre, elszórakoztatott, megnevettetett, megríkatott, elgondolkodtatott, meghatott és iriggyé tett. Igen, iriggyé – a legjobban az fogott meg, St. Clair mennyire szerette ezt a gyönyörű lelkű asszonyt. Létezik, létezett valaha ilyen a világon?

A színészekre semmi panasz nem lehet, Meryl Streep nagyon jól hozta a lelkes, szerethető énekespalántát. Kicsit Ed Woodra emlékeztetett, mindketten szenvedélyesen szerették amit csináltak, csak éppen semmi tehetségük nem volt. Inspiráló, szórakoztató film, jókat lehet rajta derülni ugyanakkor semmi egetrengető. Egyszer viszont nyugodtan meg lehet nézni.

Ezt jócskán megkönnyeztem, nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle.
A színészek nagyon jól alakítottak, még Hugh Grant is, aki nálam sosem volt kedvenc, de ez a szerepe igazán szerethetővé tette számomra,legalábbis a film idejére.
Az a szeretet, amivel feleségéhez viszonyult sajnos ritkaságnak számít és éppen ezért olyan jó volt látni, hogy létezhet.
Florence egy tünemény volt, aki nem adta fel az álmait,s mindebben férje mindvégig mellette maradt. Cosmé is nagyon aranyos figura volt.
Tetszett a film, Meryl egy istennő!

Nagyon bájos film. Ha másért nem is, de Meryl Streep (természetesen zseniális) és Hugh Grant (talán karrierje legjobb) alakításáért mindenképpen érdemes megnézni, hihetetlen mit hoznak. A jelmezek és a díszlet is gyönyörű. A 40-es/50-es évek Amerikája amúgy is az egyik kedvenc korszakom, így kicsit talán elfogult is vagyok. Szórakoztató, néhol szomorkás történet, nekem tökéletes kikapcsolódást nyújtott amíg tartott.

Ez valami egészen különleges volt. Nem teljesen erre számítottam a történet felépítését tekintve, de ez pusztán annak köszönhető ilyen szereplőgárda mellett, nem is nagyon tudtam, hogy mit fogok látni. Számomra ez a film nem arról szólt, hogy Florence hogy tette nevetségessé magát, hanem a férje odaadásáról, a zongoristája elkötelezettségéről és arról, hogy valójában mennyi jóság van az emberekben. spoiler
Szerintem Hugh Grantet még egy szerepében sem szerettem annyira, mint ebben, engem teljesen levett a lábamról, és bár elgondolkoztam rajta, hogy vajon Florence-t csak a pénzéért szerette-e a férje, Hugh Grant alakítása alapján egyértelműen azt mondom, hogy nem. Nagyon szerethető történet, amit sikerült olyan tisztelettel megírni a forgatókönyvíróknak és eljátszani a színészeknek, hogy ha Florence Foster Jenkins örökösei most látnák ezt a filmet, egy pillanatig sem kellene szégyenkezniük, sőt büszkén kihúzhatnák magukat, hogy ilyen nagyszerű asszony rokonságába tartoznak.

Az van, hogy ez a nő amihez hozzáér, az gyémánttá változik. Ismertem a sztorit, láttam az egy évvel ezelőtt megjelent filmet is, ennek ellenére imádtam az elejétől a végéig.

Számomra ebben az a legmegdöbbentőbb, hogy igaz történet. Vígjátékként abszolút nem tudtam értelmezni, én végig sajnálatot és szánalmat éreztem a főszereplő iránt, illetve dühöt a körülötte lévők felé, még úgy is, hogy értettem a történet lényegét és üzenetét.

Meryl Streep nagyszerűen alakított; ha a valódi Florence fele annyira bájos és szerethető volt, mint az általa megformált karakter, az nagyon sok mindent megmagyaráz. Szerintem Hugh Grant is rendben volt, bár a kedves férj szándékait nem egyszer kérdőjeleztem meg.

Mondanám, hogy dilis egy amerikai sztori és ilyen csak a filmekben lehet, de fura dolgokat tud produkálni az élet. Ha magát a cselekményt nézem, a vége igazából tetszett, de az elején majdnem feladtam. Érzelmileg viszont nem nagyon volt rám hatással.

Ismét egy olyan filmre találtam aminek a vége teljesen meghatott. Az elején még úgy voltam vele, hogy nevettem és azt gondoltam vicces lesz, főleg mikor énekelt. De ezzel együtt megható volt. Annyira szép és jó üzenete van a filmnek, hogy sose szabad feladni az álmainkat.
Annyira jók voltak a színészek, főleg Meryl Streep. Imádom amit csinál és ahogy alakítja a szerepeit teljesen beleéli magát és ettől lesz a legjobb.
Az elejénél még nevettem, de ahogy haladt a film közepe és vége felé már nem.

Visítva röhögtem végig, de közben meg folytak a könnyeim is, és nem csak a nevetéstől. Tündéri film, bájos, szerethető, és természetesen Meryl Streep zseniálisat alakít benne. Az egész történet szürreális, de közben meg nagyon emberi, és nem lehet nem szeretni gyakorlatilag az összes szereplőjét.
Simon Helbergről pedig megint kiderült, hogy sokkal jobb szerepeket érdemel a Big Bang-nél.